Ezt buktam

Egy ideje már számot vetettem magammal azzal kapcsolatban, hogy mi mindent áldoztam be magamból a munkám miatt. Egy gyenge pillanatomban merült fel ez először, de aztán ha már felmerült, nem is hagyott nyugodni amíg jól körül nem jártam az egészet.
Rengeteg minden apróság van, amiket nem kell sajnálnom, és még a javára is válhatnak akár. De van jó pár olyan dolog, amit már bánok, amit másképp kellett volna/kellene, mert nemhogy előre nem vitt, de inkább hátráltat.
Amit a legjobban sajnálok, az a nőiességem eltűnése. Mert ott valahogy leginkább nem nélküliek vagyunk mindannyian, és csak egy ideig tudunk ellene küzdeni, de be kell állni a sorba. Ékszert, körömlakkot, műkörmöt el kellett felejteni, mert tiltja a belső szabályzat. Egy darabig még első dolgom volt itthon a fülbevalót betenni a fülembe, meg a gyűrűmet visszatenni az ujjamra, mára már simán elfelejtkezem róla itthon is. A ruha mindig hosszú nadrág, munkavédelmi cipő, köpeny, vagy kabát. Mi sem munkaruha férfiakra van szabva, így aztán leginkább sehogy sem nézünk ki benne. Télen a legfontosabb szempont, hogy ne fagyjak meg, legalább három réteg van rajtam.
Itthon ezek miatt a kényelem lett a legfőbb szempont. Nem az, hogy kívánatos legyek, esetleg még szép is, hanem hogy a fájós bőrömhöz ne érjen hozzá semmi, hogy a kivörösödött, àtfagyott kezemet át tudjam melegíteni. Gyakorlatilag vannak időszakok, amikor egy két lábon járó roncs vagyok .
Még én magam sem tudok magamra nőként gondolni...és nehezen tudom elképzelni hogy lesz ebből másképp. Gondolkodom a megoldáson, mert valaminek lennie kéne...