2017. jún. 27.

Mikor lesz már hétvége?

Ahogy számolom visszafelé a nyaralásig hátralévő napokat, úgy vagyok egyrészt egyre izgatottabb, és reménykedőbb, másrészt meg egyre fáradtabb. Ma már voltak olyan holtpontjaim agyilag, hogy magam is igencsak meglepődtem rajta.
Nagyon jókor jön most ez a holnapi beiratkozás, és hogy nem kell menni dolgozni, mert képtelen lennék négykor felkelni szerintem. Na jó, valahogy csak megoldanám, de sokkal jobb ez így.

Ja, és azt el sem meséltem, mert tegnap a bizonyítványokkal voltam elfoglalva, hogy tegnap este futottunk egy kisebb kört Patrikkal. Az, hogy ő simán egy féltávot rám vert, egyáltalán nem meglepő. Az, hogy én konkrétan azt éreztem az utolsó métereknél, hogy biztos meghalok, az viszont meglepő volt. Mert tudom én, hogy nem vagyok valami fitt, de hogy ennyire ne legyek az, az elég gáz... Azt nem mondom, hogy rendszeres futásra adom a fejemet, de lehet, hogy néha-néha ráveszem magam. Hátha lesz ebből a puding-állapotból valami más is. :D

2017. jún. 26.

Bizonyítványok

Megmutatom, akkor is, ha nem feltétlenül kell(ene) mindenre büszkének lenni. Én mégis büszke vagyok mindegyikre egyformán.

Patrik (11.osztály)

Magatartás: jó
Szorgalom: jó
Magyar nyelv: jó
Irodalom: jeles
Angol nyelv: jeles (és az emelt szintű érettségi is jeles lett)
Német nyelv: közepes
Matematika: jó
Történelem: jeles
Biológia: közepes
Fizika: közepes
Művészetek: jó
Testnevelés: jó
Hit-és erkölcstan: jó
Földrajz fakultáció: jeles
Történelem fakultáció: jeles

Erik (8.osztály)

Magatartás: rossz
Szorgalom: hanyag
Magyar nyelv: elégséges
Irodalom: közepes
Történelem: közepes
Angol nyelv: jó
Matematika: elégséges
Informatika: jó
Fizika: közepes
Biológia: elégséges
Kémia: közepes
Földrajz: elégséges
Ének-zene: közepes
Rajz: közepes
Technika: közepes
Testnevelés: jó
Hit-és erkölcstan: jeles

Azért itt hozzátenném, hogy én nem felejtettem el, hogy ez a gyerek a kettes magyarjával és a kettes matekjával az évfolyam második legjobb felvételijét írta.

Roland (5.osztály)

Magatartás: jó
Szorgalom: jó
Magyar irodalom: közepes
Magyar nyelv: jó
Történelem: közepes
Angol nyelv: jeles
Matematika: jó
Informatika: jeles
Természetismeret: jó
Ének-zene: jó
Rajz: közepes
Technika: jeles
Testnevelés: jeles
Hit-és erkölcstan: jeles
Tánc-és dráma: jó

Az irodalom jegy az olvasónaplón múlt, amit nem csinált meg. :D Én meg úgy vagyok vele, hogy bánja kánya.. a rajzot nem értem.. ennek a gyereknek hármast adni? Aki olyan rajzokat készít, hogy csak lesünk?

2017. jún. 25.

Semmiség

Hú, de nagyon meg fogom én ezt bánni holnap hajnalban. Mármint hogy még nem alszom. Azt már most lehet borítékolni, hogy legalább kétszer fogok stikában még öt-öt percre visszabújni a takaró alá, hogy aztán egyszer csak rémülten felugorjak az ágyból, hogy atyaég, Balázs mindjárt itt hagy. :D :D
Ennek ellenére sosem vagyok képes rá, hogy időben lefeküdjek. És különben is, most már úgy vagyok, hogy szépen számolgatom, hogy a nyaralásig már nem is kell olyan nagyon sokat dolgozni. Két délelőttös nap, egy szabi, egy délutános nap, egy délelőttös nap, két hétvégi nap, és utána már csak három délutános nap. :) Ez így nagyon jól hangzik. :)
A bizonyítványokat nem felejtettem el egyébként, és az idén sem marad el, csak megint elfelejtettem Patriktól elkérni, fejből meg azért nem tudom a jegyeket, kell a puska.

És remélem, ma kicsit mindenki fellélegzett, akinek melege volt. Esett is, le is hűlt valamennyire, szóval ... holnaptól meg készüljetek... :D

2017. jún. 24.

