2022. ápr. 4.

Folytassa, kérem!

 Nálunk tegnap este komoly eredményváró volt itthon. Hazaértünk a meccsről, kicsit csalódottan, mert megint csak döntetlen lett, kicsit átfagyva, mert igen hideg szél fújt, és a jó meleg lakásban a tévé előtt vártuk a híreket. Patrik elment Pestre, ő ott várta politológus körökben, hogy mi lesz a számolás vége. Mindannyian azt gondoltuk, hogy nem lesz kormányváltás. Erik volt az, első szavazóként (egyébként elképesztően tájékozott mindenről, ami a belpolitikai helyzetet érinti), aki már a múlt héten azt mondta, a fidesznek meglesz a kétharmad, és a mi hazánk is be fog jutni. Mindannyian lehurrogtuk, mert egyiket sem gondoltuk reálisnak. És aztán tegnap este tíz óra körül már látszott, hogy neki lesz igaza. 

Nem foglalok állást politikai kérdésekben most sem, ahogy eddig sem tettem. A szavazás alapjogunk, szerencsére egyre többen élnek is ezzel. A többség döntött. Az, hogy mi fog történni, mi hogy alakul, majd kiderül. Nekem az a legfontosabb most is, ami tegnap. 😊

Azt még próbálom magamban feldolgozni, hogy milyen sok ismerősöm érezte úgy, hogy a facebookon keresztül tudassa a világgal, hova tette az x-eket. Nekem ez kicsit sok, de ők tudják. ..

Ma jó hideg reggelre ébredtünk, a téli kabátomban mentem dolgozni, de egy pillanatra sem volt melegem benne. Még kicsit kétkedve fogadom azt a hírt, hogy szerdán már 17 fok lesz, de szeretnék kellemesen csalódni. 


1 megjegyzés: