Csak úgy

 Kata egy különösen nehéz napon volt túl. Hazafelé még útba ejtette a drogériát és a szupermarketet. Kedvetlenül pakolta a kosarába a megszokott dolgokat. Pillanatok alatt eldöntötte, hogy ma sem tölt túl sok időt a főzéssel, pont elég lesz egy kis saláta és egy húsz perc alatt elkészíthető csirkemell.

 Amíg a pénztárnál állt sorba, eszébe jutott, hogy alig két hónap választja csak el az ötvenedik születésnapjától, amit egyszerre érzett borzasztóan szörnyűnek és elképesztően különlegesnek. Még ha emberek milliói ünnepelnek is a világon minden nap egy számukra fontos évfordulót, születésnapot, vágyott rá, hogy ez az idei most más legyen. Sosem volt még olyan, hogy őt meglepték volna. Tudta, hogy a munkája miatt is, és a családi élete miatt is mindenki azt gondolja róla, ő maga a szervezettség, a realitás és a józanság mintaszobra, de azért a lelke mélyén mindig vágyott a romantikára, a meglepetésekre. Persze, nem tudta ezt csak egy-két ember, keveseknek engedte meg, hogy ilyen mélységben ismerjék őt.

Otthon már várta a férje, és a két legfiatalabb gyerek, akik még otthon laktak velük. A három nagyon felnőtt, ahogy magában hívta őket már külön életet élt, de mindenki napi kapcsolatban volt vele. Imádta őket, mindegyiket a maga különlegességében, de időnként jó volt, hogy már nem vár rá munka után a játszótérre vágyó siserehad, vagy épp egy éhező gyereksereg, akik felforgatták az egész házat. A férje mosolyogva ölelte magához. Úgy tudta ölelni még harminc együtt töltött év után is, amitől azonnal minden fáradtsága elszállt. 

Később, a már csendes házban az Instagramját böngészve eszébe jutott valami. Még mielőtt nagyon átgondolt volna bármit is, már pötyögte is a posztot. "Két hónap múlva, 17-én ötven éves leszek. Különleges dátum ez, Különleges meglepetést szeretnék magamnak, és nektek. Ha valaha fontos voltál nekem, részese voltál az életemnek, legyél ott a Fő téri kávézóban aznap délután ötkor, A posztra nem tudsz reagálni, és nem tudsz hozzászólni sem, így nem tudjuk majd, kihez jutott el, és ki mit gondol. Ettől lesz igazán különleges." 

Közzétette, gondosan ügyelve rá, hogy minden beállítás olyan legyen, amilyennek szeretné. Felvillanyozódva és izgatottan ment aznap lefeküdni, magában tervezgetve már azt a bizonyos napot. 

A következő hetekben voltak, akik furcsán méregették. Voltak jó páran, akik mindenképpen beszélni akartak vele az esemény kapcsán, de senkinek, semmilyen platformon sem engedte ezt, emlékeztetve mindenkit a különlegességre. Közben ő minden szabad pillanatában készült. Magában sorra vette azokat az embereket, akik fontosak, vagy nagyon fontosak voltak neki, és készült. Fényképeket válogatott, leveleket írt, emlékeket jegyzett le. Minden pillanat, ami eszébe jutott, visszarepítette az élete egy-egy pillanatára. Csodálatos időutazás volt, minden percét élvezte. Repültek a napok, egyik a másik után. 

Már csak három nap választotta el a nagy naptól. A férje óvatosan próbálta figyelmeztetni, ne élje bele magát semmi nagy dologba, nehogy csalódnia kelljen. Tudta, hogy csak jót akar vele, de elintézte egy legyintéssel..

A születésnapján nem dolgozott. Délelőtt fodrásznál és kozmetkusnál volt, a két "kicsi" születésnapi ajándéka volt ez a kényeztető csomag. A családi ebéd után egy kicsit lepihent. Még aludt is egy kicsit, mielőtt ráérősen készülődni kezdett. A hetek alatt összegyűjtött mindenfélét egy dobozban tartotta, most gondosan előkészítette, hogy magával vigye. 

A férje arra készült, hogy elviszi, de megkérte, hogy ne tegye, egyedül szeretne menni, és majd ott találkoznak, ha ő is úgy érzi, hogy ott szeretne lenni..

Háromnegyed ötkor lépett be a kávézóba. Rendelt magának egy tejeskávét, és leült. A dobozt letette maga mellé a padra. Kicsit ideges volt, már nem is tűnt olyan jó ötletnek ez az egész. Először jutott eszébe, hogy akár keserves csalódás is lehet a vége. 

Öt órakor nyílt az ajtó, és megérkezett a gyerekkori barátnője. Legalább huszonöt éve nem találkoztak már. Kata könnybe lábadt szemmel nézte őt, és már nyújtotta is a karját, hogy megölelhesse. Innentől felgyorsultak az események, és percenként érkezett valaki. Iskolatársak, munkatársak, az első szerelme. Tanárok, szülőtársak az iskolákból. Amikor fél hatkor megérkezett a családja, ámulva néztek körül, senki nem számított rá, hogy ennyien lesznek. 

Kata ragyogott a boldogságtól. Mindenki, akinek ajándékkal készült ott volt vele, átadta nekik a fotókat, leveleket, de legfőképpen mindenkivel tudott beszélgetni, megölelni őket. 

Késő este, már jóval a kávézó záróráját is meghaladva mindenki kapott még búcsúzóul egy, a saját parfümjével illatosítitt papírra írt gondolatot. 

"Köszönöm, hogy az életem része voltál,  Köszönöm, hogy életem utolsó szülinapját egy csodává varázsoltad. Jövő ilyenkor már nem lehetek itt, de emlékezz erre a pillanatra akkor is." 

Kata a különleges születésnap után még fél évet élt, mielőtt elragadta a gyilkos kór, de minden nap azt a születésnapot emlegette ragyogó boldogsággal az arcán..