2014. okt. 8.

Miben hiszel?

Nagyon bírom, amikor mostanában lépten-nyomon hallom, olvasom a mindenféle okosságot az univerzumról, a vonzás törvényéről, és az összes ezzel kapcsolatos dologról. Mindenki tudja, hogy hogy is kell ezt csinálni. De azt hiszem, TUDNI mégsem tudják, csak egészen kevesek.
Mert ha tudnák, akkor gondolom, úgy is élnének. De azok az emberek, akik osztogatják az ezzel kapcsolatos képes idézeteket, meg mondogatják, hogy "csak nagyon kell akarni", és akkor majd bevonzod, ugyanakkor ömlik a szájukból a szenny, ők nekem nem hitelesek.
Ráadásul tudni és hinni nem ugyanaz. Egy dolog tudni, hogy hogyan működik a vonzás törvénye, és megint más dolog hinni benne. Attól még, hogy valaki elolvassa a Titok című könyvet, nem lesz szakértője a módszernek. Mégis, vannak egy csomóan, akik egy olvasás után nekiállnak ezt oktatni is másoknak, és akkora elánnal térítik a többieket, hogy az lesz belőle, hogy addig legyezgetik a saját egojukat, hogy még maguk is elhiszik, hogy ők aztán jók, és a jónál is jobbak.
De én azt gondolom, előbb van a hit, és aztán lesz az ebből fakadó tapasztalás, és majd csak ezután következik valami, amit az ember át tud adni a másiknak. Nem tudást, nem tapasztalást, mert aki nem hisz, annak nem lehet ezt megtanítani. De előfordulhat, hogy az egyik ember élete, és tapasztalásai hatással vannak a másik emberre, és esetleg ettől kezd el másképp gondolkodni, más szemmel nézni a világra. Mondjuk, hogy ez a tanítás.
Az meg külön vicces nekem, amikor azt mondja valaki, hogy Istenben nem hisz, de úgy egyébként az Univerzum teremtő erejében igen. Még sosem kérdeztem meg senkitől sem, aki így gondolkodik, hogy ha nincs Isten, akkor honnan van mindez, amik vagyunk? Mitől lettünk mi emberek? Ki gondolta ki, hogy ilyenek legyünk?
Mondjuk mindegy a válasz. Mert én hiszem, amit hiszek. Tapasztalok is, amit tapasztalok. Aztán hogy ettől valaha valaki is másképp gondolkodott, vagy más szemmel nézett a világra, azt nem tudom. Nem is kell tudnom.

3 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Szerintem mindenkinek joga van abban hinni, amiben akar. Szerinted a világot Isten teremtette, más szerint az ősrobbanás, harmadik szerint meg távoli univerzumból került ide az ember. Mindegyik hit más, de egyik sem több vagy jobb a másiknál. A lényeg, hogy az higyjen benne, akire vonatkozik. Ennyi.
    A dolgok bevonzása pedig ugyanilyen. Van, aki hisz benne, van, aki nem. Ěs igen, van aki nem csak hisz, tud. Sok embert elkap a hév. Jó érzés hinni valamiben, kapaszkodni belé, várni tőle a megoldást, a csodát. És igen, sok ilyen ember a nagy lelkesedésében már szinte tanítónak gondolja magát.

    VálaszTörlés
  3. Egyetértünk. Ha a bejegyzés mást sugallt, akkor fogalmazási problémáim voltak. :)

    VálaszTörlés