2024. ápr. 24.

Időzavar

 Az egészen szürreális élmény, hogy este háromnegyed nyolckor még világosban a télikabátomban, jeges, metsző szélben sétálok hazafelé a fodrásztól. Sehogy sem tudom összerakni ezt a hideget azzal, hogy nyári időszámítás van. Ha minden igaz, akkor azért már nem is kell olyan sokáig küzdeni ezzel az érzéssel. Mondjuk én azt sem bánnám, ha soha többé nem kéne télikabátot vennem, de ilyen biztos nem lesz. Igaz, jelen pillanatban annak is örülnék, ha egyáltalán el lehetne már rakni a szekrénybe. 

Ez a mai nap nem volt jó nap egyébként. Már rosszul kezdődött, az örök konfliktus forrás kettőnk között egészen komoly szintre emelkedett már reggel hat óra tízkor. Ugye Balázs az, aki nagyon korán ébred, és nagyon éber és aktív már hajnalban is. Ő szeret ilyenkor kényelmesen kávézni, olvasgatni, ráhangolódni a napra. Én pont az ellenkezője vagyok, este vagyok bármeddig is ébren, olyankor a magam kis tempójában lezárom a napot, reggel viszont szeretek még egy kicsit aludni, még két percre visszabújni a takaró alá, stb stb. Na ebből aztán adódnak viták, mert hát az bizony előfordul, hogy már vagy ötödször szól Balázs, hogy most már aztán tényleg kelhetnék, én meg még épp visszaszundikáltam. Így volt ez ma is, csak épp elpattant az a bizonyos húr. Ez aztán mindkettőnk napjára rányomta a bélyegét, nem volt jó. 

Most még nézzük a Magyar Kupa elődöntőt, éppen megszerezte a vezetést a Nyíregyháza, úgyhogy jelenleg ők állnak úgy, hogy a döntőbe jutnak. Na majd meglátjuk mire lesz elég a hátralévő idő. Nagy tragédia nem történik akkor sem, maximum nem megyünk a Puskás Arénába a döntőre. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése