Vasárnap

Ma nem terveztünk külön programot, csak ilyen itthonmaradós, grillezős, pihenős napot. Egyrészt van még mit kipihenni, másrészt holnap vonattal megyünk Balatonfüredre, ami tök jó mókának ígérkezik, de jó hosszú is lesz. A mindennapi sűrű program meg most nem feltétlenül esne jól. A nyaralás meg egyébként is úgy jó, ha mindig azt csináljuk, ami jól esik, és amihez mindenkinek van kedve. 

Azért délután felmentünk a Gömbkilátóhoz, mert múltkor, amikor Bea írt róla, hogy ott jártak, és láttam a fényképeken, hogy készen vannak a lépcsők is, már akkor nagyon kíváncsi voltam rá. A gyerekek gondolták, hogy ha már arra járunk, akkor ők boboznak is, de elég sokan gondolták ezt ma programnak, így nem álltunk be a sorba. 

A kilátó persze most is tudott újat is mutatni, pedig már sokszor jártunk itt. Megcsodáltuk az újdonságokat, még mondtam is Balázsnak, hogy milyen furcsa, hogy egy ilyen városban, ahol ennyi csodálatos dolog van, az egyik helyi fb csoportra hagyatkozva, mennyi negatív, megkeseredett ember van. Nyilván az ilyesmi nem a helytől függ, és millió élethelyzet vezethet oda, hogy valakiből egy mindig, mindenen morgós ember legyen, de mégis, vagyok olyan naiv, hogy azt gondoljam, akik ilyen csodahelyeken élnek, könnyebben átsiklanak a problémákon. 

Délután eggyel többen lettünk, megérkezett Zsófi is a maga összes vidámságával, és energiájával. Mostanában így van ez, hogy vagy eggyel többen vagyunk időnként, vagy eggyel kevesebben. Majd egyszer fogok írni erről, hogy milyen érzés...de azért persze az a jobb verzió, amikor többen vagyunk.