Pedig hétfő volt...

Mégis csupa jóról tudok csak beszámolni. A tegnapi nap annyira jó volt, hogy úgy döntöttünk, hogy akkor ma megismételjük. Úgy szó szerint.. csak most kicsit lassabban, és jobban körülnézve, többet látva...
Tegnap este még voltak másféle terveink is, de azt végül elhalasztottuk tavaszra, amikor már kiszámíthatóbb lesz a jó idő, főleg, miután reggel úgy tűnt, előfordulhat, hogy a mai nap sem lesz már olyan, mint a tegnap volt.
Így aztán maradt a "B" terv, és újra nekiindultunk a tegnapi útvonalnak. Ezúttal többet időztünk Révkomáromban, megnéztünk egy csomó mindent.. újra és újra rácsodálkoztunk, hogy amerre megyünk, mindenhol magyarul beszélnek körülöttünk, még ha valami különös akcentussal teszik is. A gyerekeinknek volt ez igazán nagy "csoda", ők aztán lépten-nyomon megjegyezték félhangosan, hogy "ő is magyar", vagy hogy "ő szlovák". Kicsit idegesítő volt, de hát gyerekek.. Patrik ma is végigfotózta a napot, minden feliratot elolvasott, mindent megörökített. :) Roland egy kicsit unatkozott, így aztán vagy folyton belemászkált Patrik éppen készülő fotóiba, vagy talált magának valami durcáskodnivalót.
Komárnó után újfent Párkány volt a cél, ezúttal ott is terveztünk sétálni, és nem álltunk meg a Duna-menti kis falukban, csak egyszer. :) De ott muszáj volt. Egyébként meg a kocsiból csodáltuk a Dunapart ezerféle arcát, és hogy micsoda rendben van tartva a gátak környéke, az utak melletti füves területek. Mondom, füves, nem gazos. :)
Párkányban is sétáltunk egyet, kicsit ücsörögtünk a délutáni kellemesen meleg napsütésben, majd célba vettük Lábatlant, ahol Eszter várt minket egy kávéval. Nem volt hosszú látogatás, mert még itthon is várt minket egy-két dolog, de azért jó volt ez is.
Hazafelé úgy indultunk, hogy még bevásárolunk itthon, de aztán módosított útvonalon, igen vadregényes körülmények között végül Tatabányán kötöttünk ki. Akarom mondani parkoltunk.. ne is kérdezzétek, hol. Hát naná, hogy már megint.. Mert így nem kellett már itthon semmivel sem törődni. :) Lusták voltunk, és elkényeztettek (úgy egyébként meg pont ennyiből főztem volna itthon, és ugyan egészségesebb lehetett volna, de még egy csomó idő, energia, és miegymás kellett volna hozzá), és amúgy is jólesett, na. :)
Itthon még volt egy kedves meglepetésben is részem (és erről ennyivel kell beérnetek... hogy csak úgy teljesült egy régi vágyam), meg hajat vágtunk, meg kutyát vacsoráztattunk (halleluja, mindkettő evett).
Két nap alatt háromszázhúsz kilométert tettünk meg. :) Megszámlálhatatlan mennyiségű élménypillanatot ratkároztunk el, rengeteget nevettünk, legalább ennyit bosszankodtunk is, nyolcszázháromszor hangzott el, hogy "Roland, ne kelljen már többször rád szólni"... meg hogy "Tuti hogy ti többet nem jöttök velünk..", de azért jó volt ez így nagyon. :)
Holnap nyugi lesz. Főzés, takarítás, pihenés... holnapután már munka. :) De most azt gondolom, állok elébe én bárminek... ilyen napok után. :)