2022. máj. 16.

Telihold és még hétfő is

 Ez a kettő együtt, meg mindaz, amit hozott magával nem éppen a legoptimistább és legvidámabb énemet hozta elő. Nem vagyok azért tomboló sárkány, legalábbis kifelé nem mutatom, de jet napja nagyon rosszul alszom. A minden egyéb miatt, aminek szintén a telihold az oka dagadtnak és csúnyának érzem magam, és ezen nem segített, hogy az egyik tavalyi terdgatyám nem úgy áll rajtam, ahogy emlékeztem rá. Gondoltam is rögtön, amikor felvettem, hogy akkor most kell azonnal valami éhség sztrájkba kezdenem. Persze nem lesz így, mert majd ez a gatya is jobban fog állni rajtam pár nap múlva, amikor kevesebb vizet tart már vissza a szervezetem. 

Holnap belső audit lesz nálunk, aminek már múlt héten is volt egy felvonása, meg ma is egy. Ilyenkor mindenre is oda kell figyelni, de hiába, mert úgyis olyat fognak észrevenni, ami mellett elmentünk legalább húszan, és senkinek fel sem tűnt. Ilyen hatalmas dolgokra kell gondolni, mint hogy nem merőlegesen volt lerakva a raklap a kijelölt helyre. 

Mindegy, túl leszünk rajta, délutánra talán már mindenki megnyugszik. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése