2020. júl. 21.

Végre meleg

Ma reggel végre olyan "én szeretem" melegre ébredtünk. Ez az a fajta, amitől nagyjából mindenki kikészül, és nem tudja elképzelni, hogy ebben mi a jó. Nem gondolom, hogy el tudom magyarázni, de képzeljétek el, hogy az ilyen napokon van csak olyan, hogy egy testrészem sem fázik, és nem fájnak a csontjaim belül, úgyhogy amikor csak lehet, én bizony élvezem. 
A meleg miatt, ami csak nekem volt komfortos, a család férfi tagjainak annyira nem, nem is terveztünk mára mást, mint strandolást, és ezt jól meg is valósítottuk. Még én is voltam a Balatonban térdig. Igaz, szerintem holnapra meg is lesznek az ilyenkor szokásos kiütéseim, de mindegy, majd bekenem. Meg ez egyébként is a holnap problémája lesz. 
Késő délután megérkeztek a viharfelhők, és a frissítő eső, meg a lehűlés is megérkezett. Jó, fázni azért nem lett volna muszáj, de én azért már elővettem a kardigánt. 😁 
Este még sétáltunk egyet a kikötő környékén, és éppen elcsíptük a naplementét is. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése