2018. ápr. 20.

Tanulók

Az a munkám kellemesebb rèsze, hogy egy csomó logisztika szakon tanuló közèpiskolás "gyerekünk"is van. Nègy különböző iskolából járnak hozzánk, összesen tizen. Eleinte nagyon furcsa volt, mert mindannyian a gyerekeim lehetnènek, ès nehèz őket nem úgy kezelni, mint a gyerekeket, akikkel azèrt kicsit elnèző az ember, de szèpen belejöttünk. Nèha már voltam kifejezetten szigorú is.
Azt nem tudták, hogy minden hónapban tőlem kapták a szöveges èrtèkelèst, ès a jegyüket is, de talán jobb is így.
Lassan vège a tanèvnek, így ők is szèp lassan fogyatkoznak.
A kèt hozzám legközelebb álló lány ma volt utoljára. Kèszültünk nekik egy kis meglepetèssel, amiről semmit nem sejtettek. Már egèsz dèlelőtt sóhajtoztak, hogy túl gyorsan telik az idő, ők nem akarnak mèg elköszönni, úgyhogy sejtettem, hogy nem lesz könnyű a búcsúzkodás.
Már amikor mindannyian felsorakoztunk körülöttük, sejtettèk, hogy mi következik, ès máris mindketten pityeregtek. (Azt gondolom mondani sem kell, hogy szem nem is maradt szárazon).
Az ajándèkoknak nagyon örültek, mindenkit jól megölelgettek...sajnos aztán el kellett búcsúznunk. Remélem, hogy minden úgy alakul majd nekik, ahogy tervezik, ès az egyikükkel legalább kollègakènt is fogunk mèg találkozni.

2018. ápr. 19.

Mázli

Ma dèlután meglátogattuk a traumatológiai rendelèst, ès megmutattuk Roli fájós kezèt ès ujját. Megtapogatta, majd elküldte röntgenre is. Szerencsére nincs törès, csak zúzódott kicsit. Kenegessük, borogassuk, fáslizzuk, ezt kaptuk jó tanácskènt. Örülünk neki nagyon, hogy nincsen törèse.
Ezen kívül semmi mást nem tudok írni ma már, mert:

2018. ápr. 18.

Ilyenünk még nem volt

Pontosan tizenhat és egy naposnak kellett hozzá lenni Eriknek is, hogy ő először (és nem baj, ha utoljára is) magáénak mondhatja a mononukleózis nevű betegséget. Mára elkészült a laborlelete, már azon is szerepelt kérdőjellel ez a betegség, gondolom az ilyen-olyan nem stimmelő értékekből ez jött ki, aztán az orvos is megerősítette. Nem az a klasszikus fajta, amit az Eppstein-Barr vírus okoz (remélem jól írom, mert most nem néztem utána, de láttam már valahol leírva), hanem egy kicsit csendesebb őrült ez, ami őt megtámadta. A mája és a lépe rendben van. Van viszont egy olyan duzzadt nyirokcsomója, amivel még ultrahangon is jártunk, mert miután vagy öt percig nyomkodta a doki, felhívta az ultrahangot, hogy megcsinálják e sürgősséggel, mert úgy nyugodtabb lenne. Nem tipikus ez sem, mert "tömöttebb", mint amilyen szokott lenni. Kicsit itt megijedtem, hogy mi lesz ebből vajon, de aztán nem is volt túl sok időm ezen elgondolkodni, már ott feküdt az ultrahangos vizsgálóágyon, és huzigálták a nyakán azt a bigyót. Szerencsére nem találtak mást, mint azt, hogy a bal oldalon számos 8-18 mm átmérőjű, reaktív jellegű hypervascularis nyirokcsomó látszik. Magyarra úgy fordította az orvos, hogy egyértelmű, hogy a vírus a nyirokcsomót "dolgozta" meg nagyon. Nincs most vele teendő, lehet borogatni, bekenni flector géllel, és figyelni kell. Hetekig is eltarthat, mire visszahúzódik, a másik oldal is lehet érintett, de ha hetek múlva is így marad, akkor lehet, hogy meg kell szúrni.
A vírussal nincs más teendő, mint pihenni, nem csinálni semmi megerőltetőt. Aspirint még véletlenül sem vehet be. A focit csak nézheti, nem mehet sem edzésre, sem meccsre, sem iskolába. Mondjuk most talán még nem is hiányzik neki. Kedden reggel vissza kell mennünk.
A pöttyök talán múlóban vannak, az arra kapott antihisztamint még szedni kell pár napig mindenképpen, ha jönnek még elő, akkor tovább is.
Remélhetőleg jövő hét ilyenkorra már túl leszünk ezen is.
Holnap Roli kezét is meg kell mutatni a traumatológián, mert csak fáj neki. Kentük ma, fásliztuk, de úgy tűnik, nem elég, és nem nagyon akarja/tudja használni sem (gondolom azért, mert fáj). Továbbra sem hiszem, hogy nagy baja van, mert nem látszik annak, de motoszkál bennem, hogy mi van, ha mégis neki van igaza, én meg kötöm az ebet a karóhoz, úgyhogy inkább rászánjuk a holnap délutánt, és megbizonyosodunk az igazságról.
Aztán most már jó lenne ezeket az orvosi köröket befejezni.. és szusszanni egyet.

