2012. júl. 13.

Világmegváltó ötlet (?)

Azon kezdtem el gondolkodni ma, amikor körülbelül nyolcázötvenháromezredszerre is a lakhatásunk körülményeiről beszélgettünk, és kiszámoltuk, hogy hány nap van még hátra a kocsitörlesztésből (kevesebb, mint ezer... :D), ami után majd léphetünk valamerre..., hogy ez is mennyire másképp is lehetne.
Abban biztos vagyok, hogy nem mi vagyunk Magyarországon az egyetlen olyan negyven év alatti pár, három gyerekkel, aki egyrészt nem akkora lakásban lakik, amekkorában elférne, másrészt valamiért épp sosem tudott házat venni, építkezni stb. Az most mellékes, hogy jelen pillanatban végtelenül hálás vagyok, hogy akkor nem kaphattunk kölcsönt, amikor akartuk, mert már lehet, hogy csőlakók lennénk.
De szóval... végiggondolva azt, hogy majd amikor már felszabadul az a havi ötvenezer, amivel most még tömjük a bank zsebét, akkor abból a pénzből elmegyünk albérletbe, egy csomó minden ütött szöget a fejembe.
Leginkább, hogy vajon miért nem ismerte még fel senki azt problémát, hogy nagyon sokaknál egyszerűen azért nem születik több gyerek, mert nincs hova tenni? Tényleg, fizikailag nincs helye.
Azért nincs helye, mert nincs pénzük csak egy kis lakás törlesztőrészletét fizetni. Ami egyébként egy horror.
A kis lakást is be kellett rendezni, ami szintén felemészt minden pénzt.
És rezsit is kell fizetni. Ami szintén nem kevés pénz.
Ehelyett lehetne valami olyasféle rendszer is, hogy akár vállalkozók, akár az állam,de még azt is el tudom képzelni, hogy olyan emberek, akiknek nagy házuk van,  egyféle bérlakás-rendszerben kiad lakásokat, házakat, kinek-kinek a család méretéhez és mentalitásához igazodva. Ez egy csomó szempontból ideális lenne. Biztosan vannak családok, akik kertészkedni szeretnének, vagy állatokat tartanának, de mondjuk egy panel lakás hetedik emeletén nem tehetik ezt, míg vannak családok, akik kertes házban laknak ugyan, de térdig ér a gaz, mert csak aludni járnak haza.
Hülyén rögzült bennünk szerintem ez a ház-fogalom. Azt én nem tudom, hogy mikor is alakult ki az, hogy "az én házam az én váram", meg mikor lett a ház egyféle státusz-szimbólum is, de azt látom, hogy generációról generációra öröklődik ez az egész őrület. A velem egykorúak többségének a szülei minimum kilencven négyzetméteres házakat építettek, hatalmas nappalikkal. A velem egykorúak többsége pedig elköltözött otthonról, hogy egy életre eladósodva megépítse/megvegye a saját hatalmas házát. A mi szüleink most kettesben (jó esetben) élnek a hatalmas házaikban, és napi gondot okoz a fenntartása is. Nincs belőle menekvés, mert ugyan jó lenne eladni, de "egész életemben ezért dolgoztam, most meg kótyavetyéljem el?" gondolattal inkább küszködnek. A mi generációnk még az övékénél is nagyobb árat fizet a saját ház érzésért. Egy élet munkája és nélkülözése után valamikor ötven-hatvan éves korunkra kifizetjük a tizen-huszonmilliós adóssághalmot, amikorra már a gyerekeink bőven felnőttek, és önálló életet kezdenek (ha folytatódik a kör, akkor ugyanilyen adóssággal a nyakukon), és mi majd megint itt állunk a nagy házunkkal kettesben, és mi sem adjuk el, válunk meg tőle, mert "egész életünkben ezért dolgoztunk".
Holott lehetne ez úgy, hogy mindenki jól járjon. Egy olyasmi rendszerben, ahol a ház ugyanúgy a banké, vagy  akárkié, mint most (amíg ugye a jelzálog rajta van, és jó esetben csak egy ingatlanon), az éppen benne lakó tulajdonos pedig igény szerint változna. Mert az teljesen természetes, hogy most, a három gyerekemmel, és a két kutyámmal én pl. egy négyszobás kertes házban érezném tökéletesnek az életemet. De húsz év múlva már azt hiszem, tökéletesen megelégednek egy másfél szobás földszinti lakással is. Szépen fizetnénk a havi bérleti díjat, csakúgy, mint a törlesztőrészleteket, a többi meg már igazán részletkérdés.
Nyilván a végletekig leegyszerűsítettem a gondolatmenetet, és rettenetesen utópisztikus is. Nem lesz ilyen. Mert jelen pillanatban még mindenki eladni akarja az öröklött házát, hogy a sajátjának az adósságát letudja. Pedig akár az is egy megoldás lehetne, hogy hosszú távra kiadja..

Szóval, ha valaki nyerne a lottón, vagy épp befektetni való milliók várnak a párnacihában, esetleg van egy nagy háza kihasználatlanul, hát el ne felejtse, hogy az ötletgazda én voltam..... :)
És az sem lenne ellenemre ám, ha mindezt együtt tovább gondolnánk.... Ti hogy látjátok ezt?

11 megjegyzés:

  1. Bank ilyet nem fog csinálni soha sem, mert nem igatlankezelő. Ettől függetlenül viszont lehetne ráció abban, amit írtál, ha lakás és lakószövetkezetek alakulnának, ahol a szövetkezet lenne az ingatlankezelő és a tagok az életük egyes szakaszaiban cserélhetnének házat, lakást kisebbre, nagyobbra.

    VálaszTörlés
  2. Van nagy, bár csak 3 szobás, kertes, családi ház, öröklött... Jöttök? <3

    VálaszTörlés
  3. Külföldön ez a lakásbérléses dolog szerintem elég jól működik. Nálunk valahogy ez nem jött még divatba. Pedig szerintem is praktikusabb lenne, könnyebb lenne a váltás, akár ha a gyerekek miatt kell nagyobb/kisebb, vagy munkahelyváltás miatt egy közelebbi, vagy akármiért. Így meg tologatjuk a bútorokat, hogy hogy férnénk el jobban, utazunk 1-másfél órát a munkába meg vissza, és akkor még a szomszédokról nem is beszéltem, akiket kénytelenek vagyunk elviselni. Hát ez van. Aztán hátha lesz ez még másképp is.

    VálaszTörlés
  4. Mi már most a majdani másfél szobában élünk a magasföldszinten. :o) Szerencsére ami igényem lenne a kertre, arra Tanyafalva a nagy fűvel tökéletes, de ha úgy hozná a sors, répa is lehetne benne. Viszont albérletbe nem adnám. Annyi rosszat hallani, pont most mesélték barátaink, hogy ők hogy jártak az albérlőikkel.

    És a rossz albérlők a többi albérlő renoméját is rontják, persze. Szóval ez - ha nem ismerős ajánlja - nagy lutri. Egy ingatlankezelőn vagy az önkormányzaton át kiadott lakásnál ezek a gondok, amik náluk, nyilván fel se merülnének.

    VálaszTörlés
  5. mifelénk annyira drága lenne bérelni, hogy ihajla. ugyanakkor meg csökönyösen ragaszkodom a környékhez most, hogy kicsi gyerekem is van. de mikor kamasz voltam majd megpusztultam vmi kis kecóért a városban. talán jobb lenne a bérlet, de az olyan, mintha kieregetnéd még annak az árát is az ablakon a fűtés stb. mellett. Így meg marad örökölnivaló. nem tudom. nem akarok olyan lenni, mint anyósom, aki perpill 24 órában takarítja a házát, kapargatjaa kertjét, az össze nyugdíját rezsire költi, de onnan nem mozdul.

    VálaszTörlés
  6. hát nem tudom. külföldön valóban jól működnek ezek a lakásbérléses dolgok, ott szinte fel sem merül az emberben az, hogy legyen saját lakása. viszont nem is vagy kiszolgáltatva egy öntörvényű tualjnak, mint idehaza, aki havonta, jobb esetben fél-egy évente beállít ellenőrzésre. 8tudom, miről bezsélek, közel 30 albérletben megfordultam, mire ideig jutottunk, hogy saját ház).
    nálunk éppenséggel lenne kiadható szint, de mi pontosan azért költöztünk saját házba, hogy ne kelljen semmilyen szinten alkalmazkodnunk a szomszédokhoz. (természetesen ésszerű dolgokra gondolok most pl. nem kell rászólnom a gyerekeimre, hogy ne sikítsanak/motorozzanak este 9-kor, mert janibácsi idegösszeomlást kap alattunk/felettünk.) El nem tudnám képzelni azt a szituációt, hoyg egy vadidegen családdal éljek közös házban. akkor már inkább költöznénk kisebbe.
    Én nem félek attól, hoyg ittragadunk öregkorunkra, mert "egész életünk gürizése" benne van. tény, két kezünk munkájával épül-szépül, és sosem lehet tudni, mit hoz a jövő, de a -kis túlzással- életfogytig tartó hitelek ellenére, úgy gondolkodunk, hogy ha a gyerekek kirepülnek és egyikőjük sem szeretne velünk maradni a továbbiakban és családot sem itt szeretne alapítani, akkor kisebbre váltunk.
    Mindezzel csak azt szerettem volna, hogy az ötlet önmagában jó és sok országban bevált is, de sztem ennyire könnyen nem kivitelezhető és mint minden másban itt is a fejekben kellene rendet tenni ahhoz, hogy felzárkózhassunk egy nyugati életformához. :)

    VálaszTörlés
  7. En kulfoldon elek es sajat hazban, mint majdnem minden ismerosom/rokonom. A havi torlesztoreszlet kevesebb mint amennyiert berelnenk egy ugyanilyet, igaz, ehhez le kellett tenni valamit az elejen. Viszont a tulajdon a mienk (ok, reszben meg a banke, bar mar nagyobb reszben a mienk) es az erteke csak emelkedik (egyelore legalabbis ugy tett).

    MOST ugy gondolod, h mennel kisebbe majd idos korodban, de pl a szuleimet a 3 haloszobas tarsashazi lakasukbol mar valoszinuleg csak dobozban fogjuk kikoltoztetni. Hiaba nem praktikus, draga a fenntartasa, maceras a takaritas, evente par ejszakat alszik ott valamelyikunk, nem akarnak koltozni, harminc eve laknak ott. a millio cuccukat ki kene dobni, ha koltoznenek, csak konyvvel meg lehetne tolteni egy szobat.
    A nagybatyamek egy 4 szintes, millio szobas palotaban haltak meg , a vegen ugy eltek, mint a koldusok, se penzuk se erejuk nem volt semmire mar, ha nem halnak meg osz elejen, akkor megyfagynak, mert a gazt is kikapcsoltak volna.

    Oreg embereket nem mozgatsz konnyen es sztem barki gondolja most, h majd o nem olyan lesz, hat akik most olyanok sem gondoltak anno. Oregkorara begyepesedik az ember.
    Drukk, h ti ne gyepesedjetek ;) (en nem banom, ha begyepesedek, van annak is szepsege, szerintem.)

    VálaszTörlés
  8. Én is a konzervatívabb felfogást tartom inkább magaménak. Azt gondolom, hogy inkább a hitelt fizetem, és akkor egyszer kézzel foghatóan a miénk lesz a lakás, el tudjuk majd adni, cserélni, stb, ha úgy hozza a sors, minthogy albérletet fizessek egész életemben, és tulajdonom meg nem lesz.
    Amúgy meg azt is értem, amit te mondasz, csak sok rációját itt nálunk nem látom. Ott van pl. a bátyámék szomszédja. Egyedül él egy oltári nagy házban, oltári nagy telekkel, de szinte ki sem teszi a lábát a házból, a kertet már nem is lehet látni, akkora a gaz. Rokona nincs. És biztosan ő is könnyebben boldogulna egy kisebb ingatlanban, amibe nem kell(ene) ekkora energiát fektetnie, és vannak mások, akik viszont becsületesen - haszonra - tudnák művelni azt a kertet. Így viszont pusztul a ház, omlik a tető, stb...

    VálaszTörlés
  9. Ó, micsoda népszerű és megosztó gondolat volt ez. :) Tök jó, hogy ennyien írtatok.

    Az nyilvánvaló számomra is, (írtam is, hogy utópia) hogy ehhez itt, Magyarországon nagyon kevesek vagyunk még, egészen mások a berögzült szokásaink, így elképzelhetetlen, hogy ne legyen saját házunk. Bármi áron. Pedig.. na mindegy, ez egy tök hosszú gondolatmenet lenne.
    Én most úgy gondolom, nem fogok begyöpülni öregkoromra, már csak azért sem, mert látom, hova vezethet az ilyesmi. (de erre bocs, nem térnék ki) Aztán majd meglátjuk.

    Köszönöm a sok-sok hozzászólást, gondolkodást, külön köszönet zsuzsinak, amiért most először billentyűzetet ragadott. (remélem nem utoljára)

    Ja, és Erika, reggel óta csomagolok... ;)

    VálaszTörlés
  10. Tök jó a téma :)
    Én is még a hitelt nyögöm, mire lejár, a legnagyobb gyerekem remélem egyetemre megy...hogy azt miből fogom fizetni? A múltkor kitaláltam: eladom a lakást, elmegyek albérletbe, és a lakás árát eltanulhatják...így örökölni ugyan nem fognak, de jobb ötletem nincs. Lehet hogy azért gondolom ezt így, mert egy panellakást az ember nem a saját kezével építget, tervezget, legfeljebb alakítgat...azt meg máshol is meg tudom tenni...

    VálaszTörlés
  11. Dius, sztem ez nem csak berogzottseg, a mi esetunkben tisztan matematika. Volt egy alaptokenk, kisebb orokseg, magaban semmire sem eleg, elbulizni viszont sok. Arra pont jo volt, h kapjunk melle bankkolcsont es vegyunk egy kis lakast. Par ev mulva, szepen felujitva, majdnem a duplajat erte, lephettunk tovabb.. A mostani ingatlanunk kb 1000 lenne havonta berelni. A banknak ugyanennyit fizetunk, amibol 500 a kamat, a tobbi a mi tokenket noveli. Es igaz, h amikor beazott a toldalekepulet es nekunk kellett javittatni, akkor orultem volna h berlemeny, de havi atlagban azert nem koltunk egy masik 500at a fenntartasra, anyagilag igy jobban megeri. Meg az is van, h berlemenyben itt semmit nem modosithatsz, ha jofej a tulaj, az mazli, ha nemjofej, akkor meg egy kepszoget sincs jogod beverni, nemhogy a falak szinerol vagy barmirol donteni. Igy most van kutyank meg macskank meg tyukunk es senki nem szolhat bele.

    VálaszTörlés