Megint egy kérdés....

Ezúttal Adrienntől, aki arra kíváncsi, hogy "Ha újra kezdhetnéd, mit csinálnál másképp?"

Körülbelül egy órája olvastam a kérdését, és azóta peregnek vissza az emlékképek bennem, keresem-kutatom azt a pontot, amit meg tudnék ragadni, és azt mondani, hogy Na, ezt másképp csinálnám. De nem találok ilyet. Annak ellenére sem, hogy egy csomó minden nagyon nehéz volt. Egy másik csomó minden meg nagyon is egyszerű. Vannak olyan történések, amik a mai napig befolyásolják az életemet, és vannak, amiken már rég túl vagyok. Így, vagy úgy, minden csatából és apró kis ütközetből felálltam a végén, vesztesen is pont úgy, mint amikor én voltam a nyertes.
Őszintén hiszem azt, hogy ha másik utat jártam volna, nem ugyanez az ember lennék. Ebben a pakliban az is benne van, hogy akár jobb is lehetnék. De ugyanúgy az is, hogy rosszabb. Nem tudom. De mivel éppenséggel szeretem én magamat így, ahogy vagyok, így azt hiszem, ez az út volt a lehető legjobb.

Viszont... ezzel a tapasztalattal, ami már van nekem, lehet, hogy a gyerekeimet egy kicsit másképp nevelném már kezdettől fogva. Mondjuk következetesebb és karakánabb lehettem volna velük már a kezdet kezdetétől. Vagy lehettem volna egy sokkal játékosabb anya. De szerencsére nincs ilyen, hogy visszamenőleg változtatunk, mert azt hiszem, mégiscsak ennek is így kellett lennie. Nincsenek tökéletes gyerekeim, de nem is vágytam én erre sosem. Én sem vagyok tökéletes anya, de ilyen amúgy sincs szerintem.

Szóval, tőlem minden maradhat így, ahogy van. Ellenben ha valaki feltalálná a jövőbelátó képességet, azt elsőként sajátítanám el. Pusztán kíváncsiságból. :)

Jelen pillanatban úgy gondolom, már nem adnám tovább újabb négy embernek egy újabb kérdéssel. De ez változhat, és ez esetben a változtatás jogát fenntartom. :P

Nevetős-örülős-boldog

Szerintem meg sem érdemeltem, főleg, hogy még öt nap múlva lesz csak a szülinapom, és így aztán végül is előre iszunk a medve bőrére... mégis kaptam ma valamit. Így, előre.. mert ma hozta a futár, míg én dolgozni voltam. Így aztán, mikor értem jött Balázs, Patrik felhívott. És csengett az új telefonom. Azért az leírhatatlan volt ám... :)

Okos, csajos, és naggggyon örülök neki. Nem tudom még most letörölni a mosolyt az arcomról miatta. Amúgy egyelőre kicsit okosabb, mint én, de a hét hátralévő részében már szabadságon leszek, és szentül megfogadtam, hogy mire eljön az a bizonyos vasárnap, addigra minimum egálban leszünk a telefonom és én okosságban. :)
Őrületesen tetszik. Mindene, ahogy van.
A hátuljába meg egyenesen beleszerettem az első pillantásra, és majdnem meg is sértődtem rajta, hogy kapott egy szilikontokot. Jó, hát értem én, hogy vigyázni kell rá, de csak ki fogok találni valamit, hogy legyen ezen a szilikontokon is ilyen, mint az eredetin.

Szóval, szavam sincs.. csak vigyorgok, és örülök. :) És mondjon bárki bármit.. én nagyon élvezem ezeket a kütyüket. Fantasztikus, hogy elfér a zsebemben az egész világ. :) 

Lehet egy kérdéssel több?

Nesreca-tól (akinek ezúton is Boldog Névnapot kívánok) kaptam egy díjat, ami ezúttal úgy érkezett, hogy feltett egy kérdést (meg még három másik blogtársamnak). Köszönöm neki.
És akkor a kérdés:
Mi az, amit jelenleg a legjobban el szeretnétek érni? Mi az a cél?

Ott, és akkor, amikor megláttam a kérdést, kettő szóban megválaszoltam. De aztán gondoltam, hogy ezt így mégsem lehet, mert amúgy sem arról vagyok híres, hogy szófukar lennék, így aztán mostanra megérett a dolog, hogy leírjam.
Nem tudok tárgyakat megnevezni, mert már egy ideje rájöttem, hogy az ilyen materiális dolgokat nálunk Balázs kéri, és vonzza be, én meg szépen learatom az ő vágyainak gyümölcsét. :) Könnyen vagyok, mert általában ugyanazokra vágyunk.
Amit én el szeretnék érni... a legelsődlegesebb és legfontosabb célom az életben, hogy a fiaimat boldog és elégedett felnőttként láthassam. Fogalmam sincs, mi mindent kell ehhez még végigcsinálnunk, vagy mennyi áldozatot kell hozni, és igazából nem is érdekel. Van egy kép előttem, a három felnőtt fiammal, mind magasabb nálam, állnak körülöttem, és néznek le rám mosolyogva. Ha ez megvalósul, elégedett leszek. Nem szövök terveket arra vonatkozóan, hogy mik legyenek, nincsenek elvárásaim sem. Azt akarom, hogy bármit is csinálnak majd, bármi lesz a munkájuk, érezzék jól magukat, és legyen mellettük valaki, aki minden hülyeségükkel együtt is legalább úgy fogja szeretni őket, mint én. (jobban lehet)
És még van egy célom.. ami kicsit hülyén és magasztosan hangzik majd, bár, annak fényében, amit ma Balázs tökspontán mondott nekem a kocsiban, talán nem is... (fogalma sem volt róla amúgy, hogy én ilyeneken gondolkodom). Szóval magammal kapcsolatban van egy olyan önző és öntömjénező célom, hogy azt szeretném, ha bárki, akivel valaha is kapcsolatba kerültem, úgy gondoljon rám, hogy jó érzés legyen neki. Nem tudom ezt jobban megfogalmazni, de talán érthető. És milyen érdekes.. hogy ma azt mondta nekem Balázs, hogy "Az biztos, hogy Téged lehet szeretni, vagy akár közömbösnek lenni irántad, de utálni senki nem utálhat". A többit nem jegyeztem meg lányos zavaromban, de azért ha Ő ilyeneket mond, akkor talán jó úton járok. Jó, hát néha kisiklok még, de jó pap is holtig.. :)

És akkor most nekem is fel kell tennem egy kérdést négy blogtársamnak. :)
Ami pedig a következő:
Az lettél e, ami akkor akartál lenni, amikor azt kérdezték, hogy mi leszel, ha nagy leszel? 
Muszáj csalnom, és egy ehhez kapcsolódó mellék kérdést is feltennem. És változott e valami, mióta gyerekeid vannak, vagy még mindig ugyanaz akarsz lenni nagyként? 

A válaszokat pedig nagyon szeretném olvasni
Júliától
Lilitől 
Superwomantől
és Fuvallától.

Köszönöm nekik előre is. :)

Hát ez égő

Sőt, mi több, úgy is mondhatnám, hogy a pofámról leég miatta a bőr, de attól még el fogom mesélni. Nem azért, hogy megkaphassam azokat az esetleges visszaigazolásokat, hogy másokkal is előfordul ez, vagy akár csak azt mondjátok, hogy "ugyan, ez egyáltalán nem szégyen". Azért mesélem el, mert ezt is el kell mesélnem ahhoz, hogy továbbra is őszintének érezhessem magam.
Szóval, mióta csak gyerekeim vannak, ők az életem központi része. De szó szerint. Először ők, általában születési sorrendben, vagy akár az épp aktuális problémáik, eseményeik fontossági sorrendjében, aztán rögtön utánuk következik Balázs, és utána a kutyák.. és csak ez után minden más. A fontossági sorrend továbbra sem változott semmit, de mégis valami őrület van bennem, amit egyre nehezebben viselek én magam is, és most már ők is. Mert már nem vagyok képes magamban tartani.
Hét közben a fene esz meg mindig, hogy mi lehet velük, aggódom azon, hogy felkeltek e időben, mindenki elvitt e mindent a suliba, ha délutános vagyok, akkor azon, hogy mindenki hazaért e rendben, nem hagytak e ott valamit, mit vacsoráznak, ilyenek. Ha délutános vagyok, van, hogy egész héten csak reggel találkozunk arra a fél órára, amíg az iskolába készülnek. A délelőttös hét azért ebből a szempontból lényegesen jobb.
Na és most ugye délutános voltam, szépen végig is éltem a szokásos aggódásokat, meg hiányokat. Erre mi történik most, hogy már második napja itthon vagyunk? Halálra idegesítenek mindennel. De nem úgy, hogy tényleg meg vannak hülyülve, és idegesít, amit csinálnak. Szimplán csak ők maguk is idegesítenek. Szégyen és gyalázat, és tök ciki is, de olyan apróságokért is rájuk förmedtem ma is, amit máskor észre sem vennék. Persze, ők meg már nem kicsik, úgyhogy éppenséggel vissza is morognak olykor, ami olaj a tűzre csak, és onnantól már veszett fejsze nyele. :( Nagyon ritkán fordul az elő, hogy Balázsnak kelljen a gyerekekkel kapcsolatban leállítani engem, de egymás után két nap is ez történt. Pedig mondom, semmi kirívót nem tettek. Csak hangosak. Meg zörögnek. Meg ugrálnak. Meg egymást cseszegetik. Meg vihognak. Meg veszekednek. Meg verekednek. Meg folyton beszélnek. Meg beszólnak. Meg nyavalyognak. Én meg a falra mászok.
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen leszek velük. És végtelenül szégyellem magam miatta, mert tudom, hogy a hiba bennem van, de képtelen vagyok jelen pillanatban kontrollálni magam, és nem felvenni a kesztyűt.
Nem vagyok elég okos, hogy mégis mit kéne tennem. Bár gondolom erre is az idő lesz a megoldás.
Addig meg csaknem utálnak meg teljesen.

