A szépségért meg kell szenvedni

Ezt a mondást ma sikerült a saját bőrömön megtapasztalnom.

Na de kezdjük az elején. Tegnap egy hirtelen ötlettől vezérelve megcsörgettem a fodrászomat, hogy ugyan mit szólna hozzá, ha én akarnék menni hozzá holnap? És csodák csodája volt hely. Később még egyeztettünk a pontos időpontról, mert két lehetséges is akadt, de akkor már biztos volt, hogy mehetek. Én meg megkönnyebbültem és örültem, mert már megint nagyon megnőtt, és nagyon sok is lett a hajam, egyre többször éreztem késztetést, hogy vagy kitépjem én magam, vagy hagyjam magam megtépni valaki más kezétől. :) 

Én vagyok az, aki bizonyos időnként megunja a saját kinézetét, és akkor valami újra vágyik. Így lettem például a majdnem narancsos vörösből mára szinte teljesen fekete. A két színárnyalat között volt már minden, mi szem-szájnak ingere.A hajam hossza is hangulatfüggő, de hosszú biztosan sosem lesz. Most is ilyen stádiumban vagyok épp, amikor a stílus még csak-csak tetszik továbbra is, és tulajdonképpen a színével sincs nagy bajom, mégis unom az egészet. Így aztán kitaláltam, hogy akkor tegyünk bele melírt, valami vöröset. És akkor újdonság is lesz, meg a fekete is marad, meg egyáltalán. 

Előadtam a fodrásznak a kívánságomat, aki szerintem meg sem lepődött rajta, hogy már megint kitaláltam valamit, mert zokszó nélkül mondta, hogy oké. Levágta és kiritkította a hajamat, aztán a fejemre tette a sapkát, és nekiállt a melírozásnak. Kicsit több, mint fél óra múlva akarta lemosni, de már az előzetes ellenőrzésnél kiderült, hogy nagyon-nagyon jól sikerült a hajfestésem, mert nem is akarja megadni magát a melírnak. Így aztán még kellett egy kicsit várnunk vele, újra átkente. 

Itt kezdődött a baj. Mert mindez már a hajmosó bigyónál történt. Én ott ültem hátrahajtott fejjel, mert már csöpögött a hajam egy kicsit, de nem volt szabad épp akkor megtörölni sem, meg semmit sem. A második perctől kezdve megfájdult a nyakam. Először csak egy kicsit. Megpróbáltam helyezkedni. Aztán még jobban fájt, és újra fészkelődtem, hátha találok egy olyan testhelyzetet, amiben enyhül. Végül már majdnem könyörögtem, hogy nem érdekel, befogta e, mossuk le, és hadd üljek fel, mert ebbe a fájdalomba belehalok. Amennyire szeretem a hajmosást, ahogy a fodrász csinálja, most alig vártam, hogy végezzen. 

Az a pár perc annyira kicsinált, hogy a fájdalom tartósan megmaradt egész nap. De nem is kicsit fájt. És naná, hogy én meg balga módon a második recept fájdalomcsillapítót nem is váltottam ki, mondván, nem lesz rá szükség. Ma meg hiába is akartam, mert az egyetlen nyitva tartó gyógyszertárban nincs ez a tabletta. 

Ja, és hogy hogy sikerült a melír? Hát.. azért látszik egy kicsit. :)