Hétvége

A dalt, miszerint hétvégén majd felmegyünk a hegyekbe, egészen átírtuk ezen a hétvégén. Merthogy a hegyekbe nem mentünk, de még dombokra sem. Mentünk helyette a decathlonba, meg a tescoba, és beszereztünk három pár görkorcsolyát. És hogy miért csak hármat, mikor öten vagyunk? Hát.. az a helyzet, hogy én totálisan béna vagyok az ilyesmihez, Roli pedig igen komolyan hasonlít az anyjára. Bevallom, mindketten tettünk próbát a sportáruházban, de míg én még csak-csak megálltam a kerekeken, de tényleg csak állni bírtam, addig Roland úrfi dobott egy laza spárgát abban a minutumban, ahogy a lábára került a gurulós csoda, így aztán maradtunk az eredeti felállásnál, és csak a három legbátrabb családtag kapott. Ez azért nem végleges. Rolinak gondolkodunk a hagyományosabb (vagy inkább retro?) görkori beszerzésén, tudjátok, amin nem egy sorban vannak a kerekek, hanem kettő-kettő van elöl és hátul.
A beszerző körút után volt némi pihenő, merthogy elért bennünket a beharangozott zivatar. De igen hamar felszáradt az eső, így aztán mese nem volt, felkerekedtünk kipróbálni. Legelőször idebent az udvarban tettük próbára a fiúkat, aminek Patrik részéről egy azonnali falnakrohanás, akarom mondani gurulás és egy komoly horzsolásos sérülés lett az eredménye. Erik ügyesebb volt, igaz, helyzeti előnyben volt, tavaly még görkori-oktatásban is volt része a suliban. Balázs pedig kb. úgy gurult az első perctől kezdve, mint aki nem csak ezen nőtt fel, de azóta le sem került még a lábáról. Pedig ez enyhén szólva sem így volt. Tény, gyerekként korizott, de elsősorban jégen. Én szájtátva és irigykedve bámultam, merthogy addigra már túl voltam azon, hogy idebent, a szőnyeg nyújtotta biztonságban felvettem és kipróbáltam a fiúk görkoriját (mármint csak az egyikét, de egyforma méretű). És idebent tetszett a dolog, de a laminált padló az már annyira nem jött be, mert az szemét módon csúszik, és a kerekek még véletlenül sem arra gurultak, amerre én gondoltam, úgyhogy most először hálát adtam a kis gyerekszoba nyújtotta előnyöknek, mert csak karnyújtásnyira volt az emeletes ágy, amiben meg tudtam kapaszkodni. Szóval, miután így jól kipróbálták az udvar berkein belül a gördülő szerkentyűket, elmentünk az üres cba parkolóba (valószínűleg a cba parkolók országszerte alkalmasak ilyesmire, mert Eszterék is oda jártak korizni). Az első két órás korizásnak számtalan esés és kék-zöld folt lett az eredménye, de nem adták fel. Patrik ugyan kínjában már sírvaröhögött, mert mindene fájt, de azért felállt, és gyakorolt szorgalmasan. Roli édes volt, futott mellettük, drukkolt, próbált segíteni, és eszébe sem jutott, hogy neki is kéne (pedig mostanában komoly irigység van benne).
Ma már alig várták a délutánt, rögtön a forma 1 közvetítés után indulni kellett. :) Ma sokkal ügyesebbek voltak már, hihetetlen, hogy így megy ez.. Szinte kedvet kaptam hozzá, hogy megtanuljam. Illetve nem is annyira szinte.. szeretném megtanulni, hátha még így, majdnem 33 évesen is előfordulhat, hogy menni fog. (vagyis gurulni)
A  mai korizásról készült egy telefonos video is, aminek közzétételére engedélyt kaptam minden rajta szereplő érintett-től, úgyhogy megmutatom.

És írásba is adom, hogy ha egyszer megtanulom, megengedem, hogy engem is lefilmezzen valaki, és azt is megmutatom. :P