végre, egyszer s mindenkorra, hogy ez az út, amin épp haladok, nem csak nem vezet sehova, de ráadásul sokkal inkább visszafelé visz, mint előre. Ha nem lennének barátaim, akik időről időre figyelmeztetnek erre, ki-ki a maga módján, ha nem lenne itt mellettem Balázs, aki hihetetlen kifinomult radarokkal kezeli helyén a hisztijeimet, akkor még nem tartanék itt sem, hogy egyáltalán tudjam ezt.
Az egész hetem arról szólt, hogy keseregtem, dühöngtem, morogtam, zokogtam, könnyeztem, csapkodtam, de leginkább sajnáltam magam. Az lenne a legjobb, ha most megráznám magam, és mindezen tudnék egy jót nevetni. Lehetne ilyen egyszerű is, de nem az. Vagyok annyira hülye, hogy itt üljek összezavarodva, azon gondolkodva, hogy most akkor mi is van? Fogalmam sincs mit akarok. Jelen pillanatban nagyon vágyom arra, hogy egy hétig szabadságon legyek. Nem leszek, esetleg a tavaszi szünetben van erre esélyem. Épp készültem rá, hogy elindítsam magamban a nagy "rohadjon meg az egész világ, amiért nem ért meg" hisztimet, aztán rájöttem, hogy tök felesleges felhergelni magam ezen, úgysem oldok meg vele semmit, esetleg még a fejem is megfájdul. (ez az irányítás?) Azt nem mondom, hogy nem esik rosszul, hogy mégsem tombolok és szitkozódom magamban, (helyette Kárpátiát hallgatok) de értékeljük egy javuló lépésnek. Igazából magam sem értem magam, mert azon túl, hogy mindig majd megfagyok, igazán semmi okom nem lehet panaszra. Még fizetésemelést is kaptunk, mindketten. Ami azt jelenti, hogy kevesebb bevételünk azért nem lett. És ez máris jókedvre kéne, hogy okot adjon. De nem volt elég. Telhetetlen vagyok?
A gyerekek is jól vannak, már ennek is illene örülnöm, mikor már szinte mindenki túl van minimum egy felső légúti nyavalyán. Szóval,ez is örömforrás.
Patrik farsangi jelmeze is elkészült végül. Igaz, hogy én tegnap éjjel fél tizenkettőkor úgy vágtam oda az asztalra amerikai zászlóstól, hogy ha nem póló lett volna, csak úgy csattan, de ma délelőtt Roli óvó nénijének hathatós közreműködésével be lett fejezve. És hogy kárpótoljon a mérgelődésért a sors (najó, a saját bénaságom idegesített leginkább), megnyerték a "jelmezversenyt", úgyhogy holnap is mennek, újra bemutatják. :D Mondhatjuk, hogy ez is öröm. :)
Ma láttam megint a táncosokat is. Sőt, míg tegnap csak a negyedikeseket, ma a nyolcadikosokat is. :) Mondjuk az egészen fura érzés ám, hogy ezekre a gyerekekre emlékszem az oviból, meg a babakocsijukból, most meg látom őket frakkban-báli ruhában. Nem is értem, hova rohannak úgy ezek a gyerekek... ;)
Holnap még megünneplem a hét utolsó munkanapját egy kevés túlórával. Az egész napot bevállaltam volna, ha megkapom cserébe a hétfő délutánt, de nem volt jó ajánlat, legalábbis nem éltek vele. Így háromig maradok. Munka után még azért ezen tomboltam egy órát, de mostanra feldolgoztam...vagy legalábbis belenyugodtam, hogy újabban minden péntek ilyen..
Szóval, egy lehiggadós-elfogadós-belátós hétvégének nézek elébe, remélhetőleg. De azzal is beérem, ha csak a lehiggadás jön össze. :)
Már csak kettőt kell aludni, és szombat reggel lesz. :) Na, ez a jó.. :) Holnap pedig nem kell egyedül aludnom, sallalla.
És ha jól látom, Dius, egy szuper könyvet olvasol!!!
VálaszTörlés