Talán az idén először sikerül majd úgy ünnepelni, ahogy azt kéne. Abszolút minimális körítéssel, és csak arra gondolva, amit Júlia olyan tökéletesen leírt:
"Hát legyen az ünnep örömteli annak a tudatnak a fényében, hogy legyen bár gyarlóságunk igencsak nagy, annak díja csak úgy, kegyelemből meg lett már fizetve."
Nem volt olyan könnyű ezt elfogadni, mint ahogy most, leírva tűnik. Mármint a minimális körítést. Mert még ma hajnalban is azzal a szent elhatározással indultam dolgozni, hogy majd amikor hazajövök, és majd, amikor már be is vásároltunk, akkor én rögtön nekiállok sütit sütni. Már nyolckor tudtam, hogy nem fog menni. Akkor kezdtem igazán kipurcanni. Jobban mondva akkor először. Aztán tízkor már egészen biztos voltam benne, hogy semmiféle süti nem sül ma itt. Egykor kicsit erőre kaptam, és azt gondoltam, mégis, majd legalább egy valamit, csak egy kávé kell.
De végül be kell látnom, hogy az ünnep nem attól ünnep, hogy mi van a lakásban, vagy az asztalon. Attól máris ünnep, hogy itthon leszünk, mindannyian.
És ez jelen esetben elég. Ámbár a gyarlóságom nekem is elég nagy, így aztán még bármi megtörténhet.
Kívánom, hogy Nektek is teljen úgy az Ünnep, ahogy Ti szeretnétek.
Szerintem sem az számít, tudod te is. :-) Kellemes ünnepet és együtt töltött időt kívánok nektek!
VálaszTörlés