2024. jún. 15.

Szombat

 Ma reggelre végre kialudtam magam, legalábbis ébredés után közvetlenül így éreztem. A harmadik napja tartó fejfájást nem sikerült magam mögött hagyni, de a csütörtöki őrület után már egészen elviselhető kategóriába szelídült. Balázs dolgozott ma is (ez egy ilyen hónap, szinte minden hétvégén dolgozik), így az a forgatókönyv érvényesült, ami ilyenkor szokott. Az ebéddel megvártuk, és szinte az asztaltól már mentünk is a tévé elé, kezdődött a Magyarország - Svájc EB meccs. Nem azt láttuk, amit szerettünk volna, és nem csak amiatt, mert az első félidő végére már két góllal vezetett az ellenfél, hanem mert úgy tűnt, mintha a mi fiaink azt sem nagyon tudnák, hol is vannak. Csalódás volt látni ezt a játékot, de reméljük, hogy ez a kezdeti drukk volt, és a következő két meccs sokkal jobb lesz. 

Délután nekiálltunk végre a garázs belső helyiségéből kipakoni. Én nem tudom, hogy még mennyi idő, energia és pénz kell ahhoz, hogy mindenhonnan kipakoljuk és elvitessük az összegyűjtött mindenfélét, de elég kilátástalannak tűnik. A garázs is olyan, ahol a tűtől  repülőig minden van, de nagyon kevés a használható ezek közül. Nagyjából az volt mindig a mottó, hogy tegyük csak el, még jó lehet valamire. Bárkitől bármilyen holmit hazahoztak, és elraktak. Borzasztó. 

Most is csak egy töredékével végeztünk, de már ennyivel legalább kevesebb. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése