2023. aug. 4.

Végre péntek

 Na hát ma reggel megint érdekes időjárásra ébredtünk. Úgy május vége felé szokott ilyesmi lenni. Oké, sejtettem, hogy jól lehűlt a levegő miután egész éjjel szinte szakadt az eső, de arra számítottam, hogy úgy, ami nyáron megszokott egy eső után, hogy épp csak egy vékony kardigán az, ami jól esik, az is csak az ilyen nyápicoknak, mint én vagyok. 

Napközben azért jobb idő lett, de most estére megint beborult. Mindegy is, úgy látszik ez az idei nyár már csak ilyen furcsa marad.

Reggel már rögtön az első órában megtalált a főnököm, így péntek alkalmából gondolta, hogy nem akarja hogy unatkozzak, osztogatta a feladatokat, mintha legalábbis valami világvége közeledne, és még előtte meg kell mindent csinálni. Azért kétségbe nem ejtett, megoldottam mindent. 

Jövő hét utáni héten itthon leszünk három napot. Eljátszottam a gondolattal, hogy milyen jó lenne találni valami olcsó szállást és elmenni akkor is mondjuk.a Balatonra (ez meglepő, hogy oda vágyom..), de nagyon érdekes módon a szállásadók akkor sem adják ki két éjszakára (minimum öt, de inkább hét), ha egyébként üresen áll abban az időszakban a ház/apartman. Ugyanúgy, ahogy az árból sem engednek azok sem, akik alig egy-egy hétre tudják csak kiadni az ingatlanjukat.. Érdekes szemlélet, én pl úgy gondolkodnék (még akkor is, ha tisztában vagyok vele, hogy a takarítás miatt sem a legjobb, ha csak három napot van valaki), hogy ha az árból nem akarok engedni, akkor kiadom rövidebb időszakokra is, mert biztosan sokan vannak, akiknek így férne bele anyagilag. De az tuti, hogy kitalálnék valamit, mert annál nagyobb luxus nemigen van, mint hagyni üresen állni, és abban a rövid időszakban sem keresni vele pénzt, ami egy-egy évben rendelkezésre áll. Na de majd amikor a lottó nyereményünkből veszek egy házat erre a célra is, akkor majd arról is fogok írni, hogy én hogy csinálom. 

Ja, és hogy most már legyen meg a mindennapi helyzetjelentés a bordámról, vagy miről...hát ma fájt eddig a legjobban..

2 megjegyzés:

  1. Szia, bocs hogy itt okoskodok de nem lehet hogy valami becsipodes van a bordad korul? Gabi

    VálaszTörlés
  2. Engem is nagyon meglepett, amikor májusban balatoni szállást kerestem, hogy szinte alig volt olyan, amit 5 éjnél rövidebb időre is kiadnak.
    Szerintem ez nem elég vendégbarát, pláne olyan szállásárak mellett, amik vannak a Balatonnál.

    VálaszTörlés