2023. nov. 19.

Vasárnap

 Ma hajnalban arra ébredtem, hogy nem kapok levegőt az orromon. Nagyon sokszor voltam már náthás, de ilyen intenzív orrdugulással még sosem kezdődött. Borzasztó érzés volt, főleg hogy hiába fújtam orrspray-t, hiába fújtam ki, semmi nem történt. Jól fel is húztam magam rajta, hogy hajnali négykor ezért nem aludhatok. Előtte egy órakor azért voltam kint, mert pisilnem is kellett, meg szomjas is voltam. 

Már fogtam a takarómat meg a kispárnámat, hogy akkor megyek, és majd a kanapén elvergődök magammal, amikor Balázs már mondta is, hogy nem, majd ő, mert úgyis nézni akarja a forma 1-et kora reggel. És azzal a lendülettel kikapcsolta a tévét, kiment, és rám csukta az ajtót. Jól meg is sértődtem pár percre, hogy na, fasza, itt hagyott becsukva, mint valami rossz gyereket. De persze azért ez az érzés elmúlt, egy idő után kidugult az orrom is, és még aludtam is. 

Roland hasonló állapotban ébredt, mint én, elég hamar el is dőlt, hogy akkor nekünk holnap nem az a klasszikus hétfő lesz, hanem az, amikor hívom majd a háziorvost. 

Az ebédet leginkább Balázs készítette, én már csak a sütési fázist felügyeltem. 

Délután megnéztük a magyar válogatott utolsó Eb selejtező meccset. Montenegró ellen játszottuk, már "csak" a csoportelsőség volt a tét. Az első félidő nem volt a legjobb, de aztán a másodikra egy másik fokozatra kapcsoltak, és nem csak gyönyörű gólokat, de elképesztő védéseket is láttunk. Egy csoda volt ez a sorozat, minden fociszerető magyar ember álma vált valóra. 


5 megjegyzés:

  1. Jobbulást!
    Jó kis meccs volt!, Jó lehet annak, akinek volt jegye, mert őrületes hangulat is volt. A 2 gól után mondtam is a férjemnek, hogy azért benne van a pakliban a mester hármas. Majdnem igazam lett, de így is nagyon szép volt és megérdemelt a harmadik gól Ádámnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát én is emlegettem párszor milyen jó lehet ott lenni. Ádi gólja abszolút megérdemelt volt, és kellett is neki. (És milyen jó, hogy futsalozott is, az a mozdulat onnan jött)

      Törlés
  2. Tényleg csoda volt, eufória, el nem lehet mondani. Érezni kell. Még másnap is megnéztem a gólokat, nem is egyszer. ... Annyira jó ez és olyan nagyon sokat számít.

    Azt vettem észre, hogy Hajdú B., akit imádok, egyre higgadtabban fogadja a gólokat. Ezt is meg lehet szokni... :) Jobbulást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vagy csak Hajdú B. kicsit visszafogottabb volt, mert ott ült mellette a főnök..igaz, Dávid is tud nagyokat ordítani..
      Mi is megnéztük már többször is újra a gólokat, tegnap este a gól2-,ben Rossi mestert is.
      Emlékszem a pár évvel ezelőtti reménytelenségre, csalódásokra, olyan jó most a másik oldalon lenni végre..😊

      Törlés
  3. Dávid is legalább annyira ordít, igen. 🤣🤣

    VálaszTörlés