Néha csak úgy egyik ámulatból a másikba esek a gyerekeim miatt. Azt eddig is tudtam, hogy jó fejek, meg minden, de azért van, hogy erre az alapfelállásra rátesznek egy lapáttal.
Erik például azzal, hogy valahogy, valamilyen rejtélyes oknál fogva úgy döntött, hogy neki mégis fontos ez a tanulás dolog, és azóta rendre ontja is magából a jobbnál jobb eredményeket, zsebeli be a tanárai elismerő szavait. Jó látni ezt, és nagyon drukkolok neki, hogy maradjon meg ez a lendület, és elszántság, mert ha végre tényleg elhiszi magáról, hogy ő is egy nagyon okos, intelligens fiú, akkor bármire képes lehet.
A másik, aki a héten lenyűgözött az önállóságával, az Roli volt. Akinek ugye a múlt héten lekerült a kezéről a gipsz, de mivel még a papírján is az volt, hogy nem teljes a gyógyulás, meg fájt is neki, így pénteken felhívtam az osztálytársa anyukáját, aki beragasztotta neki kine tape-pel. Aztán én meg is feledkeztem a nagy hajtásban az egészről, csak mindig nyugtáztam, hogy jé, még mindig rajta van a kezén a tapasz...mire ma este kiderült, hogy a héten kétszer is volt újra ragasztatni. Felhívta a Gabit, megbeszêlte mikor mehet, és ment...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése