Nem volt betervezve

Ma kicsit mindkettőnknek extra lusta napja volt, talán tegnap voltunk túlságosan aktívak. Szép lassan ment minden, egy órával később ebédeltünk a megszokottnál, mert még fél tizenkettőkor nem tudtuk mit is együnk. Aztán leginkább csendes pihenőre vágytunk, és így is tettünk. A ruhák kiteregetve száradtak, minden más meg megvár, meg ráér címszóval én a telefonomon játszottam (az a rohadt 2048 nem hagy nyugtot, mert 512-nél többet sosem tudok csinálni), Balázs videót nézett.
Erik ért haza legelőször, ő hozott magával egy kis energiát és lendületet, de leginkább csak lefáradtunk az ő lendületétől, nemigen jutott belőle nekünk. Aztán Patrik is benézett a suli és a maratoni focimeccs között, hogy tudjuk, minden rendben van vele, feltankolt egy kis jégkrémmel, majd hóna alá kapta a labdát, és már ott sem volt.
Rolandért háromra mentünk a suliba. Jött is, ahogy szokott. Aztán beszállás után mondta, hogy elesett, és hátrahajlott a kisujja, de nem sírt. Meg a Gy. néni mondta, hogy kis tálkába tegyen ecetet meg vizet, abba egy konyharuhát, és azzal borogassa az ujját. Itt még eszembe sem jutott semmiféle aggódás, mert Roland az a gyerekünk, aki esik-kel, folyton tele van mindenféle kék-zöld-lila-sárga foltokkal. Aztán itthon, amikor kiszálltunk az autóból, mondom neki, hogy "Na hadd nézzem azt a fájós ujjadat". És akkor megmutatta a bal kisujját. Én meg néztem.. és még jobban megnéztem, hogy jól látom e, hogy ez bizony úgy háromszorosa már a megszokottnak.. de jól láttam. Gyors hátraarcot csináltunk, és indultunk a rendelő felé, hátha még elcsípünk valami kóbor sebészt, vagy röntgenorvost. Egyikhez sem volt szerencsénk, így némi tanakodás után úgy döntöttünk, nem várunk semmire, elvisszük Tatabányára a baleseti ambulanciára, mert hátha eltört, és ha esetleg éjjel elkezd nagyon fájni, akkor mit csinálunk. Hazarobogtunk, lekapkodtam a ruhákat a kötélről, és indultunk is.
Mindenféle rémtörténet ellenére a kórházban nagyon kedvesek és segítőkészek voltak velünk. Viszonylag keveset kellett várnunk. Roli nagyon bátor volt, bár a röntgentől tartott nagyon, azt hitte, fájni fog. (mint ahogy fájt is egy kicsit, amikor beigazították a felvételhez. Amíg a leletre vártunk, már egy kicsit kiborult. Addigra sokkal jobban fájt az ujja, pisilnie kellett, éhes is volt, és persze félt is, hiába nyugtatgattam. Megkaptuk a röntgenfelvételt, amivel vissza kellett mennünk az orvoshoz, és alig pár perc elteltével már tudtuk is, hogy igen, eltörött az ujja. Elmozdulás nélküli törése van, ami jó, (már amennyire egy ilyen jó lehet) és így nem gipszet kapott, hanem alusínben lett rögzítve az ujja. Na, itt azért már hősünknek potyogtak a könnyei, mert ez bizony fájt.
De aztán ez is készen lett, és mehettünk is utunkra. Jövő hét csütörtökön kell kontrollra vinni, de már az itteni traumatológiára majd.
Kiérdemelte ma a hősök hőse címet azzal, ahogy tűrte a fájdalmat, ahogy türelmesen várakozott.
De azért remélem most egy ideig nem lesz ilyen váratlan programunk.