2017. okt. 22.

De jó volt

Ritka az olyan nap, amikor úgy ébredek, hogy nem fáj semmim, és az ilyen napokat rendesen ki is élvezem emiatt. Erre szokták azt mondani a kolleganőim, hogy na, majd várd csak ki, amíg negyven leszel.. mire én mindig mondom, hogy amennyi minden jutott már nekem eddig, lehet, hogy úgy járok, hogy a negyven után lesz nekem jó. :) Azért legyünk optimisták, nem?
Jól ki is használtam a mai napot, és egy csomó olyan dolgot csináltam meg, amit már régóta halogattam, és emiatt aztán rendesen nyomasztottak is. A hajfestést amúgy utálom, de ma még ez is kifejezetten jól esett. Főleg a hajmosás utána..az mennyire jó volt. :D
De lett egy tiszta és pormentes kanapé aljunk (hú, mi volt ott... :D), tiszta polcok a wc-ben, három adag frissen mosott-szárított ruhánk, meg még egy csomó apróság, ami máskor nehezemre esik, és inkább le szoktam ülni a fotelbe, és nyomkodom a telefonomat, amivel remekül lehet szórakozni, és időt eltölteni, és néha még azért az is előfordul, hogy telefonnyomkodás közben is régen halogatott dolgokat csinálok.
Nem bánnám, ha holnap is így ébrednék.. vannak terveim erre az esetre. ;)

2017. okt. 21.

Szombati semmittevős

A hosszú hétvége első napja elég eseménytelenre sikeredett. Már amennyire eseménytelen egy olyan nap, amikor Fradi-Újpest derbi van, és a fradi nyer. :) Ez ugye már önmagában is bőven elég esemény, mondhatjuk simán ünnepnapnak is fradista berkekben. 
Ezen kívül még sikerült összehoznom egy meglepi tortát, meg főznöm, vásárolnom, és nagyjából ennyi is volt a mai nap. 
Igaz, nem is hiszem, hogy volt ebben több. Sem hangulatom nem lett volna máshoz (bár olyan is van, hogy menet közben jön meg a hangulat), sem az időjárás nem volt olyan, ami arra ösztökélt volna, hogy kimozduljak. 
Az időjárást elnézve igencsak időszerű lenne a szekrénypakolás is, mert a rövidnadrágoknak nem nagyon kell már a kezünk ügyében lennie, viszont nemsokára szükség lesz a vastagabb pulcsikra, meg a vastag zoknikra is. Nem is akarok belegondolni nagyon, simán csak konstatálom, hogy ez vár ránk. Jó lenne, ha az idén elmaradna a tél, de úgysem így lesz. 
Azt meg próbálom jól belevésni az eszembe, hogy el ne felejtsem, hogy úgy kell készülnöm a holnapi vásárlásnál, hogy hétfőn nem lesz nyitva semmi, kedden reggel meg iskola van. 

2017. okt. 20.

Péntek

Végre vége a hétnek, és nem kell hajnalok hajnalán felkelni. Szörnyen megvisel ez a korán kelés, pedig igazából csak addig van baj, amíg tényleg ki nem kelek az ágyból. Ha az megvan, utána már nagyon gyorsan felébredek, és összekapom magam, és simán képes vagyok háromnegyed órával ébredés után már dolgozni is. Meg amúgy az meg tök jó, hogy ilyenkor már háromkor itthon vagyok, de mégsem tudom megszeretni.
Mindenesetre most, hogy vége lett a hétnek, meg is jutalmaztam magam, és délután elmentem a könyvtárba, mielőtt a bevásárlás tortúra elkezdődött. Alaposan betáraztam magamnak könyvből, mert egy csomó olyan került a szemem elé, amit nem akartam otthagyni.


Most még az sem zavar, hogy elromlik az idő a hét végére, mert nincsenek nagy terveim erre a három napra.

2017. okt. 19.

Gondoltam

Gondoltam ma egy merészet, hogy így csütörtökön, egy igazán fárasztó hét vége felé ma délután nem adom meg magam a fáradtságnak. Szoktam ilyen merészeket gondolni, aztán szépen adom is lejjebb, meg még lejjebb, amikor már ott tartok, hogy nem bírok magammal, és fáj minden tagom a fáradtságtól. Aztán ezt persze mindig megbánom, még akkor is, ha amúgy tök jót tettem magammal akkor, amikor pihentem.
Ma sikerült nem megadni magam, és sikerült egy kicsit aktívabbnak is lenni. Jól is esett, vállon is veregettem magam gondolatban, hogy na, megy ez mégis azért. Mondjuk felmosás közben azért eszembe jutott, hogy de jó lenne inkább az ágyban feküdni egy kicsit.

A nagyapámat holnap hazaadják a kórházból. Vár még rá egy műtét, a nyaki eret kell műteni, ilyen hálós akármit tesznek be, hogy a szűkületet megszüntessék. De a ct-n még nagyon nagy terjedelemben látszik a bevérzés, így az érsebész nem vállalta a műtétet, várni kell még. Remélem, hogy addig, amíg erre sor kerülhet, nem történik semmi baj.

Holnap péntek, kezdődik a hosszú hétvége. (és egy egész órát lecsípek a munkaidőm végéből, és jól ellógom majd :P)

2017. okt. 18.

Gáz

Azt hiszem, hogy teljesen értem és átérzem annak a súlyát, amikor azt mondják, hogy mostanság annyira hajtanak, hajszolnak bennünket, hogy ugyan az idő rettenetesen gyorsan telik, csak épp közben elfelejtünk élni.
Telnek a napok, villámgyorsan, iszonyatos tempóban, néha úgy érzem, hogy nem is csináltam semmit, és már megint este van. És a semmit csinálás az a legtöbb esetben igaz is. Mert azon kívül, hogy megteszem a kötelező dolgokat, vagyis dolgozom, bevásárolok, esetleg főzök (ilyen nem minden nap van), mosok, semmi más nem történik. Nem megyek el sehova, nem beszélgetek senkivel. Nincs hobbim, nincs semmi olyan, amitől a semmi hirtelen valamivé, valami értékes idővé válna. És ettől rendesen ki lehet égni. Mert azt veszem észre magamon, hogy képes vagyok egy vállrándítással is elintézni az egészet, és hagyni ugyanúgy mindent. Igaz, nem megy parancsszóra, hogy akkor másképp akarom, és holnaptól lesz egy hobbim.
Meg kéne fordítani ezt az egészet, hogy több legyen egy-egy napban a nettó öröm, mint a fáradtság, és a kötelezettségek letudása, mert ez így nem olyan szívderítő sem a jelenben, sem a jövőre nézve.

2017. okt. 17.

Kedd

Tök hülyeség, mert ilyen szép időben ki kéne csattannom az energiától és a jókedvtől, ehelyett olyan punnyadt vagyok, hogy az valami szörnyű. Az vigasztal csak, hogy ezzel nem csak én vagyok így, hanem körülöttem még jó sokan, úgyhogy lehet, hogy ez valami általános jelenség lehet.
Szomorú is vagyok, mert a novemberi tréninget le kellett mondanom, az egyik kolleganőmet akkor fogják műteni, és nem tudják megoldani a helyettesítésemet. Azt reméltem, hogy sikerül esetleg még valamikor most, októberben elmennem helyette, de sajnos ez a hajó már elment. Majd jövőre. :) Mindegy, túlélem azért, csak nem esett jól, mert készültem rá, meg vártam, meg minden..
Megvettük ma Patriknak az öltönyt a szalagavatóra. Még jó, hogy elég fáradt voltam már addigra, így nem is jutott eszembe akkor, hogy tulajdonképpen ez egy nagyon megható pillanat. ;)

2017. okt. 16.

Nehéz

Arról már írtam, hogy a nagymamám mennyire árnyéka önmagának szellemileg. A nagyapám múlt heti stroke-ja után úgy tűnik, ő is küzd némi memóriazavarral, mond furcsa dolgokat. Ami így azért elég ijesztő a jövőre nézve, mert eddig azért a nagyapám volt az, aki a mamát leginkább istápolgatta, végtelen türelemmel viselve mindent, amit csak kellett. (lehet, hogy végül ez vezetett ahhoz, ami történt?) Most, ha mindketten ilyen elesett állapotban lesznek, az bizony mindannyiunk életére kihat majd. Mert nem lehet őket egyedül hagyni, figyelni kell, nehogy majd neki akarjon állni fűrészelni, vagy felmászni a tetőre összeszedni a diót, közben meg nagyjából úgy kell tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, és észre sem nagyon vennénk, ami történik.
Anyukámra hárul majd a feladat oroszlánrésze, aki remélhetőleg jól bírja majd, és nem rokkan bele ebbe az egészbe.
Az biztos, hogy szomorú lesz az egész, és soha többet egyikük sem lesz már olyan, mint volt. Nem jó ezt átélni, és nagyon nem jó látni, hogy mi minden történik az emberrel. :(