2023. nov. 23.

Most már

 Biztos, hogy megmaradok, meg az is, hogy valóban a javulás útjára léptem. Még azért nem most kell bármilyen erőnléti megmérettetésen részt vennem, de nem is cél ez egyelőre. 

Azon gondolkodtam, hogy csak az én életem során egy ilyen nátha/megfázás/vírus kezelése is milyen sokféle volt már. Gyerekkoromban rögtön írtak fel sumetrolimot vagy maripent, gőzölni kellett. Aztán volt az az időszak, amikor a gőzölésre úgy tekintettek, mint valami emberiség ellen elkövetett rémtett, nagyjából ezzel egyidőben tűnt el a sumetrolim és a maripen is, és érkeztek a mindenféle forró italporok, ami természetesen rögtön csodaszerként robbant be a köztudatba. Ma már azért mind tudjuk, hogy azt a csodaként elkönyvelt hatást a brutális koffein mennyiség érte el elsősorban, amit azzal is elértünk volna, ha egy aspirint egy energiaitallal veszünk be. Aztán megjelentek ezeknek az italporoknak a tabletta verziói is, mellé az orrspray-k. Abból is volt egy, meg a tengervízes, ma már van olyan választék, hogy csak győzze az ember eldönteni, melyiket válassza. 

Vannak még a vitaminokra, illóolajokra esküszők, vannak, akik nagyjából semmiben sem hisznek, és vannak, akik szerint minden az oltás miatt van..

Én egyébként abban hiszek, hogy mindenkinek ismernie kell a sajátosságait, és ahhoz ragaszkodni, ami már bevált. Nem baj, ha az épp nem divat, vagy mások nem úgy csinálják. 

4 megjegyzés:

  1. sumetrolim-paxirasol :-) mi ezen nőttünk fel a tesómmal :-) Az én gyerekeim a nurofenen. :-D
    Nem vagyok gyógyszertagadó, de én a hagyományos felsőlégúti- és egyéb téli betegségek ellen leginkább a megelőzésben hiszek.

    VálaszTörlés
  2. A megelőzés milyen formában történik?.Vitaminkúra?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sok mozgás és zöldség-gyümölcs. Marci szokott télen béres cseppet szedni, de csak reggel és akkor is csak fél adagot. A nagyok még azt sem szednek. ( Esznek így is eleget🙃) heti 3szor kint edzenek télen-nyáron. Jelentősen évek óta nem vagyunk betegek. Ha érzik, hogy kicsit gyengülnek, akkor kapnak extra c-vitamint, meleg teát mézzel.
      Feri sokszor iszik gyömbéres teát. Én azt nem szeretem annyira, de sok céklát és fokhagymát eszünk.
      Tavaly talán 3 napot hiányoztak betegség miatt a fiúk.

      Törlés
    2. Ezek nálunk is megvannak, a kivétel a sok mozgás, és a heti háromszori edzés. Akkor lehet, hogy ebben rejlik a titok..

      Törlés