2014. ápr. 13.

Titokzatos

Van az a mese, amiben a leány hozott is, meg nem is.. Na most valami hasonló lesz az én mai bejegyzésem is. Amikor el is mesélek valamit, meg nem is. És ez most az a helyzet, amikor senki ne kérdezze meg személyesen, hogy mi van, mert azt kell válaszolnom, hogy azzal kell beérned, amit olvastál.
Van az a helyzet, amikor az ember kimondhatatlanul szomorú és kétségbeesett. És nem tudja elmesélni sem, mert csak belül marcangolja, keresi az okokat, kutatja a jeleket a múltból, próbálja megtalálni azt az egy pontot, ami kapaszkodót jelenthet. Nincs ilyen pont, nincs igazi ok, és úgy még rosszabb az egész. Mert csak jó lenne valakit vagy valamit okolni az egészért. Egy elrontott percet, egy rosszul sikerült mondatot. De nincs. Csak a nagy üresség, a semmi. És egy pillanatnyi sejtelem, ami meg inkább olyan, amit el kell hessegetni, mintha sosem lett volna, hiába olyan az a pillanat, amiből később még indulni is lehetne valamerre. Olyan, de mégsem. Azt kell sejtetni, hogy mi sem történt. Kifelé is, befelé is. Jó ez így. :)
És van az a helyzet is, amikor az ember kimondhatatlanul büszke. És mégsem mondhatja ki. Mert az a büszkeség a négy fal között marad. Senki nem fogja tudni, pedig érdemelne egy világgá kürtölést. A helyzet is, és az ember is. De ez egy másfajta büszkeség. Ez belülről dagasztja az ember lelkét, és ott van minden összenézésben majd ezentúl. Kisebbnek nem kisebb a titokzatosságától, sőt. :) De ez is jól van így. :)
És van az a helyzet is, amikor az ember kicsit tehetetlen. Mert szeretné befolyásolni a sorsot, de nem lehet. Szeretné alakítani az életet, kézbe venni az irányítást, és folyton kézben is tartani. És erről sem lehet mit mondani, mert nincsenek szavak arra a folyamatos harcra, ami odabent dúl ezügyben. Egyik percben harcolni, másikban mindent hagyni. Egyik pillanatban akarnám, hogy én irányítsak, másik pillanatban azt akarom, sose kelljen irányítanom, nehogy én döntsem el, hogy majd az az út melyik lesz. Várni kell, ugrásra készen, azt várva, hogy szükség van e mégis valamiféle közbeavatkozásra, vagy segítségre. Nehéz ügy. De ez is jól van így. :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése