Szerda

Volt ma egy két órás megbeszélésem a főnökeimmel a nyár további részét illetően. A nemsokára kezdődő szabadságom szerencsére teljesen jó időpontban van, az augusztus utolsó hetére tervezett kicsit necces, de ha sikerül az előtte lévő hetekben előre dolgoznom, akkor szerintem nem lesz gond. 

A megbeszélés után úgy jöttem ki, mint egy zombi, próbáltam a rengeteg információt és elhangzott mindent valahogy feldolgozni. Szerencsére akkor már csak egy fél óra volt hátra a munkaidőből, és nem kellett már komoly dolgokkal foglalkozni, mert biztos nem lettem volna rá alkalmas. 

Egyébként azon szerencsés emberek közé tartozom, akik jóban vannak a főnökeikkel. Kettő van belőlük, akikkel minden nap együtt dolgozunk, ők a közvetlen főnökeim. A magasabb beosztású főnököm irgalmatlan munkatempóban dolgozik, hihetetlen teherbírása van, és kb mindenkiről ugyanezt feltételezi. Néha kénytelen vagyok figyelmeztetni arra, hogy belőlem is csak egy van, és az én munkaidőm is véges, nem tudok több feladatot bevállalni. Ilyenkor elvigyorodik, és közli, hogy dehogynem tudod megcsinálni. Az esetek többségében persze igaza van. 

A mostani hatalmas kihívás egyelőre elrettent, és attól tartok, ezt nem tudom megcsinálni, mert nem látom át rendesen, nem vagyok benne biztos, hogy mindent meg tudok valósítani, amit szeretnének. Ha elkezdem előkészíteni, biztos könnyebb lesz, csak most tűnik ilyen nagy dolognak. De nem, mert nagy dolog ez...egy komplett raktárat kell átrendeznem, új raktárrészt berendezni, optimalizálni mindent, hogy az összes folyamatnak a leginkább megfelelő legyen. 

De jó, hogy még előtte elmehetek nyaralni.