A tízmillió pesszismista országa

Ezek vagyunk mi. Mondjuk lehet, hogy már nem is vagyunk ennyien. De a pesszimizmusunk egészen biztos, hogy van ekkora. Mert simán van olyan is, aki annyira borúlátó, hogy kettőnek is jutna belőle. Én nem tudom, hogy ez valami évtizedes módszeres "agymosás" következménye (ezt az agymosást nem gondolom teljesen komolyan, de jól érzékelteti, hogy mire is gondolok), vagy simán csak öröklődik generációról generációra, mint valami génhiba.
Mondjuk én úgy érzem, hogy most már csúcsosodik. Azoknál is, akiknek nem is lenne erre okuk feltétlenül. Tuti, hogy mindenkinek volt már része olyan "élményben", amikor találkozott valakivel mondjuk az orvosi rendelőben. A valaki megkérdezte, hogy "Hát Te, mi baj van, csak nem beteg vagy?" És akkor a "Hát Te" válaszol valamit, hogy mit tudom én, fáj a hátam, vagy a torkom, vagy akármi, mire a kérdező már legyint is, hogy "aaaaaz semmi, én hogy jártam a múltkor/tavaly/húsz éves koromban" És dől belőle a szó, a válogatott rémtörténeteivel, ami azt bizonygatja, hogy Ő egészen biztosan sokkal betegebb, mint az, akit kérdezett.
Vagy a másik: "Hogy vagytok? Család? Gyerekek? Munka?" És akkor válaszolnád, hogy köszönöd szépen, mindenkivel minden rendben, de meg sem várja, és már dől is belőle a szó, hogy az ő családjában miféle bajok vannak." Munkanélküli a sógor, és viszi a bank a házát, de bezzeg nem segítene neki a saját anyja sem, pedig a sógor minden hétvégén ott volt neki a fát vágni, most meg mikor a baj van, akkor senki rá sem nyitja az ajtót. De hiába, mi sem tudunk segíteni, nekünk is ott a hitel (itt egy cifra káromkodás illeti az összes bankot, meg a kormányt)"
És mindez még nem elég, mert akkor is találnak valami kárálnivalót, amikor véletlenül épp jó hírt hallanak valahonnan (és véletlenül épp hajlandóak is meghallani). Mert rögtön rávágják mélabús képpel, hogy "Csak aztán nehogy beüssön valami baj. A szomszéd Gézáék is így voltak, aztán szegényt érte az az agyvérzés.. azóta is csak a baj éri őket"
Hát köszi. :)
Nem tudom megfejteni miért van ez így. Emberek, szabad ám örülni. A kicsinek is, minden nap. Mert van a mindennapokban mindig valami, aminek lehet. Ma épp akár annak, hogy láttam fecskét fészket építeni (és nem egyedül volt, tehát akár a nyarat is csinálhatták). Vagy annak, hogy arra jöttem haza, hogy az összes ládában nyílott a napvirág. De akár annak is, hogy hajnalban a napfelkeltében mentünk dolgozni. Én is tudok elkeseredni, amikor valami épp nagyon fáj. De nem hagyom magam legyőzni a pesszimizmusnak és a keserűségnek.