És megkezdődött

Majdnem szégyelltem is magam ma este, hogy ennyire jó érzés volt hazajönni a munkából. Azzal a tudattal, hogy majd két hét és három nap múlva megyek csak legközelebb. :)
Csendes délutánunk volt, éppen jó arra, hogy az ember a szabadság előtti utolsó munkanapját eltöltse. (Kár, hogy nem jut mindenkinek ilyen)
Sütkéreztem egész délután a szeretetben, mert lépten-nyomon rákérdeztek, hogy "Akkor holnap már indultok?" És a mosolygós bólintásomra mosolyogva kívántak jó pihenést. Külön jó érzés, hogy senkitől nem hangzott el egyetlen hang irigykedés sem.
A saját szakomban a lányok már most hiányolnak, és többször elhangzott, hogy "mi lesz velünk két hétig?" Ez is jó érzés, mert tudom, hogy tényleg szeretnek velem dolgozni. Nyilván sokat fognak nekem is eszembe jutni, és sokszor fogok majd gondolni rájuk én is, hogy mi van velük.
De.. ma este igyekszem levezetni magamban minden munkával kapcsolatos gondolatot, szándékosan söpröm ki a fejemből azokat a dolgokat, amikkel mostanában foglalkoztam. Nem akarok ilyesmire gondolni. Azt szeretném, ha nem sok gondolatom lenne. (jó, olyan nálam sosincs) Azt szeretném, ha képes lennék tényleg, a szó legszorosabb értelmében lazítani, örülni, pihenni. Nem akarok napirendet, időre rohanást, nem akarok kötelezettségeket, hanem csak úgy lenni.
Ismerve magamat, kell egy pár nap az átállásra. De úgy gondolom, most aztán alkalmasnak kell lennem minderre. :)
De mindenről tudni fogtok. Élőben fogok tudósítani róla. :)