Ma délelőtt elmentem a táppénzes papíromért. Mielőtt indultam, megbeszéltem magammal, hogy az lesz a fokmérője annak, hogy kiiratom e magam hétfőre dolgozni, hogy az a húsz perces séta milyen lesz. Ha elfáradok, lever a víz tőle, akkor még nem tartok ott, hogy hétfőn alkalmas legyek dolgozni. De nem volt ilyen, úgyhogy kezembe kaptam a papírt. Azt nem mondom, hogy nem esne jól akármeddig itthon lenni, de ugye a felnőttség arról is szól, hogy olyanokat is csinálunk, ami nem feltétlenül okoz örömet.
Az más kérdés, hogy nem így kéne ennek lenni, mert egy ideális (és utópisztikus) világban mindenki megtalálná a maga számára boldogságot, elégedettséget is okozó pénzkereseti forrást. Gondolom, ha ez így lenne, akkor egészen másképp érezné magát mindenki a munkahelyén, egymást támogatva tudnánk dolgozni..Ez kihatna az életünkben minden másra is, kevesebb lenne a stressz (ami egyébként szerintem a mindenféle bajaink legalább nyolcvan százalékának okozója), többet mosolyognánk.
Nem hiszem, hogy innen, ahol most tart a világ, és az emberiség el lehet jutni oda, ami ideális lenne, sokkal egyenesebb út vezet jelenleg a még aljasabb, még lelekrombolóbb világ felé. Szomorú..
Ezért jó időnként kicsit kiszakadni ebből az egészből, és csak itthon lenni, még akár ilyen áron is, hogy egy betegség kell hozzá. Hacsak nem pont azért betegszik meg az ember, mert pont akkor már szüksége van erre a kis kiszakadásra.
Minden szavaddal egyetértek, Dius! Mihamarabbi teljes gyógyulást kívánok!
VálaszTörlésÉn az utolsó mondatod második felét tartom igaznak, hogy azért terít le minket egy-egy betegség, hogy jelezze nekünk a testünk, hogy valami nem jó irányba halad, valami nincs jól.
VálaszTörlésRemélem mielőbb felépülsz, és minden szempontból össze tudod magad szedni!