Ma már rendesen vacogtam, így, hogy itt nálunk egyetlen pillanatra sem bukkant elő a nap. Nem is tudom elképzelni sem, hogy mi lesz velem később, mert én is láttam azért, hogy a hőmérő azért tizenöt fokot mutatott.
Azt még semmiképp nem szeretném, ha már most harisnyát kéne vennem a nadrág alá, bár.. trikó már volt rajta, mert akkor aztán nem lesz az az aláöltözet, ami melegen tart majd akkor, amikor a hőmérő odakint kemény mínuszokat fog mutatni. Kitartok..
Ebben legalábbis. És ebben viszonylag könnyű is, mert simán meggyőzöm magam, hogy még csak október van.
Vannak ennél komolyabb dolgok is, amikben kitartok, de azok nem mennek ilyen simán. Vagyis mennek, mert úgy teszek, hogy nem foglalkozom vele, csak akkor, amikor nagyon muszáj. Minden egyéb esetben hagyom, hogy csak úgy folyjon az idő, történjen, aminek történnie kell.
Ez a hét is sűrű lesz, hétvégén jóformán itthon sem leszünk. Várhatóan szombaton is dolgozni fogok (hacsak ki nem derül rólunk a héten, hogy mégis szupererőnk van), aztán szombat este meccsre megyünk, vasárnap pedig Erik bérmálkozik (és előtte lesz első áldozó is). Ettől még mindig meg vagyok magamban hatódva, mert ez az ő saját döntése. Szerintem egy kis tisztelgés Johanna nővér előtt, és így fejezi ki a maga módján felé, hogy mennyire szereti, tiszteli, és jó neki, hogy épp őt sodorta az élet az útjába osztályfőnökként. Örülök neki, hogy így van, és nagyon örülök a döntésének is.
Az meg külön megható volt, ahogy kiválasztotta a bérma keresztnevét. Az a "szokás", hogy a bérmakeresztszülő keresztnevét kapja, de ő másképp döntött. Balázs lesz, az apja nevét választotta.
Én magam akkor voltam első áldozó, mielőtt férjhez mentem, ami nem volt ugyan kellemetlen élmény, de mégis ciki volt.. mert ugye annak nem akkor van az ideje. Szerettem is volna, ha a gyerekek ezt a "maga idejében" csinálják, de igazán egyikőjük sem volt erre fogékony... egészen eddig. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése