Már majdnem egy órája itthon vagyunk, ennyi idő meg elég is volt ahhoz, hogy már ne dühítsen az, ami ma történt ezen a Puskás Akadémia elleni meccsen. Még egy órája nagyon mérges voltam. Két órával ezelőtt meg még annál is mérgesebb, és nem akartam hinni a szememnek. Ez ma este a legkevésbé sem az a csapat volt, amelyik az elmúlt hetekben semmit nem adott fel egy percre sem, és küzdött-hajtott az utolsó pillanatig. Ma este szánalmas és nevetséges semmi volt, amit láttunk. Játékosok, akik mintha most verődtek volna össze az utcabeli gyerekek közül egy kis grundfocira. Ahol mindenki csak úgy rugdossa a labdát, nagyjából azt sem tudja senki, hogy ki kivel van. Azt nem tudom mi történt, fogalmam sincs, miért alakult ez ma este így, de már nem vagyok dühös, csak csalódott.
Mert egyébként nem gondolom, hogy mindig minden héten nyerni kell, szerintem belefér egy-egy vereség is, ugyanúgy, ahogy a gyerekeknél is belefér egy-egy rosszabb jegy, vagy nálam is egy-egy gyengébb nap, amikor semmit nem tudok jól csinálni. De szeretem azért, ha ezek a dolgok nem azért történnek, mert magasról tesznek/teszek az egészre, hanem csak mert így volt megírva.
De nincs semmi baj, mert egyébként a vereség ellenére is jól éreztük magunkat, nekem ma este is nagyon jól kikapcsolta a mindenféle gondolataimat.
Ma este az '56-os hősökre is emlékeztünk, és természetesen családi szelfi is készült.
Biztos sokkolta őket az a gól..
VálaszTörlésElég durva volt