2018. ápr. 17.

Testvériesség

Nem nagyon emlékszem olyanra, hogy előfordult volna bármikor is, hogy ha valakinek valami komolyabb baja volt, akkor a többiek nem követték e őt a bajban. Igazi testvérek, mert nem csak beszólni tudnak egymásnak elsőrangúan, hanem olyan együtt érzőek, hogy még akár meg is betegszenek, vagy balesetet is szenvednek annak érdekében, hogy a többiektől ne maradjanak le.
Ugye már adott volt Patrik és Erik. Ma meg becsatlakozott egy kisebb kaliberű, ám neki igencsak fájdalmas dologgal Roli is. Aki azzal a bizonyos gördeszkával volt, és esett is egyet. Az apja is ott volt, szerinte nem esett akkorát, mint ahogy Roli állítja, de ő onnantól kezdve, hogy hazaértek, csak sóhajtozott, hogy neki biztos eltörött a csuklója, mert nagyon fáj. A törésről azért lebeszéltem, mondván, nem dagadt fel, de attól még nem sikerült eltántorítani, hogy esetleg megrepedt valamije. Szerintem egyikről sincs szó, mert amikor bekentem flexagillel, még csak nem is sziszegett (igaz, óvatos voltam), meg ráraktam neki a csuklóbandázst is, akkor sem mondta, hogy jajj, nehogy megszorítsd. Megígértette velem, hogy elviszem orvoshoz legkésőbb csütörtök délután, hogy megröntgenezzék, mert ő emlékszik, hogy amikor el volt törve a csuklója, akkor sem volt dagadt. (mondjuk valami van ebben, mert annyira durván tényleg nem volt, mint mondjuk most Patrik bokája) Reménykedem benne, hogy nekem van igazam, és nem neki, és tényleg csak egy banális kis sérülés, és ő meg csak azért éli meg fájdalmasabbnak, hogy ne a többiek körül forogjon a világ.
Na majd kiderül ez is. :)

2018. ápr. 16.

Még nem tudjuk

Két órát töltöttünk ma a rendelőben, ingázva a gyerekorvos és a bőrgyógyász között, azt latolgatva, hol kerülünk majd előbb sorra. Két óra úgy, hogy közben majd' le tudta volna nyúzni magáról a bőrt, nem volt egy sétagalopp, de csak háromszor vitatkoztunk össze. Nem voltam akkor már én sem a legtürelmesebb, mert mindössze két órát aludtam, ledolgoztam a munkaidőmet, és engem is lesokkolt a tömeg, ami a rendelőben fogadott. De végül a bőrgyógyászhoz bejutottunk, aki felhorkant, amikor meglátta, és már írta is az antihisztamint, amiből nem csak napi egyet, de akár hármat is vehet be, ha nagyon brutális a viszketés, meg ahogy jön elő. Írt még fel kenőcsöt rá, ami csak holnap lesz kész, addig is cinkrázóval enyhítünk a dolgon. Holnap reggel vérvételre megy, meg vizelet vizsgálatra, abból ki fog derülni, hogy vírussal van e dolgunk, vagy másfelé kell keresgélni. A jobb oldalon az egyik nyirokcsomója jól be van durranva, úgyhogy elég nagy esélyt szavazok meg ennek a vírus-dolognak, de azt hiszem, ettől függetlenül itt lesz az ideje egy allergia vizsgálatnak is.
Egyébként továbbra is félelmetesnek találom az egészet, ahogy zajlik. Mintha belülről próbálna kitörni belőle valami a bőrén keresztül. Az egészen szürreális, ahogy pillanatok alatt változik egy egyébként normális bőrfelület vörös, lángoló valamivé, ahol attól, ahogy kitüremkedik az a szúnyogcsípés (mármint ilyen dinoszaurusz méretű szúnyog általi csípés) szerű valami, úgy feszül a bőre, mintha tényleg szét akarna robbanni.

Patrik ma már volt iskolában, igaz, csak két órát, de ez bevezetésnek éppen elég is volt, mert ebben is elfáradt. Sok a lépcső, ahol mankózni kell, és az nagyon fárasztó.
Roli még mindig állja a sarat, lassan elhiszem, hogy ezúttal ő kimarad ebből a körből. :)

Azt nem mondom, hogy elöntött a hurráoptimizmus már, mert nincs erről szó egyáltalán, de egy fokkal kevésbé látom borúsan a dolgokat, most olyan abszolút túlélhetőnek minősítettem. Biztos lesz ez még majd másképp is a következő hetekben, de nem baj.

2018. ápr. 15.

Ilyen is van

Ritkán van ilyen, mert mindenki úgy tudja, hogy én erős vagyok, és bármit kibírok. Meg általában ez így is van, hogy csinálom, amit kell, és mindenhez úgy állok hozzá, hogy megoldjuk. De most azt érzem, hogy kész, ki fogok borulni, mert elég volt.
Egész nap aggódtam Erikért, akin egyre csak jöttek elő ezek az izék, mindig máshol, mindig nagyobbak, estére az egész bal karja egy egybefüggő vöröslő izé volt. És jön, hogy csináljak valamit, de nem tudok mit.
Nem megy ki a fejemből Patrik sem, mert annyira hihetetlen még mindig ez, hogy nem kap járógipszet hat hétig, és annyira nem természetes. Az is megfordult a fejemben, hogy visszamegyünk a héten valami más dokihoz. De aztán elvetettem, mert ha mást mondanának, fogalmam sem lenne, hogy el merjem e hinni. Nem tudom, de idegesít ez az egész, és nem azért, mert segíteni kell neki, hanem mert féltem őt attól, hogy esetleg valaki rossz döntést hozott. Ma beszéltem valakivel, aki azt is mondta, az injekciókból sem lesz elég az az ötven, ami jelenleg van neki, mert azt egészen addig adnia kell magának, amíg nem lesz újra teljesen terhelhető a lába, mert egészen addig fennáll a trombózis veszélye.
Észlelek magamon olyan tüneteket is, amik régen nem voltak, mert ma pl. Balázs és Roli elmentek görkorizni, és nem vittek magukkal telefont. Egy pillanatra nem mentek ki a fejemből, és folyton azon aggódtam, mi lesz, ha valami történik, és még csak segítséget sem tudnak hívni. Ilyeneken régen nem agyaltam, eszembe sem jutott, hogy bajuk lesz.
Na de majd túl leszek ezen is, és a végén az fog kiderülni, hogy ezt is kibírtam/kibírtuk. Addig már csak párat kell aludni. :)

2018. ápr. 14.

Nem azért...

.. de akkor most itt akár lehetne az is, hogy elég. Nem szeretném, ha megismétlődne az a két évvel ezelőtti szeptemberi jelenség, de minden jel arra mutat pedig, hogy de, meg fog.
Akkor volt nálunk egy törött kezű gyerek, egy beállt derekú gyerek, és volt egy, akin furcsa kiütések jelentek meg.
Most van egy törött lábú gyerekünk, egy egészséges gyerekünk, és egy, akin furcsa kiütések jelentek meg.

Nagyjából ugyanaz a szitu, mint akkor volt. Azt remélem, hogy a harmadik ezúttal egészséges marad, és nem pedig holnap történik vele is valami.
A kiütések rejtélyesek és a semmiből érkeztek most is, mint akkor. Nem evett semmi különöset, nem volt a napon, nem fetrengett a földön/fűben, nem csípte meg semmi. Az egyetlen talán, amit másképp csinálunk most, mint az elmúlt hónapokban, hogy már kint száradnak a ruhák. Na mindegy.. hétfőig ki kell húznunk, akkor majd megyünk a bőrgyógyászatra, megmutatjuk. (bár két éve sem derült ki, hogy mitől van)

A nyelvvizsga lezajlott, megoldottuk, mindenki akkor és ott volt, ahogy megbeszéltük. Patrik nem találta nehéznek, szerinte jól sikerült, de majd meglátjuk egy hónap múlva. Elfáradt nagyon, ami nem is csoda, mert reggel fél kilencre mentünk, fél kettőkor itthon volt egy órát kb., majd visszavittük még a szóbelire, ahol fél hatkor végzett. Hosszú nap volt.