Mindegy

Na nem.. ezúttal kivételesen semmi olyanról nem lesz szó, hogy mi mindenre mondtam én ezt mostanában amikor nem voltam a legjobb formámban. (ma sem, de mindegy.. :D)
Arra lennék kíváncsi, vajon a bal oldali számláló kinél fogja azt a számot mutatni, ami csupa egyes?
Szóval.. kié lesz a mindegy?
Még mai belépés lesz, úgyhogy tessék résen lenni. :)
És ha még egy screenshot is készülne róla.. ó, de jó lenne. :)))

Hetes játék

Szilvi-től kaptam a staféta-botot, egy nagyon komolyan megható mondat kíséretében. A játék lényege, hogy írjak le hét dolgot, amit még nem írtam le magamról.
Két napja gondolkodom, van e még ilyen egyáltalán. De azért talán akad.
Szóval akkor legyen itt hét olyan, amit nem sokan tudtak eddig rólam. :)
1. Esti tagozaton érettségiztem. Tettem ezt azért, mert amikor elsős voltam a középiskolában igen beteges időszakom volt, és halasztanom kellett egy évet. Az egy év után pedig különbözeti vizsgával kerültem át abba a suliba, ahol végül érettségiztem. Nem érzem magam ettől kevesebbnek.
2. Hatalmas lúdtalpaim vannak. Amik nem csak kétfelé indulnak el, és őrületesen gágognak, de olyan szinten meg van tőle süllyedve a bokám, hogy két bokacsontom is van. Tehát ebből következően sosem fogok lábszépségversenyen indulni.
3. Ha meghallok egy nevet, rögtön tudom melyik napon van a névnapja. Nem tudatos, de fejben van a naptár. Úgy kb. tízéves koromtól. És ennek köszönhetem azt is, hogy megismertem annak idején Balázst.. mentek előttünk a haverjával, és egymás között beszélgetve megkérdezte Balázstól a haverja, hogy mikor van Krisztina nap. Én meg kapásból rávágtam, hogy augusztus ötödikén. A többi meg már ezután úgy jött.. :D
4. Mindent számolok. Mármint hülyeségeket. Hányszor húzom végig a krumplipucolót amíg megpucolom az összes krumplit, hány csipeszt raktam a ruhákra, hány lépést teszek, stb. Kicsit mániás dolog, de nem tudatos. Csak úgy jön. :)
5. Nem tudok játszani a gyerekeimmel. Nagyon ritkán egy-egy társasjátékot, de tényleg nagyon ritkán. Képtelen vagyok annyira kikapcsolni az agyamat, hogy élvezzem a játékot. Még szerencse, hogy játszanak egymással, így nincs akkora bűntudatom emiatt.
6. Képtelen vagyok eligazodni a térképeken. Épp ezért nagyon rossz navigátor vagyok, és még csak arra sem tudok hagyatkozni, ha valahol jártam már, akkor emlékszem az útvonalra. Mert nem.
7. Felnézek mindenkire, aki több nyelven beszél. Mert én csak magyarul. Utoljára az általános iskolában tanultam oroszul, illetve még utána egy évig amikor nappalira jártam. De azóta semmit. Alapdolgokat tudok, amit mindenki angolul, de simán eladnának külföldön. :D
Hát ennyi. Ezzel a listával elszenvedtem három napot, pedig azt gondoltam, azért kisujjból kirázom magamról. És egy rakás rossz tulajdonságom még nincs is rajta. :D (azoknak nem elég a hét pont)

És hogy kinek adnám tovább? Nem nézek most utána, kinél járt már.. úgyhogy akinél igen, attól bocs.
Szóval, szeretnék tudni hét dolgot
Cuckáról, aki ugyan nem szégyell semmilyen mélységét az életének, de biztos van olyan, amit még nem mondott el.
Éváról, aki megtestesíti a szememben a tökéletes Anyát.
Ilgyáról , aki érzésem szerint épp nincs túl jó passzban, de remélem, ha kiírja magából, segít majd.
WildShyccu-nak , bármelyik blogján, mert kíváncsi vagyok. :)
Virágnak, akit nagybetűs Tanítónak tartok, és simán a gondjaira bíznám a gyerekeimet.
Ercsinek , aki nagyon megmosolyogtatott azzal az örömmel, ahogy reagált a sok szülinapi köszöntésére.
Beának, aki épp megint világot jár, és nagyon irigylem ezért a bevállalósságáért. :)

Na persze szeretnék tudni még sok mindenki másról is hét ilyen dolgot, mondjuk, akik nem vezetnek blogot, de egyelőre eltekintek tőle. :P

3 és még egy 3

Ennyi lett az éveim száma ma hajnali 4:25-kor. Sok. És mind látszik is, pedig amúgy magamat nem is gondolom ilyen öregnek. :D
Eszternek már tegnap este elővezettem a telefonban, hogy azért nem jó ez a harminchárom, mert vészesen öregszem tőle, és vészesen le is épültem az elmúlt három-négy évben már. Mondhatnám, néha agyilag zokni vagyok (erre van tanú is, ha nagyon ragaszkodtok hozzá). Meg hát amúgy is. Amikor 18 éves voltam, ez a 33 ez olyan vénbanyás szám volt. És most, hogy én is ennyi lettem, hát kikérem magamnak az akkori gondolataimat.
Na de nézzük a jó oldalát. 33 évesnek lenni jó is lehet, mert még jó sok idő van a következő x-ig, és nem kell attól parázni, hogy milyen lesz az, amikor már harmincvalahányat kell mondani.
33 évesen van egy 12 éves, egy  9 éves, és egy 6 éves fiam. És még simán beleférne mondjuk a következő két-három évben hogy legyen egy kisebb is. :)
33 évesen van egy férjem, aki igazi társam mindig, minden körülmények között, még akkor is, ha néha kiakad, és egy fél napig nem szól hozzám. :P (de azért tudomám, hogy szeret)
33 évesen már néha magamba zuhanok a felelősségek alatt, de még van bennem egy csomó játékosság is.
33 évesen már nem akarok mindenáron jó lenni, mert simán megelégszem azzal is, ha csak elég jó vagyok.
33 évesen már tudom, hol a helyem a világban. Már megtaláltam az igazi barátokat, és tudom, végig fogják kísérni az életemet, bármeddig tart is.

És nagyon-nagyon jó 33 évesnek lenni, mert még csak fél tizenegy van, de már nagyon sokan megmosolyogtattak, meghatottak az sms-ekkel, telefonhívásokkal, fb-üzenetekkel.

Patriknak...

Kérek szépen mindenkit, hogy gondoljon ma az én elsőszülöttemre, mert életében először vizsgázik.
Természetismeret vizsgája van. Ő látszólag nyugodt. Az anyja meg izgul helyette. De azért biztos ráfér egy kis drukkolás. :)

 

A vizsga nagyon-nagyon jól sikerült. Ő már aznap halálos nyugalommal jött haza, és nem is értette, én min is izgultam. Nem azt a tételt húzta, amit nagyon szeretett volna, de az is jó volt, amit húzott. Pontosan nem emlékszem a szövegre, de az biztos, hogy a cserebogár volt az "a" része a tételnek, a folyók keletkezése, jellemzői v. valami ilyesmi a "b" része, és még emlegetett valami diagramm-elemzést is, amit már akkor sem igen értettem, de ezt neki nem vallottam be. :D Szóval, aznap még nem tudta a jegyet, de nagy nyugodtan és magabiztosan közölte, hogy szerinte ötös, mert hát tudta. 

És most már biztosra tudjuk, hogy a vizsga nem ötös. Hanem csillagos ötös. :) Úgyhogy tényleg tudta, nem is kicsit. Nagyon büszke vagyok rá, és nagyon csodálom is, ahogy ezt az egészet kisujjból kirázta. Mert ez az eredmény csak és kizárólag saját magának köszönhető, abszolút önállóan tanul.

Eszter napja van....

Van nekem egy nagyon kedves barátnőm. Aki ma névnapot ünnepel.
Annyiszor írtam már, hogy nem lehetek elég hálás a sorsnak, és az internetnek, amiért megismerhettem őt, mert nélküle én sem az az ember lennék, aki most vagyok. Annyi szép emlékünk van már együtt, dacára annak, hogy nem sokszor találkoztunk személyesen. Sokszor sírtunk már együtt, telefonon keresztül, írásban is. Mindent tudunk egymásról, nincsenek tabuk közöttünk. Nem kell megfelelnem neki, mert elfogad annak, aki vagyok. És nekem is pont úgy jó Ő, ahogy van. Semmit nem változtatnék rajta, mert akkor az már nem Ő lenne.
Nemrég nagyon kellemes meglepetést szereztek nekem a férjével. Aznap egész nap röpködtem, mert csak úgy gondoltak egyet,és kerülővel mentek haza, hogy engem meglátogassanak.
Aztán szintén nemrég egy nagyon kellemes szombat délutánt is együtt töltöttünk.

Mostanában van az első telefonbeszélgetésünk évfordulója is, bár fogalmam sincs a pontos dátumról. Azóta már sok beszélgetés van mögöttünk, és várhatóan előttünk is.

Nem tudom mi lenne az, amivel igazi örömet szerezhetnék ma neki. Nem szereti, ha dicsérik, úgyhogy azt nem teszem. Gondolkodtam, mit írhatnék neki, amitől zavarba sem jön, de mégis örömet okoz. Addig- addig gondolkodtam, míg rájöttem... mindez, amit eddig leírtam, már zavarba hozta, de örült neki. Főleg, ha sikerült "velem" kezdenie a napját.

Drága, Eszter!

  "Névnapodra mit vegyek? Vegyek húzós egeret, vonatot és síneket, kék építő köveket? Nem, már megvan mit veszek. Neked tavaszt rendelek, bodzafát és kék eget, rajta csokros felleget. Megrendelem jó előre a virágot a mezőre. Tél után a lombos nyílást, betegségre gyógyulást... És ha meglesz mind egy napon, beadom az ablakodon."