A semmi napja

Komolyan nem gondoltam még magam sem, hogy van a fáradtságnak, vagy talán inkább a fizikai kimerültségnek egy olyan foka, amit már nem tudok legyőzni. Vagy legalábbis nem megy nagyon egyszerűen. Voltak jelek a héten már, hogy kissé túlfeszítettem a húrt, pedig igazán nem csinálok hét közben itthon eget rengető dolgokat, maximum mosás megy, meg valami nagyon gyorsan elkészíthetőt főzök, bevásárolok, és kész. Mégis... a legriasztóbb az volt, amikor a pulzusom már megint közelebb volt a kilencvenhez, mint a nyolcvanhoz (pedig amúgy hetvenöt fölé nem kéne mennie). Ismerem magam, és tudom, hogy amikor már itt tartok, akkor kezdődik a baj. Próbáltam beljebb húzni a féket, de nem nagyon volt miből leadni.
Aztán gondolkodtam, hogy mit és hogyan ronthattam el az elmúlt két hétben, amikor a helyzet fokozódni kezdett.
Nos, az kétségtelen, hogy így, közel három hónappal (bizony, már ennyi) a munkába állásom óta mindig azt tapasztalom, hogy nekem a délutános hét egy fokkal könnyebben viselhető, mint a reggeles. A reggeles őrülten kimerítő a hajnali négyes keléssel. Ott már szerdán alig bírom összerakni magam. Ez a délutános hétnél csütörtök estétől mondható csak.. De valószínűleg ott rontom el, hogy még mindig nagyon keveset alszom. A délelőttös héten napi öt, maximum hat órát. Ami mindent összevetve nagyon kevés, mert a fennmaradó többi időben maximum fokozaton működtetem magam. A délutános héten sem nagyon alszom többet hat és fél óránál, de mégis jobb a helyzet egy kicsit.
A másik, amit nagyon elrontok, és lehet, hogy itt van a kutya is elásva a mostani helyzetben, hogy nagyon keveset iszom. Munka közben nincs időm ezt figyelni, hogy mégis mennyi az annyi, de feltűnő, hogy a hét decis vizes üvegem két műszak alatt sem mindig fogy el. (főleg, ha lent felejtem az öltözőben) De itthon is csak épphogy pár kortyot iszok, hogy az épp aktuális szomjamat oltsa. Ma célzottan figyeltem... körülbelül fél litert ittam. És hát ez az, amire még én is húzok egyet az orromon saját magammal kapcsolatban is.(pedig szeretem mentegetni magam én is)
Hogy ez e a megoldás kulcsa, majd kiderül, mert megpróbálok többet inni. Majd legfeljebb bevezetem, hogy óránként egy pohárral meg kell inni, az nem tűnik soknak,és viszonylag hamar hozzá lehet szokni.
Na és hogy ettől e, vagy csak úgy amúgy.. de ma a világon semmire nem voltam képes. Kilencig aludtam, és úgy ébredtem, mint akit agyonvertek (pedig nem). Fájt minden izmom, és semmi nem enyhített ezen. Délután másfél órát aludtam, és ebből is úgy ébredtem, hogy semmi enyhülés, még mindig fáj. De remélhetőleg majd ma éjjel már kialszom magam.. igaz, ehhez aludnom kéne már, és nem azt várni, hogy Alex hogy remekelt a döntőben. Ha nem is nyer, mert én is belátom, vannak nála sokkal tehetségesebbek ott, azért kívánom neki, hogy minden idők legsikeresebb magyarja lehessen az Eurovíziók történetében.

Jó nap

Jutott ma mindenkinek megint az én energiámból is. Volt bőven, mert minden fáradtság, izomfájdalom, és tegnapi őrült pulzus ellenére úgy döntöttem ma reggel, hogy mindent le tudok rázni magamról, mert tulajdonképpen minden a létező legjobb most. Ebben a létező legjobb érzésben szépen elmerültem, és ki is tartott egészen a nap végéig. :) Meg még azon is túl...
Túlóráztunk ma is, ami azt jelenti, hogy délre mentünk, és fél tízkor hagytuk abba a munkát. Reggel úgy ébresztettek, hogy a döntőbe jutott Alex dal szólt, ami ugye azonnal jó napot generált. :) Aztán miután mindenki elindult az iskolába, meg dolgozni, én is elindultam a kisebb bevásárlókörutamra. Mondjuk úgy jöttem haza, mint egy málhás szamár, de nagyjából mindent elintéztem, amit akartam, és még volt egy egész órám indulásig. :) Úgyhogy még gyorsan odaraktam az ebédet, meg megcsináltam délutánra is a kajámat, aztán gyorsan megcsináltam az ebédemet is, amit mosogatás közben ettem meg (félig).
A buszon mindenki jó "lelkes" volt, úgyhogy minden morgósnak mondtam, hogy na jó, hát dél van, meg minden, de mindjárt fél tíz, és különben is péntek van. Páran mondták is, hogy végül is mennyivel jobb ezt így gondolni. :)) És ugye... egészen más ebben a hangulatban bemenni, mint már előre rinyálni, hogy milyen hosszú lesz a mai nap is. :)
De jutott ebből a sofőrnek is, aki kétszer jött ma hozzánk, mert nem tudta pontosan, mit is kell visszavinnie. Meg jutott a kolleganőimnek is, akik vagy csak simán fáradtak voltak, vagy agyonszivatták őket. :)
És jutott egy-egy mosoly azoknak a kollegáknak is, akik véleményem szerint mindannyiunk között a létező legtöbbet dolgoznak odabent, és éppen ma ketten is megjegyezték, hogy milyen jó, hogy én mindig ilyen mosolygós vagyok.:) Hát miért ne lennék?
Vannak mindig dolgok, amiken gondolkodni kell, de egyre kevésbé hagyom, hogy ezek eluralkodjanak rajtam. Minden megoldódik így, vagy úgy, és mindenből tanultam is eddig is, és fogok ezután is. Nem mindent csináltam jól, de az adott helyzetből mindig igyekeztem a tőlem telhető legtöbbet kihozni. :) Na, ezektől lettem ilyen, amilyen vagyok. Minden ellenére is mosolygós. Mert mosolyogni jó, és mindig van rá ok is. Ha süt a nap, akkor azért, ha meg nem, akkor meg azért. :)
Holnap meg még a mainál is sokkal több mosoly lesz.. mert mindennel elégedett tudok lenni, de a legigazibb azért mégiscsak itthon lenni.. :)))

Ma ma van

Arra gondoltam, hogy majd ma este elmesélem így, kilenc és fél óra munka után, hogy mit is gondolok A.J. mellrákmegelőző lépéséről (és akkor itt megerősítem, hogy igen, olvastam én is a hírt).
De aztán, amikor hazaértünk, és bekapcsoltuk a tévét, éppen kezdett ByeAlex az Eurovízió elődöntőjében, és az ő "Kedvesem"-je elég volt nekem ahhoz, hogy valami tök más hangulatba kerüljek, így ma azt a másik dolgot nem fogjátok tőlem megtudni.
De azt igen, hogy:
-Alex Bent van a döntőben. De bizony, hogy bent van. :):) Mondtam én....
-Kicserélték ma a villanyóráinkat, mert lejártak. Innen aztán már tudjuk, hogy éppen tizenöt éve annak, hogy együtt lakunk (amúgy majd októberben lesz pontosan, de ez már mellékes)
-Úgy néz ki, hogy mégis jöhetek júliusban szabadságra. (tegnap még ez egészen másképp festett, és lehet, hogy holnap is másképp fog, de ma ennek is örülünk)

Na és még azt is elmesélem, hogy ha bárhol találkoznánk a közeljövőben, nem kell meglepődni, ha azt, ami a kezemben van merő megszokásból végigvizslatom, megkeresem rajta a vonalkódot, esetleg megszagolom... vettem fel ilyen fura szokásokat mostanában. :) Viszont soha még ilyen hasznát nem vettem annak, hogy mindig mindent megszámolok. :)))

Holnap még mindig ilyen kis szófukar leszek, mert holnap megint kilenc és fél óra munka vár rám. De aztán... jön egy hosszú hétvége.. aminek ajánlom, hogy nagyon-nagyon hosszú legyen. :)))