Bennem. Ki másban. Mert erről az oldalamról én magam sem ismertem magam, így aztán Ti sem ismerhettek. Főleg, mert ugye csak azt tudjátok rólam, amit én tudatni akarok veletek, és minden, amit nem, az az én titkom marad. Azért nem kell aggódni, elenyésző ezeknek a titkoknak a száma (konkrétan egy sem jut eszembe).
Szóval. Egészen eddig azt gondoltam, hogy nagyon toleráns és elfogadó ember vagyok. Mindig fennen hangoztattam, hogy nekem aztán mindegy, hogy ki kicsoda és micsoda, milyen bőrszínű, milyen vallású, milyen betegsége van. Ember. És mint olyanban, nem hogy keresem, hanem azonnal a jót látom meg.
Ez így is van. De mégis.. be kell látnom, hogy nem vagyok annyira elfogadó és toleráns, mint ahogy azt hittétek eddig rólam. Sőt. Bizonyos esetekben kifejezetten türelmetlen és haragos vagyok. Még akkor is, ha beteg emberről van szó. Nem tudom elfogadni, ha valaki a betegsége ürügyén összeesküvés-elméleteket gyárt, ha belerángat bármibe is, amihez sem közöm nincs, sem ráhatásom, és legkevésbé sincs hozzá energiám.
Nem bírom, amikor ezek az emberek (konkrét személyekről van szó, akik azonban lehetnek bárkik) azt gondolják, azért, mert ők valamiért mások, mint mi, bármit megtehetnek. Prüszkölnék dühömben, ha tehetném, amiért ilyen embereket varr a nyakunkba a sors. Persze, tanulhatunk tőlük is. Azt mindenképpen, hogy milyenek ne legyünk. És azt is, hogy van az a jószándék, ami nemhogy célhoz nem ér, de még visszafelé is sül el. És a végén még a jószándékúak érzik majd rosszul magukat.
Haragszom épp. Nem kicsit. Hanem eléggé. Haragszom, mert ma egy csomó ember hangulatára nyomta rá a bélyegét valami, ami tőlünk független, és mégsem tudjuk sem kikerülni, sem kivédeni. El kell tudnunk viselni, le kell tudnunk nyelni a békát, mert mi vagyunk azok, akiknek ezt KELL, ők pedig azok, akik megtehetik, hogy bármit tegyenek, mondjanak, mert van mentségük rá.
Csalódott is vagyok. Eléggé. Magamban csalódtam, amiért nem tudom az egészet egy legyintéssel elintézni, és úgy szemlélni, hogy "Jajj, hát nem tehet róla, biztos ez is összefügg a betegségével." És csalódott vagyok azért is, mert soha többé nem leszek képes egyikőjüket sem azzal a naiv emberszeretettel kezelni, ahogy általában teszem az emberekkel.
"Még a szánakozást is lehetetlenné teszi az aljasság ezen a világon." (Thomas Mann)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése