2013. dec. 28.

Lujzi fel akar mondani.

Lujzi nagyon régóta velünk van.Elismerem, hogy nem a legjobb sorsú háztartási alkalmazott, mert nem elég, hogy neki jut a konyhai munka kevésbé gusztusos oldala, még ehhez hozzáadódik,  hogy tízből nyolcszor éjszakai műszakra van beosztva, mert olyankor nem zavar senkit már, mi békésen alszunk. Sosem panaszkodott, sosem emelt ez ellen kifogást,  úgy tűnt elfogadta a feltételeket, és jól érzi magát nálunk. Azért igyekeztünk időről-időre a kedvére tenni, hol valami különleges betevő feladattal, hol mással. Egyáltalán nem tekintettem rá alkalmazottként, sőt minden nap újra és újra elmondtam, mekkora segítség ő nekem, és milyen hálás vagyok érte, hogy itt van.

Fogalmam sincs róla, hogy mikor és mivel bántottam meg, vagy hogy mennyi ideje őrlődött már magában, de ma elege lett, és sztrájkba lépett. Pedig nappalos szakban lett volna.De hiába vártak rá a koszos edények, megmakacsolta magát, és egy pittyenő hang kivételével mást nem volt hajlandó sem tenni, sem mondani. Pedig azonnal megkezdtem az engesztelő hadműveletet. De Lujzi rettentően mérges lehet, mert semmi nem hatott rà.Még az sem, hogy megcsináltam helyette a munkáját, Ő pedig olyan szép tisztára varázsolódott, mint már rég nem. De csak hallgat továbbra is makacsul.

Ebben a helyzetben nem volt más választásom, felhívtam Lujzi orvosát, segítsen a továbbiakban, mert mi nem tudunk nélküle élni, de ő meg nem akar velünk.

Hétfőre várjuk a mosogatógép szerelőt.Ő folytatja a további tárgyalásokat, mi meg majd mindent elfogadunk a cél érdekében.



És közben lett egy két éves bulldogunk, aki továbbra is imádnivaló cukipofa.

.
Ééésssss.....tadamm.... ma végre leesett, hogy van még egy böngésző, amit nem töltöttem le a telefonomra, pedig lehet hogy azzal működne a blogger.És igen.Működik. Úgyhogy ez az első poszt a telefonomról.Fél év alatt igazán ideje volt.


 Csak Lujzi gondolja meg magát....







5 megjegyzés:

  1. Ajaj, Lujzit tényleg ki kell valahogy engesztelni, mert eléggé nehéz lenne nélküle az élet...

    VálaszTörlés
  2. A gépek lázadása.Az ismeretségi körömben Lujzi kb. a 10.,aki így az ünnepek során makacsolja meg magát:-)

    VálaszTörlés
  3. Lehet, neki is csak egy kis pihenés kell, mint a gazdájának :)

    VálaszTörlés
  4. Hát, nekem nincs Lujzim, de még így is fáj a hiánya... Képzelem, min mehetsz keresztül! :-D Remélem, hétfőn rendbe jön!

    VálaszTörlés
  5. Én is remélem, hogy kipihente magát most a hétvégén, mert én mosogattam helyette.... és aztán holnap hipp-hopp meg is gyógyul.. (mert az én bőröm ezt nem bírja...:D :D)

    VálaszTörlés