Erre is emlékezni fogok

Mert ilyen sem volt még. Mármint olyan, hogy egy ilyen nyaralós napot épp csak sikerült túlélnem. És még az sem biztos, mert még nincs teljesen vége a napnak.
Abban, hogy fejfájással ébredtem, semmi meglepő nem volt, így van ez minden nap, most már jó rég óta (még mindig szenvedek a nyakammal, és onnan is sugárzik a fájdalom felfelé, lefelé, meg mindenfelé). Gondoltam, majd egy kicsit megropogtatom a nyakamat, meg egy kicsit megtornáztatom, és majd szép lassan jobb lesz, ahogy szokott. Ha meg nem, hát majd beveszek egyet a mindennapi adviljaim közül, és kész, ennyi.
De nem ennyi volt. Mert sem a ropogtatás, sem a tornáztatás, sem az advil nem használt. Pedig ez utóbbiból az ultra forte verziót használom. De ma éppenséggel semmit nem ért. Sem ez, sem más. Ettem, ittam, kávéztam, pihentetettem, masszíroztam, megtámasztottam, semmire nem reagált. Néha felcsillant a remény, hogy talán egy kicsit jobb lesz, de rögtön utána máris újra kezdődött az egész.
Délután még fokozódott is a helyzet, mert nem volt elég az orbitális migrénes fájdalom, még mindehhez társult egy jóféle szédülés és bizonytalan járás is. Ha nem tudnám magamról az ellenkezőjét, simán megállapítottam volna, hogy "minek iszik, aki nem bírja". Kétszer jártam a feketeség legszélén, amikor egy-egy pillanatra azt hittem, hogy el fogok ájulni. Nem kicsit pánikoltam be, egyébként lehet, hogy épp ez a pánikolás keltette adrenalin lendített át az egészen, amiért végül mégsem ájultam el.
Este volt pár perc, amikor egészen lassan tudtam csak járni. Mert ha nem így tettem, akkor nagyon szédültem.
Szóval... ma nem voltam önmagam. És ezt mások is alá tudják támasztani. Mert néha nem csak én néztem nagyokat, hanem mások is.
De kialszom... remélem...