2023. nov. 22.

Egy fokkal jobb

 Ma már egy kicsit jobban voltam. Azért még az erőnlétem nagyjából a béka feneke környékén van, de legalább már nem alatta. Még nagy dolgokat nem tervezek, de már felporszívóztam ma. Micsoda örömök. 😁

Látom egy csomó fényképen, videón, hogy rengeteg helyen már nem csak a karácsonyi díszítés van készen teljes pompájában, hanem a karácsonyfa is. Úgyhogy megállapítottam magamban, hogy nem(csak) a multikkal van a baj, akik már október közepétől tolják az arcunkba a karácsonyt, hanem azért az emberekkel is. Ha ilyesmire is gond nélkül rá tudják venni az embereket (márpedig ez színtiszta manipuláció, amivel ezt elérték), akkor bizony ez mindig így is lesz. Mert ha most sikerült október közepén, akkor jövőre megpróbálják majd pár nappal, esetleg egy héttel hamarabb, és ha megint bejön, és beindul a versenyszellem (vagy csordaszellem?), akkor ezt minden évben el lehet játszani. Egészen komoly pénzeket lehet így az emberek zsebéből kivarázsolni karácsonyig. 

Szeretem a karácsonyt, és az adventi időszakot. Advent idején. Nem három héttel hamarabb, és nem öt héttel tovább. Akkor, amikor annak van az ideje. Nem azért, mert vaskalapos vagyok, hanem mert szerintem ez így jó. Azt is elfogadom, hogy másoknak másképp jó, csak nem értem. 

2 megjegyzés:

  1. Mondjuk ezt a november közepén felállítjuk a karácsonyfát ezt én sem. Még ha a világ másik pontján élnének, ahol másképp van az ünnepi időszak, de itt? Mert pl. ajándékot vadászni jó és azt én is szeretem időben elkezdeni, venni egy két apróságot, hogy ne szakadjon rám az egész, de a díszítést én is advent idején szoktam pl. Sajnos a fenyőt mióta a férjem kint dolgozik előbb szoktuk egy, másfél héttel felállítani, annak sem örülök igazán, de ez van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ajándék vadászat egy teljesen más dolog, azzal semmi baj nincs. Az is tök belefér, ha valahol ilyen jellegű dolgok miatt előbb van fa, vagy később vám leszedve, mint nalarzon is.
      De hogy csak azért, mert most épp ez a divat...

      Törlés