Elballagott

Jó pár éve várok/várunk már erre a napra Erikkel kapcsolatban. Annyi sok minden nem úgy sikerült, ahogy azt megérdemelte volna, hogy semmi olyan érzelem nem maradt bennem a végére, amitől tudnék csak a jóra emlékezni. Mert persze, az is volt azért ennyi év alatt.
Így aztán ma majdnem sikerült teljesen felülmúlnom önmagam, és egy könnycseppet sem ejtenem, de végül, amikor Erik egyik osztálytársának az anyukája lépett oda hozzám, hogy elköszönjön, csupa könnyes szemmel, akkor aztán nálam is eltört a mécses. És még ezek után az osztályfőnöke is sírásra görbülő szemmel készült elköszönni... Szóval, a végén azért mégis..
Ettől a kis közjátéktól eltekintve azért leginkább csak örültem a fiammal együtt. Azt kívánom neki, hogy tudja elfelejteni, vagy ha azt nem is, tudjon inkább építkezni ebből, amit itt átélt, és leginkább pedig, hogy a sors kárpótolja őt felejthetetlen és fergeteges középiskolás évekkel.

Ahogy érezte... :)

Utolsó kézfogás
Virágok
Mert nála így van ez.. fele-fele...

Torta
És végül.. vagyok olyan elvetemült, hogy megmutassam, végül felvettem az új, rózsaszín ruhámat, pedig még tíz perccel indulás előtt majdnem átöltöztem (köszi Eszter a biztatást)



2017. jún. 23.

Micsoda nap

A szemem leragad, és  majdnem két órát töltöttem vasalással. El sem tudom képzelni, mi lenne akkor, ha lányaim lennének. :D
De a mára előirányzott dolgok közül minden megvan. A virág itt van, a szalagok végszóra elkészültek, és nagyon tetszik Eriknek, amit rajzoltattunk rá. :) Holnap elballag. (és én semmi szomorúságot nem érzek emiatt, csak végtelen megkönnyebbülést)

És jutott mára egy fantasztikus meglepetés. Megérkezett a nyaraló kulcsa, ezúttal személyesen hozták el nekünk. Nagyon jót beszélgettünk, még úgy is, hogy feljönni nem tudtak, mert egyiküknek épp a talpát műtötték mielőtt hozzánk jöttek, így rálépni még nem tudott. Hihetetlen jó élmény volt, ahogy velük kapcsolatban eddig is minden.


2017. jún. 22.

24 év után

Szerintem még ő sem tudja, hogy az, amikor éppen huszonnégy évvel ezelőtt olyan szívdobogva vártam azt a bizonyos csókot tőle, és azokat az elsuttogott szavakat mennyit jelentett nekem. Nem akkor szerettem bele, hanem már hónapokkal azelőtt. Tizenöt éves csitriként, éppen az ő legjobb barátjával jártam akkor, ő pedig az én unokahúgommal, és még ma is emlékszem arra a pillanatra, amikor rádöbbentem, hogy nekem bizony ő kell. Onnantól nem volt más, bármi történt is, csak lestem az alkalmakat, amikor összemosolyoghatunk, kerestem azokat a pillantásokat, amikbe bele lehet kapcsolódni, és elnyújtani a végtelenségig. Néha el voltam keseredve, hogy ő semmit sem vesz észre ebből.
És akkor, éppen ma huszonnégy éve mégiscsak eljött az a pillanat, ami nem múlik el. Akkor sem, ha azóta már közös életünk sokadik fejezetét írjuk, és vannak mögöttünk bőven hullámvölgyek is a rengeteg hullámhegy mellett. Még mindig pont ugyanúgy megdobban a szívem, ha nem találkozunk egy fél napot, és meglátom. Még mindig pont ugyanúgy várom és vágyom az érintésére, a csókjára, és az ölelésére, mint akkor, először. Még mindig a világot jelenti, ha rám mosolyog, vagy épp megölel.
Még mindig ugyanolyan fülig szerelmes vagyok belé, mint akkor.

2017. jún. 21.

Ilyen is van

Vannak olyan napok, amikor ufónak érzem magam, mert valahogy minden úgy jön ki, hogy meg kell magyaráznom, hogy én mit miért gondolok úgy, ahogy. És nem akarom megmagyarázni, mert nem értem, hogy miért is nem lehet elfogadni az én gondolkodásomat?
De vannak olyan napok is, amikor azt érzem, hogy jó lenne ufónak lenni inkább, és egy másik helyről szemlélni ezt a világot, mert olyan sok minden nem tetszik itt, hogy könnyebb lenne így.

De mindenen túl lehet lépni, és kell is, mert jönni fog a holnap, amikor majd minden kezdődik elölről. És amúgy alapjáraton a világ csodaklassz hely, csak néha kell ufónak lenni is.