Még a mai nap is a henyélős napok közé tartozott. Tegnap este még azt gondoltam, hogy majd ma már azért kicsit aktívabb leszek, és egy-két régóta húzódó restanciámat majd végre most megcsinálom, de elég gyorsan lebeszéltem magam róla ma délelőtt. Végülis most már olyan mindegy, hogy majd mikor lesz kedvem hozzá.
Ma is sétáltunk, kétszer is. Azt a tempót nemigen tudom tartani, amit Balázs szokott, amikor sétál, így ő az, aki lassít kicsit. Mondjuk ő a maga tempójában szokott nélkülem is menni, vagy Erikkel, akinek kevésbé okoz ez gondot.
Holnap és holnapután már dolgozunk, aztán két hétig egyedül leszek, a kolléganőm megy szabadságra, de utána még nekünk is van egy hét Balaton. Ott majd lélekben elköszönök a nyártól, és megpróbálok felkészülni az őszre és a télre, amennyire lehet.
Erik szeptemberben elkezdi az utolsó tanévét, vélhetően véget is ér neki a gondtalanság majd ezzel. Persze, diákmunkásként belekóstolt már abba, milyen is minden nap dolgozni járni, de messze nem ugyanaz lesz majd már teljesen felnőttként. Hajlamos a kényelmességre, és pont ugyanolyan nehezére esik reggelente felkelni, mint nekem (de lehet, hogy neki még nehezebben megy), úgyhogy kemény lesz neki, de remélhetőleg valami olyan helyre kerül, amit szeret majd csinálni, és akkor könnyebb lesz. De ez még messze van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése