Azon gondolkodtam ma, hogy nem is igaz az, hogy a külsőségekre adunk. Annak ellenére is igaznak gondolom, hogy tegnap este láttam valamit, amit magamban elkönyveltem valaminek, és nem is bírtam szabadulni tőle, hogy az AZ, aminek én gondoltam. Mondjuk nem csak én, hanem más is, mert tőlem teljesen függetlenül, vadidegen emberek is éppen ugyanarról beszéltek, amit én gondoltam. Ami még inkább szöget ütött akkor a fejembe, és így aztán még ebben a percben is ugyanazt gondolom, amit akkor. De szívből szeretném, ha mindannyian rosszul gondoltuk volna azt, amit láttunk, és tényleg csak egy nagypapa sétált az unokájával. De ennyit erről. Nem akarnék feltételezésekbe bocsátkozni, és tényleg nem akarnék semmi külsőség alapján senki felett sem pálcát törni.
Ugyanakkor ma, több olyat is láttam, ami alapján azt kell mondanom, hogy mit sem számít a külsőség. Mert ha számítana, akkor simán úgy találnánk magunkat, hogy mondjuk megöregszünk, vagy csak meghízunk, urambocsá tele a lábunk visszerekkel, akkor egyedül maradnánk. :D De ma kifejezetten meghatódtam attól a jelenettől, amikor egy idős házaspár jött kifelé a Balatonból. Az úr nagyon jól nézett ki, annak ellenére is, hogy szemmel láthatóan is közelebb volt a hetvenhez, mint a hatvanhoz már. De sportos volt, egészen sima, majdnem csak ránctalan arccal. A hölgyhöz nem volt ennyire kegyes az élet, mert ő szemmel láthatóan is meg volt öregedve. Konkrétan alig tudott már járni. Kézenfogva jöttek kifelé, és igazából csak akkor tűnt fel, hogy a hölgynek komoly gondot okoz a járás, amikor már a lépcsőn jártak. De az úr nagyon nagy szeretettel segítette ki a vízből, és aztán felsegítette egy biciklire (egészen addig azt hittem, hogy valakié, aki mozgássérült), és gyakorlatilag úgy húzta, még csak nem is kellett tekernie sem.
Szóval, ezek után én nagy bölcsen arra jutottam, hogy jottányit sem számít a külsőség akkor, ha valakit szeretünk. Mert abban az esetben tényleg nem érdekli az embert az sem, ha a másiknak fél keze, vagy fél lába van. És ami a legjobb, hogy mindenkinek van valaki, aki szereti. Még akkor is, ha esetleg sokáig tart megtalálni azt a valakit. :) (és mekkora szerencsém van, hogy nekem hamar meglett ez a valaki)
Örülök hogy ilyen pozitív vagy!!! A másik témához:Az év végén tartott családi napon derült ki, hogy a fiam egyik osztálytársának a nagyapja tulajdonképpen az apukája. Aki szimpatikus és jó fej amúgy, de azért egy döbbenet volt ezt megérteni. Hamvas kifejezetten kislányos 30 körüli anyuka, aki inkább 20-nak tűnik, és 70 körüli apuka. Hát azért maradt egy kérdőjel a fejemben.
VálaszTörlésDius!
VálaszTörlésAnnak idején, az "átkosban", minden évben játszották legalább egyszer a tévében a nagy szovjet "klasszikus" filmet, "Ballada egy katonáról" címmel. Minden évben megnéztem Nagymamámmal, komoly zsebkendő-tartalékokkal felszerelkezve. Nem tudom, hogy ismered-e, a sztori nagyjából az, hogy a II. világháború alatt, egy szovjet katona elkövet valami hőstettet (már nem tudom, hogy mit), amiért cserében kap pár szabadnapot. Pont annyit, hogy van ideje hazautazni, a Szovjetunió valamelyik elhagyatott csücskébe, hogy megölelhesse az anyukáját, majd fordulhat is vissza. Persze, a film záróakkordjaként kiderül, hogy ez az ölelésük volt az utolsó.... :(
Nna. Ebben a filmben van egy darabig egy mellékszál, amiben egy, az egyik lábát elvesztett katonával ismerkedik meg a vonaton hősünk. És így szemtanújává is válik a féllábú katona találkozásának a feleségével. Hosszú képsor van arról, ahogyan az asszony boldogan és sírva öleli és csókolja a mankójára támaszkodó férjét.... észre sem veszi, vagy inkább szóra sem méltatja a hiányzó végtagot, olyan boldog, hogy visszatért élve a férje! Szóval, én ott mindig elbőgtem magamat, mert már gyerekként is felfogtam, hogy ez itt AZ IGAZ SZERELEM, kérem szépen....
Valahogy ez most eszembe jutott, és "kikívánkozott". Bocsi a hosszért.
További remek nyaralást a Balaton számomra legszuperebb helyén! :)
Puszi,
Szilvi
Kriszta, a pozitivitásom az egyik olyan tulajdonságom, ami miatt mindig jó volt nekem mégiscsak épp az, ami jutott. :) De köszi. :) Na igen, ezek a nagy korkülönbségek érdekesek.
VálaszTörlésSzilvi, nagyon jó, hogy elmesélted. Nem ismerem a filmet, de még így, ahogy Te elmesélted is meghatódtam. :) Köszi. <3