Ma, miközben tettem-vettem, volt időm gondolkodni egy csomó mindenen. Érdekes dolgok jutottak eszembe, többek között azon gondolkodtam, hogy hány ember van, akiknek állítólag fontosak vagyunk, gyakorlatilag pedig ha valamelyikünk nem érdeklődik felőlük, akkor maximum egy lájkra futja a facebookon. De ha írok neki, vagy felhívom, akkor "ó, én is akartalak már hívni". Hát persze...én még ma reggel jöttem le a falvédőröl. Persze, biztosan mi is hibásak vagyunk, mert lehet, hogy kellett volna egy csomó mindent "erőltetni", vagy épp több mindent kellett volna "lenyelni", nem észrevenni, nem meghallani. Már mindegy, mert ezek így alakultak, de ezek miatt sokkal óvatosabb vagyok már. Van három lépés távolság azokkal is, akikkel jobb viszonyban vagyok, mint csak szimpla ismerős, kolléga. Jobb ez így, mert kevesebb csalódás ér. Bár nyilván magányosabb is.
De fogjuk fel úgy, ahogy régen mindig a mama mondta, "aki nem jön, annak nem kell hazamenni".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése