Azt hiszem, elég jól ismerem már magam, és elég keményen realista is, és még keményebben kritikus is vagyok magammal szemben. Igaz, azért hajlamos vagyok mentegetni is magam bizonyos helyzetekben, de ez elég ritka. Be is látom, és be is vallom, ha valamit nem jól csinálok.
Néha talán hamarabb is, mint kéne.. és olyankor aztán beindul a stressz-faktor, és jobban akarom csinálni, de innentől mindig veszett fejsze nyele, mert minél jobban akarom, annál kevésbé lesz olyan, amilyennek kéne. Na, ez egy kicsit érthetetlen megfogalmazás, de ha sikerül kibogozni, akkor majd elhiszitek talán, hogy tényleg.
Nem vagyok egy kapkodó idegbeteg fajta, de mostanában egyre többször kapom azon magam, hogy bizonyos helyzetekben a gyomrom egycsomóban van, a szívem kalapál, a kezem remeg, és jó mély lélegzeteket kell vennem ahhoz, hogy elmúljon. Próbálom uralni, és tudatosítani magamban, hogy nincs mitől tartanom, mindent meg tudok oldani, legyen szó akár munkahelyi dologról, akár itthoniról. Eddig is ment, ezután is fog biztosan.
Nem megy ez olyan könnyen, mint amilyen könnyedén bekúszott ez a valami az életembe, mert akármilyen tudatosan hárítom is magamtól, azért elő-előfordul. Minél fáradtabb vagyok, annál inkább.
Nem beszélek róla senkinek (épp ezért most itt elmondom gyorsan mindenkinek.... logikus), mert amiről nem beszélünk, az ugye nincs is. És tulajdonképpen tényleg nincs is semmi.
Tisztában vagyok azzal is, hogy az elmúlt (éppen tegnap elmúlt) nyolc hónap életem egyik legkeményebb időszaka volt. Nyilván nyomot hagyott. Történtek jó és rossz dolgok, fizikailag néha elértem a határaimat, az állóképességem határait meg még meg is nyújtottam. Éreztem magam a felhők között, és a pokol mélyén is.. igazi cirkuszi mutatványosnak éreztem magam sokszor, mikor a mindennapjainkat bonyolítottam. Azt gondolom, el kell még telnie egy kis időnek, hogy belül is annyira magabiztos legyek, mint amennyire amúgy gondolnak (és ahogy egyébként viselkedem is).
Ez az egész meg azért épp most került ide, mert az előbb, miközben már gondolatban a lefekvéshez készülődtem, eszembe jutott, hogy holnap mi vár rám... stresszes lesz. Nemkicsit. És már be is indult a gyomrom, meg a szívem...De ezt reggelig kialszom. :)
És ezt csak apróbetűvel, de mégis... annyira nem értettem régen Balázst, hogy mit stresszel mindenen.. dolgozott itthon is fejben munkaidő előtt, után.. .. de már értem.. Azért remélem, neki könnyebb volt mindez. :)
És amúgy is... még kettő (vagy három?) nap munka, és aztán kettő nap szabi jön.. hétfőn és kedden nem dolgozom a jövő héten. :) Legjobb lenne, ha négynapos hétvégém lenne, de sanszos, hogy "csak" háromnapos lesz. Sebaj.. minden nap ajándék. :)
A gyerekeim meg igazi mázlisták.. vagy mondtam már? Holnaptól egészen a jövő hét végéig tart az őszi szünetük. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése