2020. febr. 27.

Nagyon álmos poszt

Állítólag éjszaka várható, hogy esni fog a hó. Elég furcsa lesz, ha így lesz, de nyilván nem marad majd belőle semmi, szerencsére túl hideget nem jósolnak.
Nagyon fáradt vagyok, és a fáradtságtól fázom is. Újabban megint alig várom, hogy péntek legyen, és már hazafelé jöhessek.
A boltokban ma irgalmatlan tömeg volt, mindenki felkészült a nagy vírusra. Én még mindig nem érzek késztetést arra hogy berendezzek itthon egy kisebb élelmiszer raktárat.

2020. febr. 26.

Kíváncsi vagyok

Nem szoktam ilyet csinálni, de ezt most muszáj volt kifotóznom, hogy meg tudjam mutatni. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.



2020. febr. 25.

Szerintem

Én nem osztom azt a véleményt, hogy meglesz még a böjtje ennek a februári tavasznak. Pontosan emlékszem, hogy abban az évben, amikor Erik született, február végén csak kardigán volt rajtam, amikor fogorvoshoz jártam. És később sem volt már hideg sem, meg hó sem. Szóval szerintem most is ez van, és nem lesz itt semmi baj. Nyilván nem tudom ezt a véleményemet tudományos alapokra helyezni, az is lehet, hogy csak a túlzott optimizmusom mondatja ezt velem..
Meg egyébként is elért már ez a tavaszi fáradtság nevű valami is, gyakorlatilag bárhol, bármikor képes vagyok aludni.
Eriknek holnaptól szünet van a suliban, szerintem mindannyian őt fogjuk irigyelni a hét további részében.

2020. febr. 24.

Már sejtem

Van az a mondás, amitől még kb tíz évvel ezelőtt is falra tudtam volna mászni, főleg, ha abban a kontextusban használták, hogy "majd meg tudod te is, hogy kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. "
Nagyjából még ma is falra tudok mászni tőle, de azért értem mi az a gondolat, ami ilyen leegyszerűsítve vàlt népi bölcsességgé. Mert az valóban igaz (a gyerekeim azt mondanák, hogy true story), teljesen más velük minden most, mint kicsi korukban volt. Amennyi minden egyszerűbbé vàlt, legalább kétszer annyi dolog bonyolódott. Mindenkinek vannak ilyen-olyan gondjai, megoldásra váró problémák. Kisebbek, nagyobbak. Ezeket meg kell tanulni kezelni, és elég sz@r dolog arról beszélni a gyerekkel, hogy hogyan álljon ki saját magáért egy-egy helyzetben. Onnantól, hogy egyre nagyobb létszámban vannak jelen az életünkben a tanárok, a diáktársak, egy csomó minden válik bonyolultabbá, és olyan dolgok kerülnek haza, ami nekünk akár teljesen idegen, mégis beszélni kell róla.
De ahogy nyílik körülöttük a világ, és teljesen természetes módon mindig önállóbak lesznek, résen is kell lenni, és megfelelő helyeken kellő határozottsággal nemet mondani. Azt a nemet pedig tudni kell megindokolni is, hogy elfogadja, ne pedig tiltásnak élje meg.
Nehéz azzal is megbírkózni, hogy az önállóság egyfajta magába zárkózassal is jár. Már nem feltétlenül akarja elmondani, sőt..nem is mindig akar beszélni sem.
Szóval..ha nem is gond igazán sosem, egyetlen életkorban sem, azért nem árt, ha minden életszakaszt jól megélünk mellettük/velük.

2020. febr. 23.

A vasárnap is

eltelt. Pont ugyanúgy, mint a szombat. Főzés, mosás, szokásos dolgok.
Az agyam persze jár folyamatosan, voltak is olyan pillanataim, amikor saját magamat úgy felhúztam a bénaságomat boncolgatva, hogy majd' felrobbantam a méregtől. Nem mintha ez bármit is megoldana, sőt..inkább csak dönt a helyzeten.
De bízom benne, hogy egyszer csak majd megszall az ihlet, és megtáltosodom. Vagy kitavaszodik, eláll a szél, és csak a békés napsütés marad, meg a mindenféle ragyogó sz8nrk.
Az olaszországi koronavírus hírekben teljesen meg vagyok döbbenve. Kicsit most olyan nekem ez az egész, mint valami Robin Cook regény. Nem mondhatom azt, hogy vannak félelmeim ezzel kapcsolatban, de azért zavar, hogy ennyire kézzelfogható közelségbe került.

2020. febr. 22.

Szombat

Ez most egy olyan kis semmi szombat volt, amikor csak házimunkával és pihenéssel foglalkoztunk. A mosógép is, és a szárító is ment egész nap, mit ne mondjak...volt mit mosni.
Azt meg kell állapítanom, hogy leginkább mindent (is) rosszul csinálok, mert nem megy ez a munka-magánélet egyensúly sehogy sem. Leginkább a magánélet (jelen esetben szinte minden területe) sínyli meg, mert ott nem tudok semmit sem elég jól csinálni. Azt nem tudom, hol van a megoldás kulcsa, csak azt, hogy az én kezemben biztosan nincs. Sz@r dolog ezzel szembesülni, és olyan bénító is, hogy ebben az állapotban végképp nem tudok jól gondolkodni sem erről.
Mindegy is...majd lesz valahogy.

2020. febr. 21.

Végre péntek

Ez megint egy kimerítő hét volt, így nem meglepő, hogy ma reggel már nagyon nehezemre esett felkelni. Konkrétan az az igazság, hogy nem is sikerült volna, ha Balázs (fél órával azután, hogy először ébresztett) nem fenyegetett volna meg, hogy itt hagy, és elmegy nélkülem.
Ilyen előzményekkel persze egész nap csak arra vártam, hogy akkor teljen már el az idő, és lehessen hazamenni. Volt munkám bőven, de mégis alig vártam, hogy szabaduljak.
Délután könyvtárban voltam, jó sok könyvet összeszedtem, de csupa könnyed kis témákat, nincs türelmem komolyabb témákhoz mostanában.
Nagyon fáztam ma egész délután és este, remélem, hogy nem valami betegséget jelez ez, hanem csak a fáradtságtól van.
Megyek is, átmelegszem a fürdőkádban, aztán alszom egy jót.