2024. ápr. 4.

Csütörtök

 A mai nap egyértelműen legjobb híre, hogy vettem magamnak kettő darab farmert. Már egy ideje nézegettem mindenfelé (ami ez esetben a mindenfelé webáruházat jelenti), de amikor végre találtam valahol árban is megfelelőt, vagy legalább megközelítőleg megfelelőt (nem adok 15-20 ezer forintot egy farmerért), akkor természetesen nem volt a méretemben. 

Aztán múlt héten a legkényelmesebb (és emiatt agyonhordott) farmernadrágom megunta a strapát, és elszakadt a combom belső felénél. Ami pont az a hely, ahol hiába is próbálom megvarrni, az első használat első tíz percében ugyanolyan lesz. Ebben persze az is benne lehet, hogy ez a varrás dolog is gátolva van az agyamban, és nem jól csinálom.. A fentiek miatt nem is próbálkozom már ilyesmivel..

De ma, miután megkérdeztem egy kollégától, mégis hol vette a farmerját, és elárulta, hogy a kínai boltban, gondoltam, na, akkor ma oda megyünk, és én farmer nélkül nem jövök ki. 

Sikerrel jártam, rögtön kettőt is vettem. Mondjuk négyet próbáltam fel, de ez jó arány. Még ki nem mostam, úgyhogy holnap még a kevésbé kényelmesben megyek dolgozni, de ezt már fél lábon is kibírom. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése