2014. márc. 23.

Én,a blogger

Aki ilyen írói vénával rendelkezik, annak ebből kéne élnie.- hallottam ezt a héten nem pont ugyanígy, de a lényege ez volt. Ami az írói vénámat illeti, úgy érzem, egyre inkább tűnik el belőlem, mert nagyon sokszor képtelen vagyok arra, hogy leírjam amit érzek, gondolok. Nem találom a szavakat, nem tudom őket összefűzni értelmes mondatokká. Ebből a gondolatsorból született meg a fejemben az a gondolatsor, ami rólam, mint bloggerről szól.
Mert úgy érzem sokat változtam mostanság e téren is. Biztos, hogy mindenkinek feltűnt a változás, még akkor is, ha amúgy ez nem tudatos. Illetve nem minden tudatos. Van, ami az. Akadnak most már tabu-témák. Ilyen az iskola-téma. Nem fogok írni róla, csak és kizárólag akkor, ha nincs mögötte a véleményem, illetve nem szükséges hozzá a véleményem. Nem azért, mert nincs. És nem is azért, mert nem azt írnám, amit akármikor szóban is vállalnék. Egészen más az oka. De így döntöttem. Aztán a mások tabu-téma a betegségek. Nem tárom a nyilvánosság elé ezentúl a problémáimat, akármilyen kicsi, vagy nagy legyen az. Az belefér, hogy megemlítem, hogy fájt a fejem, vagy hogy fáj a térdem, vagy akármi, de ennél több nem.
A nem tudatos változások valószínűleg abból adódnak, hogy kicsit kevesebb időm van az elmélyült gondolkodásra. Így aztán nem születhetnek olyan posztok, amik ezeket a gondolatokat adják át. Kicsit én magam is felszínesnek és semmitmondónak érzem magam mostanában, és voltaképp meg sem lepett túlságosan, amikor azt láttam, hogy már eggyel kevesebben olvasnak rendszeresen. Megértem őt. Én is unnám nap mint nap azt olvasni, hogy már megint fáradt, már megint sokat dolgozott, már megint valamelyik gyerekével valami gáz van. :)
Az, hogy nincs rólam fotó az oldalsávban, nem tudatos, csak elfelejtettem beállítani, aztán így maradt.
Azt remélem egyébként, hogy az írói vénám majd fokozatosan újra telítődik arra a szintre, amikor alig várom, hogy egy-egy téma köré leírhassam az én gondolataimat. Úgy gondolom, jó úton járok most már a változás felé, és azt hiszem, ez majd itt is érezteti a hatását. Ha nem, akkor meg majd marad minden úgy, ahogy mostanság volt. :)
És közben, én a blogger rájöttem, hogy jobban teszem, ha most elvonulok, mert alig pár óra múlva én, a dolgozó nő lesz belőlem, és nagyon rosszul fog esni kialvatlanul menni. :)

4 megjegyzés:

  1. Találva érzem magam, és a tegnapi poszt után ugyanez a véleményem.

    VálaszTörlés
  2. Szerintem a felszínesség azt is jelenti valahol, hogy az életünk rendben van, nem kell nagy drámákról írni, szerencsére,szóval nem baj ez és amikor a blogolás újdonsága elmúlik, előbb utóbb a legtöbben csak szinte magunknak szóló monológokat írunk a hétköznapjainkról és ez így van rendjén! Kellemesés kényelmes.

    VálaszTörlés
  3. Olvasók jönnek-mennek, nem baj. A blog - csak úgy mint az írója és annak körülményei meg változnak. Ami megint csak nem baj. Te csak írj, mi meg olvassuk. Könnyű napokat!

    VálaszTörlés
  4. Brian, hát még jó, hogy találva érzed magad. :)
    Mesélő, igen, valami ilyesmi, bár.. a blogolás újdonsága ugyan már valóban elmúlt, a varázslata azonban még mindig megvan.
    Dominika, persze hogy nem baj. :) Csak néha mégis fura. :)

    VálaszTörlés