2020. júl. 13.

Hétfő

Belehúztunk rendesen az első munkanapba. Nagyjából két napnyi teendőt sűrítettünk bele, és nagyjából két hétnyi feladattal talált meg a főnököm. Többször is emlékeztettem rá, hogy a héten egy teljesen más irányú projekt határideje jár le, és azon dolgozom gőzerővel, de csak a szokásos kaján vigyorral az arcán emlékeztetett a kedvenc mondására, miszerint "teher alatt nő a pálma" 
Mindegy, én tudom, hogy a napi dolgok mellé már semmiképpen nem fér bele a héten az a sok minden, esetleg arra lesz érkezésem, hogy előkészítsem a szabadság utáni időre. 
Kicsit furcsa nekem most ez az időjárás, olyan, mintha már augusztus utolsó heteiben járnánk, de remélem, ennél még lesz melegebb. 

1 megjegyzés:

  1. Ugye, hogy olyan? Nem is attól, hogy épp nincs olyan meleg, mint pár napja, hanem az egész olyan fura. A levelek színe, bár az meg lehet a kánikulától lett olyan, este már fél kilenc körül szürkül, reggel is egyre később lesz világos és a levegő is más korán reggel és este. Fura, egy két hete ezt mondom.

    VálaszTörlés