Bácsi a padon

Mára mindennapos elfoglaltságommá vált, hogy legalább tíz perc erejéig, és legalább kb. derékig én is "tiszteletemet" teszem a tóban. Teljesen tudatosan alakítgatom a hozzáállásomat ezzel kapcsolatban, és elhessegetem azokat a gondolataimat, amikben borzongok a "nagy közös lábáztató" gondolatától, és igyekszem nem észrevenni a nyáltócsákat, nem meghallani azokat a párbeszédeket, amiben a szülő arra biztatja az épp előtte toporgó gyerekét, hogy nyugodtan pisiljen a vízbe. :D :D
De ez a mindennapos elfoglaltság azért nem tántorít el attól, hogy ne vegyek észre mindent, ami körülöttem van. Komolyan mindent észreveszek, néha olyan, mintha legalább háromszázhatvan fokban képes lennék látni. De ma, mindenkinél jobban megragadta a figyelmemet A Bácsi. Már akkor láttam, amikor jött befelé a strandra. Persze, nagyon fel is tűnt a fürdőruhás tömegben, mert ő talpig felöltözve jött. Akkor még messze volt, nem láttam jól, mi is van rajta, csak sejtettem. Aztán láttam, ahogy leült a padra.
Amikor hazafelé jöttünk strandolás után, eljöttünk mellette. Tulajdonképpen erőszakot kellett vennem magamon, hogy ne forduljak meg, és úgy, ahogy vagyok, vizes fürdőruhában ne üljek mellé. A Bácsi zakóban, hosszúnadrágban, kalapban és nyakkendőben ült a padon, és nézte a Balatont. Volt valami a tekintetében, amitől most is kicsit összeszorul a torkom, és ami miatt igazán bánom, hogy végül mégis erőszakot vettem magamon, és nem ültem le mellé, megkérni, hogy mesélje el a történetét, amiért ő most, ebben a kánikulában is ünneplőt öltött, és úgy jött el ide.
Magamban többféle verziót is elképzeltem.
-Talán itt voltak nászúton a feleségével, és talán éppen ma van a házassági évfordulójuk, de már csak egyedül tudott eljönni.
-Talán most van a felesége születésnapja, akivel mindig itt nyaraltak.
-Talán itt nőtt fel, és most van itt utoljára.

Nem tudom mi lehetett. És sajnos már nem is tudom meg, mert balga módon nem ültem oda. Pedig A Bácsi arca örökre belém égett. Mindig fogom látni most már, ahogy ott ült, azon a padon, kicsit szomorúan, végtelenül egyedül és idősen. Tudom, hogy lett volna mit mesélnie.. és lehet, hogy még mindig ott ülnénk, és mondaná....

Forrás

(a kép illusztráció)