Teljesült kívánság

Erik és mi mostanában igencsak hadilábon állunk egymással. Jobban mondva Erik jegyei és mi állunk hadilábon, amúgy a gyereket továbbra is szeretjük. A jegyeit nem mindig. Épp ezért van, hogy mire feloldódik a büntetés, és kicsit lazul a gyeplő, alig két nap múlva ugyanott vagyunk, ahonnan előzőleg indultunk. Így aztán a kérései is kicsit másképp priorizálódnak, mint máskor. Kivéve akkor, ha születésnapi kívánságról van szó.
És jelen esetben arról van szó. A születésnap, ami még nem múlt el, hanem majd csak lesz, mégis, a kívánság már teljesült. Azt mondta a múlt héten, hogy ő azt kéri a szülinapjára, hogy menjünk el egy Fradi meccsre. Mert ő élőben szeretné látni őket. Fradi meccs pedig ma volt. Tegnap elintéztük a szurkolói kártyákat, és megvettük a jegyeket, mire ő hazajött az iskolából, már itthon várta. :) (külön jól jött hozzá, hogy az ötös természetismeret dolgozatát hozta a kezében) Azt az örömet, amit láttunk a szemében, nem is tudom leírni. Az olyan "Erikes", ahogy csak Ő tud közülünk, senki más. Onnantól szinte számolta a perceket, mikor megyünk már. Rengetegszer megnézte újra és újra a jegyet, amin rajta van a neve, a szurkolói kártyát, amin szintén rajta a neve, és a fényképe. A világból kiüldözött azzal, hogy keressem meg a Fradi sálat, és még ma délelőtt is felforgattam érte a szekrényeket (de nem lett meg). Ezen dühöngött egy kicsit, mint ahogy azon is, hogy a hatalmas méretű Fradi-mezt sem vehette fel.
De minden düh elszállt belőle abban a pillanatban, ahogy elindultunk. A Fradi stadiont épp építik, így mostanság a Ferencváros hazai pályája a Puskás Stadion. De ez nem jelentett semmi problémát.
Nagyon jó volt látni a sokezer zöldvérű szurkolót, ahogy érkeztek a meccsre. Tátott szájjal figyelte Erik a "B-közép" minden mozdulatát, az összes rigmusukat, és persze, magát a meccset is. Nem volt jónak mondható meccs, de én az első perctől kezdve csak azért fohászkodtam magamban, hogy csak lássunk legalább egy Fradi-gólt. Hogy lássa, és érezze, és legyen részese egy ilyen gólörömnek, ami ilyenkor van. És az imám meghallgatásra talált, mert pont egy gólt láttunk. És az az egy pont egy Fradi-gól volt. Azt hiszem, nem felejti el többé azt a vegytiszta egyemberként örülést, ami akkor abban a pillanatban volt. Az amúgy is olyan beleégős pillanat, főleg egy gyereknek. :) Még a meccsnek vége sem lett, már menne vissza, és már könyörög a következő meccsért. Hogy menjünk, mert Ő nagyon visszamenne. :)
Meglátjuk. Nem ígérhetem, hogy ezentúl minden meccsükön ott leszünk, mert nem biztos, hogy mindig van ehhez kedvünk. De azt hiszem, meg kell próbálnunk minél többször elvinni őt, mert szemmel láthatóan jó hatással van rá. És itt legalább érezheti, hogy tartozik egy közösséghez. Mert neki ez a valahová tartozás úgy kell, mint egy falat kenyér.

Még azért elmesélem, a magyar foci népszerűsítése érdekében, és a hírhedt Fradi-tábor védelmében, hogy voltak ezen a meccsen olyan pillanatok, amikért nagyon hálás voltam. Ilyen volt a focisták bevonulása. Akiket ötezer ember várt állva tapsolva. Pedig még akkor semmit nem tettek. Csak azért szerették őket, akik. A meccs előtt a Himnusz percei. Amit ötezer ember állt végig néma csendben. Nem volt köhögés, prüszkölés, szép csendben álltak. És láttam, hogy azok közül, akiket olyan nagy előszeretettel hívnak futballhuligánoknak, csak mert a B-közép tagjai, többen is a szívükre tett kézzel hallgatták a Himnuszt. Láttam a saját szememmel, ahogy ötezer ember kiabálja és tapsolja Leo nevét. Azé a Leo-ét, aki nem a mi országunk szülötte, és nem fehér a bőrszíne sem. Imádják. :)
És láttam azt is, hogy rengeteg kisgyerek (fiú-lány vegyesen) volt a meccsen a szüleivel. És ez jó. :)

De a mérkőzés legfelemelőbb pillanata mégis az volt, hogy láttam Erik boldog arcát a gól pillanatában. És úgy örülök, hogy teljesült a születésnapi kívánsága. :)