Kutya kutya csudajó

... alig-alig ugató. Ez még az egyik olyan "mesekönyvből" való idézet, ami még az én gyerekkoromból maradt fenn a gyerekeim számára, keménylapos változatú, és minden gyerekem kívülről tudta. Párszor eszembe jutott már ez a sor, mióta kutyatulajdonosok lettünk. Igaz is rá, mert tényleg ritkán hallani a hangját. Ugatni nemigen szokott, néha vakkant egyet, és ennyiben kimerül nála a dolog. Ellenben skálázni azt nagyon tud. Igazi társasági lény, úgyhogy ha egyedül marad, akkor csinál egy röpke öt-tízperces műsort, hátha akad közönsége. Először nyüszít. Aztán ha ez nem jön be, akkor fokozza a hangerőt, majd a nagyobb hangerővel való elnyújtott áááá következik. Ezt még tudja fokozni azzal, hogy szépen kitartja a hangot. Aztán, ha nem jön be (és általában úgy van, hogy nem jön be), akkor elcsendesedik. Visszaváltozik azzá az értelmes nézésűvé, aki előtte volt.
Mióta elkészült neki a kinti "birodalom", azóta szépen összeszoktunk. Jól érzi magát, szereti a gyerekeket, reggelente azt sem tudja hova legyen izgatottságában, amikor először lát minket. De ugyanígy van ez akkor is, amikor valamelyikünk hazaérkezik. Szaglász, izeg-mozog, és alig várja, hogy lehajoljunk hozzá egy simogatás erejéig legalább. Tutira megismer bennünket, és már mindegyikünket másképp köszönt. Rajtam igen hamar átlátott, mert ugyan szót fogad, ha muszáj (tisztára, mint a gyerekeim), de pontosan tudja, hogy alapvetően simogatásokra számíthat tőlem. Balázs az abszolút főnök számára, ha ő jelen van, mi az orrunkon is pöröghetünk neki, meg sem moccan a falkavezér mellől. :)
Tegnap megejtették az első állatorvosi látogatást is. Át kell regisztrálni a chipjét a régi tulaj nevéről a mienkre, meg gondoltuk, nem baj, ha meg is nézik. Kíváncsiak voltunk arra az állítólagos süketségére is, de ezzel kapcsolatban már a telefonban "lelombozott" a doki, mikor megemlítettem neki, és csípőből visszakérdezett, hogy fehér e, mert azoknál "fajtahiba". (ő nem ezt a szót használta) Az orvosnál igen jó gyerek volt, szagmintát vett, de tűrte a vizsgálatot, dokinak nagyon tetszik, nagyon elégedett vele, és hát igen.. süket, mint az ágyú. Genetikailag. Mert a hallócsontocskái nem fejlődtek ki rendesen, ami állítólag az albínó fajtákra jellemző. Nos, az, hogy nála vannak ezek a barna foltok, nem mérvadó ebből a szempontból. Nincs ezzel baj egyébként, mármint, hogy van ez  fogyaték, mert nagyon jól tudunk vele kommunikálni ennek ellenére is. Figyel a kézmozdulatainkra, és csinálja, amit kérünk. Egyetlen esetben jelent problémát, ha fel akarjuk hívni magunkra a figyelmét, mindenképpen szemben kell állnunk vele. Ebből következően sosem fog póráz nélkül az utcán sétálni, mert nem tudnánk kiabálni neki. Az orvos azt tanácsolta, próbáljunk beszerezni egy ultrahangos sípot, hátha azt meghallja.Utánanéztünk, pár száz forintért beszerezhető, úgyhogy egy próbát megér.
Érdekes, hogy egy hét alatt hogy beilleszkedett ide, és hogy megszerettük. Már hiányozna, ha nem lenne. Pedig mondták többen is, hogy "megbánjuk", ráadásul rögtön ilyen nehéz kezdetet, hogy több éves, és süket.. nos, nem bántuk meg. Remélhetőleg ő sem bánja, hogy mi lettünk az új családja, és lett egy új otthona.
Azt pedig soha többet nem mondhatom már, hogy a "kutya se figyel rám...", mert abban biztos lehetek, hogy minden fogyatékossága ellenére minden idegszálával figyel. És pontosan tudja, hogy én vagyok a leggyengébb láncszem a családban.. érzékenység terén. Jófej, na.. Szeretjük. :)