Valamint ezúton szeretnék boldog névnapot kívánni annak a szintén nagyon kedves Eszternek is, aki olyan önzetlenül próbál segíteni nekem ismeretlenül is. :)

Hétvége

A dalt, miszerint hétvégén majd felmegyünk a hegyekbe, egészen átírtuk ezen a hétvégén. Merthogy a hegyekbe nem mentünk, de még dombokra sem. Mentünk helyette a decathlonba, meg a tescoba, és beszereztünk három pár görkorcsolyát. És hogy miért csak hármat, mikor öten vagyunk? Hát.. az a helyzet, hogy én totálisan béna vagyok az ilyesmihez, Roli pedig igen komolyan hasonlít az anyjára. Bevallom, mindketten tettünk próbát a sportáruházban, de míg én még csak-csak megálltam a kerekeken, de tényleg csak állni bírtam, addig Roland úrfi dobott egy laza spárgát abban a minutumban, ahogy a lábára került a gurulós csoda, így aztán maradtunk az eredeti felállásnál, és csak a három legbátrabb családtag kapott. Ez azért nem végleges. Rolinak gondolkodunk a hagyományosabb (vagy inkább retro?) görkori beszerzésén, tudjátok, amin nem egy sorban vannak a kerekek, hanem kettő-kettő van elöl és hátul.
A beszerző körút után volt némi pihenő, merthogy elért bennünket a beharangozott zivatar. De igen hamar felszáradt az eső, így aztán mese nem volt, felkerekedtünk kipróbálni. Legelőször idebent az udvarban tettük próbára a fiúkat, aminek Patrik részéről egy azonnali falnakrohanás, akarom mondani gurulás és egy komoly horzsolásos sérülés lett az eredménye. Erik ügyesebb volt, igaz, helyzeti előnyben volt, tavaly még görkori-oktatásban is volt része a suliban. Balázs pedig kb. úgy gurult az első perctől kezdve, mint aki nem csak ezen nőtt fel, de azóta le sem került még a lábáról. Pedig ez enyhén szólva sem így volt. Tény, gyerekként korizott, de elsősorban jégen. Én szájtátva és irigykedve bámultam, merthogy addigra már túl voltam azon, hogy idebent, a szőnyeg nyújtotta biztonságban felvettem és kipróbáltam a fiúk görkoriját (mármint csak az egyikét, de egyforma méretű). És idebent tetszett a dolog, de a laminált padló az már annyira nem jött be, mert az szemét módon csúszik, és a kerekek még véletlenül sem arra gurultak, amerre én gondoltam, úgyhogy most először hálát adtam a kis gyerekszoba nyújtotta előnyöknek, mert csak karnyújtásnyira volt az emeletes ágy, amiben meg tudtam kapaszkodni. Szóval, miután így jól kipróbálták az udvar berkein belül a gördülő szerkentyűket, elmentünk az üres cba parkolóba (valószínűleg a cba parkolók országszerte alkalmasak ilyesmire, mert Eszterék is oda jártak korizni). Az első két órás korizásnak számtalan esés és kék-zöld folt lett az eredménye, de nem adták fel. Patrik ugyan kínjában már sírvaröhögött, mert mindene fájt, de azért felállt, és gyakorolt szorgalmasan. Roli édes volt, futott mellettük, drukkolt, próbált segíteni, és eszébe sem jutott, hogy neki is kéne (pedig mostanában komoly irigység van benne).
Ma már alig várták a délutánt, rögtön a forma 1 közvetítés után indulni kellett. :) Ma sokkal ügyesebbek voltak már, hihetetlen, hogy így megy ez.. Szinte kedvet kaptam hozzá, hogy megtanuljam. Illetve nem is annyira szinte.. szeretném megtanulni, hátha még így, majdnem 33 évesen is előfordulhat, hogy menni fog. (vagyis gurulni)
A  mai korizásról készült egy telefonos video is, aminek közzétételére engedélyt kaptam minden rajta szereplő érintett-től, úgyhogy megmutatom.

És írásba is adom, hogy ha egyszer megtanulom, megengedem, hogy engem is lefilmezzen valaki, és azt is megmutatom. :P

Múltidéző

Ma ilyen közléskényszerem van. :D :D :D
Már a múltkor eszembe jutott, mikor a fiúk által favorizált zenéket mutattam, hogy majd egyszer azt is megosztom, mik voltak azok, amiket folyton énekelni kellett nekik mikor kicsik voltak.. Az én hangommal.. :D gondolhatjátok.
Legyen sorrendben:

Patriknak:
(ne is kérdezzétek.. a húgom akkoriban végzett az óvónőképzőben..)

Eriknek:
(nem kevésszer fordult elő, hogy elsírta magát rajta, sosem jöttünk rá, hogy miért..)

Rolinak pedig, a megunhatatlan:

Most már ezt is tudjátok. :)))