Ma úgy ébredtem, hogy a hormonjaim visszarepítettek nagyjából 11-12 éves koromba. Szerintem ilyen zsigeri szinten akkor viselt meg ennyire egy hónap vége. Ez is akkora hülyeség, és úgy fel tudom húzni magam rajta, hogy tényleg még ezzel is muszáj az ember életébe beleszólni? Legalább 34 év eltelt úgy az életemből, hogy sohasem nyavalyogtam az ilyen dolgok miatt, nem zavart semmiben. Nem voltak olyan dolgaim, hogy jajj, engem kímélni kell, mert most vannak a nehéz napjaim, esetleg a fejem fájt.
Most meg a napom nagy részét fekve töltöttem. Néha azért megcsináltam ezt-azt, de nagyon nehezemre esett. Közben felváltva idegesített a tehetetlenség és a fájdalom.
Még jelen pillanatban is úgy fekszem a kanapén, hogy meleg vizes palack van a hátamon, ami egyébként nagyon jó érzés.
Na szóval ez egy elég ramaty vasárnap volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése