2014. máj. 24.

Jó lesz ez..

Ma már sokkal jobb. Elmúlt a tegnapi világvége hangulatom, és annak ellenére is jó napom volt, hogy egy fél napig gyötört valami őrült migrén. Mint hívatlan vendég tört be szombat délután hozzám, és pont úgy is fogadtam, ahogy egy ilyet szokás. Kelletlenül, és eleinte még csak nem is akartam tudomást venni sem róla. Igaz, utólag már tudom, hogy pont ott követtem el a hibát, mert ha az első perctől kezdve komolyan veszem, később sok mindentől megkíméltem volna magam. :) De mindegy, már túl vagyok rajta, és remélem egy darabig megint nem jön látogatóba. :)
Elkezdtem magamban összegezni is az elmúlt hét tanulságait, megpróbálok okulni belőlük, és azokat a dolgokat erősíteni magamban, amik most szemmel láthatóan a gyenge pontjaimnak minősültek. Nem, nem akarok mindenáron magamra erőltetni semmit, de látom, érzem és tudom, hogy van, ami nem jó így, ahogy most van, és biztos, hogy lehetne másképp is. Ha meg lehetne, akkor azt meg kell próbálni.
És még holnap is hétvége van. :) Ami jó. Sőt, nagyon jó. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése