Pillanatok

Amik vannak sokezrével minden nap. Az egyikben én vagyok a világ legboldogabb embere, egy másikban a világból tudnék kiszaladni. És a kettő között még van másik ezerféle érzés, amit nap mint nap végigskálázok. A sima hétköznapokon is így van ez, most, a nyaralás alatt meg még inkább. Mert annyira jó érzés semmit sem csinálni, és úgy élvezem a láblógatást, hogy már-már bűntudatom is van miatta. Ugyanakkor ott van a pillanatokban és a semmit tevésben az is, hogy nagyon szeretnék valamit csinálni, már csak azért is, mert nem vagyok ahhoz szokva, hogy csak úgy legyek. Ráadásul elég sokszor érzem úgy, hogy nem is érdemlem meg. Na persze ez utóbbi biztosan nem igaz, de hát nincs se túl sok önbizalmam, se sok hitem önmagamban, legalábbis az esetek többségében.
Vannak pillanatok, amikor úgy gondolom, az egész világ az enyém. Olyankor, amikor ott állok a kikötőben a családom gyűrűjében, és már jócskán sötétedik. A Balaton vize ezerféle színben játszik, nyugodt, csendes, és csak a vitorlások fényei, meg a balatonparti városok fényei látszanak. Csodás. Az ilyen pillanatokban feltöltődök energiával, magamba szippantom az egészet, és akkor, abban a pillanatban tudom, hogy nem csak érdemes volt ezért egész évben gályázni, hanem még meg is érdemlem ezt az érzést.

Amúgy meg tele vagyok rejtélyes kiütésekkel, amik az internet szerint napallergiát jeleznek. Ami nem lehet.. pont én nem lehetek allergiás a napra. Mikor én úgy szeretem... ezt a kánikulát meg különösen. :)