Ma hosszú napom volt, célegyeztető beszélgetéssel a főnökömmel, ami jó volt ugyan, de az a másfél óra utána hiányzott, mert sok dolgom volt, és egyébként is fel négykor indulnom kellett haza. Ki volt számolva az időm, mert fél ötre már a fodrászhoz kellett mennem, de még a lidlbe be kellett ugranom meg a mosógépet is el kellett indítanom a fehér ruhákkal.
Közben azért belül nagy érzelmi viharok dúlnak bennem. Erik ma volt utoljára a középiskolában. Véget ért az öt év, már csak vizsgázni megy majd, jobban mondva megvédeni a záródolgozatát. Holnap lesz a ballagás, ahol nem lesz ott, csak virtuálisan, délelőtt mennek Barcelonába. A mi döntésünk volt, és jól van ez így, mert az a ballagás, ami az igazi lett volna, tavaly nem volt megvalósítható, az akkori osztályfőnöke volt az igazi. Mégis kicsit most van bennem egy furcsa érzés, megérdemelte volna, hogy megünnepeljük mindannyian. (Bár most mondaná, hogy anyaaaa, ez az út sokkal jobb)
A volt osztályfőnökétől kaptunk ma egy kedves üzenetet, naná, hogy az egyébként is furcsa lelkiállapotomban rögtön el is pityeredtem rajta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése