Ez is eltelt...

Eltelt ez a három nap. Még nyújtanám egy kicsit, ha tehetném, mert ez most annyira jó volt, mint utoljára még a nyaralás két hete... de miután nyújtani nem lehet, hát csak simán örülök neki, hogy most sikerült mindent elengedni, hagyni.. és csak egymással törődni, meg azzal, hogy jól érezzük magunkat. :) Ritkán megy ez, én is tudom, hogy néha túl erős bennünk a kötelességtudat, ami nem hagy bennünket kikapcsolni. 

Most a kapcsoló elég jól be volt élesítve mindkettőnkben, vagyis eljutottunk egy olyan fokú kimerültséghez, amikor már az volt az elsődleges, hogy pihenjünk. :) És igaz, hogy rengeteg kilométer van bennünk, de köszönhetően ennek a késő nyári időnek, ami jutott így október végére, a legkevésbé sem volt fárasztó. :) 

Ma már nem voltunk sehol, csak itthon. Mostam, bevásároltunk, könyvtárba mentünk.. (és itt meg kell örökítenem, hogy Patrik a felnőtt-könyvtárból kölcsönzött ma, mert a gyerekkönyvek között nem talált semmit, ami érdekelné és még nem olvasta..) Közben még kutyáztunk, mosógépet szereltünk (jobban mondva Balázs, én csak kibiceltem ott..)

Most estére ugyan fáradtnak érzem magam, meg már azt is tudom, hogy holnap délre kell menni dolgozni, de a legkevésbé sem érdekel.. két nap csak, és aztán egyet újra itthon leszek. :) Legalább egyet. Ha meg szerencsém lesz, akkor hármat. :)

Azért ma még elmesélek valamit erről a nagy kópé Rolandról.. aki amúgy roppant nagyfiú, és ma simán elköltötte a "nehezen megkeresett" ötszázasát a boltban.. Szóval, ez a nagy gyerek... panaszkodott ma, hogy fáj a hüvelykujja. Emlékszem, hogy valamikor hallottam egy olyan kiabálást tőle, hogy "Ne már, Erik, kitöröd az ujjam...", de már én magam sem tudom, hogy ez a napokban volt, vagy a múlt héten még, úgyhogy úgy döntöttem, nem gyártok összeesküvés elméleteket. Ugyan kiskirályfi ragaszkodna a röntgenhez, de az én mindentlátó szemeim megállapították, hogy törés egészen biztosan nincs, talán egy picit megzúzódott valahol. Megbeszéltük, hogy fürdés után bekenem neki. Jött is, ahogy az egy igazán beteg férfihoz illik, tartotta az ujját, és sziszegett is rendesen, ahogy kentem, hogy húúú, hideg, húúú fáj is.. Mikor végeztünk, mondtam neki nagy komolyan, hogy akkor most tartsa így, ahogy most van, és feküdjön le, hogy hamar meggyógyuljon. Magam sem hittem, hogy még az ilyet beveszi. De igen. Ahogy volt, lefeküdt, és tíz perc múlva már aludt. :) Szóval amilyen nagy kópé, olyan kicsi gyerek is még. :)