2020. júl. 4.

De szeretnék

Mostanában elég sokszor jut eszembe, hogy úgy szeretnék szép lenni. Nem úgy, hogy bajom van magammal, és bármit is átszabatnék magamon, mert alap dolgokkal meg vagyok elégedve. Még a szemüvegemet is szeretem. Nyilván szívesen megszabadulnék attól a pár centitől, ami a derekam, csípőm tájékán lerakódott, de még annyira sosem zavart, hogy bármit tegyek ellene. Meg talán nem is nagyon kell, 38-asnál nincs nagyobb nadrágom, de inkább 36-os a méretem. 
De jó lenne úgy szépnek lenni, hogy tudjak sminkelni, és ne úgy, hogy csak egy órán keresztül mutat valamit, később szánalmas bohócnak tűnök csak. És jó lenne úgy is szépnek lenni, hogy legyen kellő magabiztosságom szoknyában, ruhában járni, és ne csak sportcipőt és farmert hordjak. 
Gondolom ezek tanulható dolgok, mert ugye léteznek is olyan helyek, ahol ezzel foglalkoznak. Megmondják mit kéne, hogy kéne, még akár a színeket is, hogy mi állna jól. (A héten olvastam Áginál , hogy létezik színtanácsadas) Ha nem sajnálnék ilyenre pénzt költeni, holnap mennék is. De marad az álmodozás, meg az óvatos próbálkozás, és lehet, hogy egyszer majd azt fogom írni, hogy képzeljétek, ma szép voltam. 

2020. júl. 3.

Végre péntek

Pont olyan volt az utolsó munkanap is, mint előtte az összes többi. Rengeteg megoldásra váró helyzettel, problémával, feladattal. 
Itthon sem unalmas sosem az élet, de most még rátett egy lapáttal, hogy tegnap délután a nagyapám elesett. Ma kiderült, hogy combnyaktörése van, ami ugyan nem a legsúlyosabb ezek közül, mert nem mozdult el, de azért persze műteni kell. 

2020. júl. 2.

Csütörtök

Minden nap egy agymenés mostanában. Lehet, hogy csak nekem sok, mert fél lábbal már hetek óta a Balatonon vagyok, de tény, hogy minden nap az összes energiámra szükség van ahhoz, hogy képes legyek megfelelő agykapacitással végigcsinálni a napot. 
Kéne itthon is még energia, mert át kéne válogatni a ruhákat, van, amit el kéne ajándékozni, van, amit végleg ki kell dobni. Lenne pár dolog, amit nem ártana venni magamnak, de ezekhez már semmi erőm nincs hétközben. Másra sem nagyon, egy-egy bevásárlás felér egy kínzással is most már. 
Ráadásul ma este minden idők legmagasabb vérnyomását mértem magamnak (169/86), úgyhogy némi tanácstalanság után vettem be egy negyed gyógyszert abból, amit erre kaptam. Fél óra múlva már jobb volt kicsit a helyzet, bár csak a felső érték ment le 126-ra, az alsó kicsit feljebb ment 92-re. Pedig egyébként nem történt semmi, nem éreztem rosszul magam. 
Lassan el is vonulok a Borsa Brown könyvemmel a fürdőbe, és majd olvasás közben kicsit kikapcsol az agyam is. 
Holnap meg már péntek, rövid nap...

2020. júl. 1.

Szerda

Volt ma egy két órás megbeszélésem a főnökeimmel a nyár további részét illetően. A nemsokára kezdődő szabadságom szerencsére teljesen jó időpontban van, az augusztus utolsó hetére tervezett kicsit necces, de ha sikerül az előtte lévő hetekben előre dolgoznom, akkor szerintem nem lesz gond. 
A megbeszélés után úgy jöttem ki, mint egy zombi, próbáltam a rengeteg információt és elhangzott mindent valahogy feldolgozni. Szerencsére akkor már csak egy fél óra volt hátra a munkaidőből, és nem kellett már komoly dolgokkal foglalkozni, mert biztos nem lettem volna rá alkalmas. 
Egyébként azon szerencsés emberek közé tartozom, akik jóban vannak a főnökeikkel. Kettő van belőlük, akikkel minden nap együtt dolgozunk, ők a közvetlen főnökeim. A magasabb beosztású főnököm irgalmatlan munkatempóban dolgozik, hihetetlen teherbírása van, és kb mindenkiről ugyanezt feltételezi. Néha kénytelen vagyok figyelmeztetni arra, hogy belőlem is csak egy van, és az én munkaidőm is véges, nem tudok több feladatot bevállalni. Ilyenkor elvigyorodik, és közli, hogy dehogynem tudod megcsinálni. Az esetek többségében persze igaza van. 
A mostani hatalmas kihívás egyelőre elrettent, és attól tartok, ezt nem tudom megcsinálni, mert nem látom át rendesen, nem vagyok benne biztos, hogy mindent meg tudok valósítani, amit szeretnének. Ha elkezdem előkészíteni, biztos könnyebb lesz, csak most tűnik ilyen nagy dolognak. De nem, mert nagy dolog ez...egy komplett raktárat kell átrendeznem, új raktárrészt berendezni, optimalizálni mindent, hogy az összes folyamatnak a leginkább megfelelő legyen. 
De jó, hogy még előtte elmehetek nyaralni. 

2020. jún. 30.

A mai napról

Tegnap is, és ma is olyan fáradt voltam, mint már rég nem. Télen szokott csak ennyire vonzani délutánonként az ágy, de most pont azt éreztem, mint akkor szoktam. Jó, igazából nem is nagyon vacilláltam, hagytam magam odavonzani, ha már úgy alakult. Legalább fél órát el is szundítottam, ennek köszönhető, hogy most még nem vagyok ágyban. 
Voltam ma a háziorvosnál, de nem lettem sokkal okosabb. Mérjem továbbra is napi háromszor a vérnyomásomat, mert még most nem szám8t stabilan magasnak, hogy erre gyógyszert adjon. Nyilván afelé tendál, de még azért előfordulnak jobb értékek. Kaptam egy olyan gyógyszert, amiből akkor kell bevennem egy felet, ha 150 körül van. Aztán majd menjek vissza, és meglátjuk a továbbiakat. 
Kész tortúra volt ez az orvoshoz menés egyébként, mert ki kell tölteni egy adatlapot belépés előtt, meg lázat is mérnek. Ezzel semmi baj, de minden második ember azon akadékoskodott, hogy miért kell, vagy nem tudta kitölteni. A maszkot nem akarják felvenni, egy csomó embernek épp csak fityeg az arca előtt, takarni nem takarja el. Én sem szeretem hordani, de ez a szabály, akkor felveszem, és magamon hagyom. 

2020. jún. 29.

Erre sem gondoltam

Azok közé tartoztam világ életemben, akiknek úgy van mérhető vérnyomása, hogy előtte isznak két kávét. Szigorúan feketén, egy cukorral. Egyszer voltak már ilyen ritmuszavar féle gondjaim, de akkor is inkább csak a pulzusom volt magas, arra szedtem is valamit kb egy hónapig, aztán visszaállt minden a rendes kerékvágásba.
Egészen másfél héttel ezelőttig. Amikor bent a munkahelyen az egyik kolleganőnek vérzett az orra emiatt megmérte a vérnyomását (van vérnyomás mérő és defibrillátor is a raktárban). Ha meg már ott volt mérő az irodában, persze, hogy jó páran megmértük a sajátunkat. Legnagyobb döbbenetemre 147/96 volt, 91-es pulzussal. 
Azóta mérem minden nap, de nem nagyon mértem mostanában jó értéket. Most már zavar azért, főleg, hogy látszólag nem történt semmi, ami ezt indokolná. 
Felhívtam ma a háziorvost, holnap délután megyek hozzá, viszem a kis naplót a telefonomban. Gondolom fogok kapni valami enyhe gyógyszert, és remélem ennyi elég is lesz. 
Egyébként mióta tudom, hogy ilyen sz.r S vérnyomásom, már értem, hogy miért fulladok ki felfelé menet a lépcsőn, és sejtem mitől lehet, hogy zsibbad a bal kezem. De lehet, hogy csak belemagyarázom. 
Majd meglátjuk..

2020. jún. 28.

Pillanat

Tegnap este hazafelé a kocsiban írtam meg a Fradi meccses bejegyzést, amiatt is kimaradt valami. Meg amiatt is, mert igazából ugyan nagyon szorosan összekapcsolódik a két téma, de mégsem..
Nagyon sokszor volt már olyan ezen e rengeteg meccsen, hogy egy-egy gólnál, vagy nagyobb helyzetnél, esetleg egy különleges koreónál elkaptam valamelyik fiam arcán azt a különleges, gondtalan örömöt, amit sajnos már kinőttek. Tehet az ember bármit, lehet akármilyen laza szülő, akkor is utolér mindenkit az a fajta társadalmi elvárás, amitől egyszer csak elkezdi leplezni az igazi érzéseit, nem mondja ki mindig, minden helyzetben a teljes véleményét. Kontrollálja saját magát, mert ha nem ezt teszi, akkor bizony könnyen bajba kerül. Azt gondoljuk magunkról, hogy tök jó emberek vagyunk, mégis..ezt váltjuk ki egymásból. 
Tegnap este, amikor már az ünneplés zajlott, volt egy ritka, különleges pillanat. Mindhárom fiam a tűzijátékot nézte, mindenkinek mosoly volt az arcán, és az arcukon ott volt az a gyermeki csodálkozás, és még annyi érzelem, amit nem is tudok szavakkal elmondani. Balázst is megböktem, hogy lássa, részese legyen, és szerintem mindketten örökre belevéstük a pillanatot a szívünkbe. Eszembe sem jutott lefényképezni, csak elrontotta volna...
Amikor éjszaka már az ágyban feküdtem, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy ezek miatt a csoda pillanatok miatt nagyon szeretném, ha minden évben ugyanígy lenne bérletünk, mint eddig. Nagyon szeretném, ha minden évben megteremthetnénk ehhez a feltételeket. Az csak hab lesz a tortán, ha az évek múlásával már nem csak öt, hanem több bérletet is veszünk majd. Lehet, hogy a leendő menyeim nem lesznek focirajongók, de az unokáim biztos szeretni fogják ezeket a napokat. A menyeimnek pedig majd elmesélem ezt a tegnap estét, hogy ne nehezteljenek a meccsnapok miatt.