2022. ápr. 22.

Hopp, péntek..

 Nagyon jól jött ki ez a hét, ezt már megállapítottam párszor. Ma reggel pedig még rácsodálkoztam, hogy tegnap hétfő érzésem volt, ma meg már péntek van. Volt azért bőven mindenféle mára is, többek között egy celegyeztető beszélgetés a főnökömmel fél egytől, amiből végül egészen más kerekedett, mert kaptunk egy "mostazonnal" megoldandó feladatot, ami miatt az eredeti tervet áttoltuk jövő hét csütörtökre, célegyeztetés helyett meg dolgoztunk. Aztán amikor készen lettünk, és leadtuk, akkor már csak összenéztünk, mert a közös főnökünk egy perccel ezután már ott sem volt. Na sebaj .

Azt már meg sem említem, hogy milyen remek időjárás volt ma, mert gondolom mindenhol ez volt..ború, hűvös és eső. Remek hangulatot tud ez teremteni. 

Tegnap este a fotelból bevásároltam, így ma csak annyi dolgom volt, hogy várni kellett az autót. Bevállalós voltam, mert ezúttal olyan frissárut is rendeltem, ami a pultból származik. A frissességet illetően nem voltak kétségeim, tudom, hogy minden nap kap friss árut, ami előtte éjszaka érkezik be a raktárba, de azért ez mégis olyan volt eddig, hogy "majd én megnézem magamnak". De nincs okom panaszra, minden rendben megérkezett, tökéletes minőségben. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése