2019. febr. 18.

Megkínozva

Ahogy azt sejtettem előre, volt részem ma mindenféle válogatott kínzásban a fülészeten. Először is ugye megnézték azzal a hegyes végű ízével, amivel ők kukkolnak. Aztán, amikor már megállapította, hogy ez egy irtó ronda halló járat gyulladás, és még a halló járatok is össze vannak szűkülve, közölte, hogy az nem csoda, hogy olyan borzasztó fájdalmaim vannak, ahogy az sem, hogy nem hallok semmit azzal a fülemmel. Közben már át is terelgetett a székből az ágy felé, és pillanatok múlva jött az a rész, hogy leszívják a váladékot. Hála a jó égnek nem láttam semmit, csak éreztem. Kapaszkodtam erősen az ágy szélébe, és még nem is volt vége...mert még befecskendezett valami gyógyszert. Még vissza is kellett ülnöm a székbe, hogy jódos gézcsík is kerülhessen a fülembe. Az antibiotikumot szedtem tovább, és holnap ugyanilyen kis kezelésre várnak szeretettel. Meg várhatóan a héten minden nap.
Az összes szörnyúség ellenére azért jót tett, amit csinált, mert azóta megszűnt az a feszítő érzés legalább. A hallásom is jobb lett, bár ugye be van dugva a fülem, úgyhogy mindegy is, hogy hallanék e, vagy nem..
Remélem, hogy a nehezén túl vagyok...

2019. febr. 17.

Még mindig

Nem akarom fülfájás bloggá alakítani a blogomat, úgyhogy erről a dologról csak annyit írok, hogy továbbra is komolyan jelen van, és uralkodik az életemen. Az mindenképpen komoly vigasz, hogy jobb perceimben tudom, hogy nem marad ez így.
Ma eladtuk Erik ágyát. Olyan ifjúsági ágya volt, ami alatt fiókok is voltak, aminek egyébként nagy hasznát vettük. Nem is volt vele egyébként semmi baj, csak épp Erik kinőtte, és egy ideje panaszkodott, hogy nem kényelmes. Múlt héten jött el az ideje, hogy végre nagyon komolyan foglalkozzunk a témával...vagyis leginkább Balázs, mert ő volt az, aki fényképezett, felraktam a képeket a helyi csoportba, meg talán a marketplace-re is. Péntek délelőtt bonyolította a fotózást, háromkor már jött is egy fiatalember megnézni. Aztán péntek este szólt is, hogy akkor ők megveszik. Ma meg már el is vitték...Az új ágy még nincs itt, szerdán hozzák, úgyhogy most addig Erik a felfújható vendégágyon alszik.
Erik egyébként mindenki közül a legcukibb velem. Folyton kérdez, hogy vagyok, utána olvasott több helyen is a témának, próbál segíteni. Ő az, aki még meg is nézte, hogy látszik e valami, amitől ilyen gáz a helyzet. Azt mondta, jajj anya....nem irigyellek amiatt, ami vár rád holnap. Ja...de nem fülfájós blog...és már megint itt tartok.
A tavaszi időnek nagyon örültem, még akkor is, ha most nem tudtuk úgy kiélvezni, ahogy szerettük volna. Az is nagyon jó volt, hogy a teraszra kilépve melegített a nap, és gyakorlatilag egész nap nyitva lehettek az ablakok...bárcsak így maradna ez .

2019. febr. 16.

Nem akármilyen meccsnap

Arra koncentrálok még most is, hogy voltak ennek a napnak nagyon jó részei is. Muszáj is erre fókuszálnom, mert negyed órája nyammogok egy zsemlét. De ne szaladjunk előre...koncentráljunk a jó részekre.
Úgy ébredtem, hogy jé, nem fáj a fülem, csak épp teljesen süket vagyok azon a felemen, meg olyan, mintha érzéketlen lenne. Miután kiörvendeztem magam ezen a nem fáj érzésen, azért kicsit elgondolkodtam, hogy remélhetőleg a süketség átmeneti állapot.
Délelőtt mostam egy adagot, felmostam a kutyáknál (mondom, jól voltam), közben voltunk vásárolni, meg készülődtünk a délutáni meccsre. Időben indultunk, tudtuk, hogy teltház lesz, nem akartunk a parkolás miatt idegeskedni. Nem is volt erre szükség, sikerült elég jó helyen megállni, volt időnk pénzt tölteni a cashless kártyára, nézelődni, élvezni a tavaszias időt. Kettő körülre beszéltük meg Ivetával a találkát, és sikerült is. Élőben is pont ugyanolyan kedves, közvetlen, mosolygós, mint bloggerként. Olyan volt, mintha mindig is ismertük volna egymást, de persze ez betudható annak, hogy sok-sok éve vagyunk egymás életének részesei, és így aztán nem lehetünk már idegenek. Nagyon kedves ajándékokat kaptunk tőle, a könyvükből is kaptam egy nekem dedikált példányt. ❤️ Nagyon remélem, hogy egyszer még lesz alkalmam viszonozni neki ezt. 😊
A meccs furcsán kezdődött, mert olyan helyre adtak el jegyeket, ami a valóságban nem létezik. Szimpla rendszerhiba, nincs ebben semmi szándékosság. Csak bosszantó volt, hogy fogalmunk sem volt, hol van a helyünk, a szektorban lévő rendező ember sem tudott segíteni. Végül az egyik főrendező kiderítette, hogy ez a probléma, amit fentebb írtam. Rajtunk kívül persze még voltak így sokan (a komplett szektorunk), és eltartott egy darabig, mire mindenki leült valahová, és nem azon problémázott, hogy ő hova vette a jegyet. Ez azért rányomta a bélyegét a hangulatomra, nem volt még az a ráhangolódás, ami máskor. De persze ettől még felejthetetlen élmény volt ez a mai meccs is, mindennel, ahogy volt. Sajnos nem nyert a Dac sem, és a Fradi is kikapott ma délután.
Azért szelfi készült ma is...
Itt még gond nélkül tudtam mosolyogni is. A meccsen végig be volt dugva a fülem, egyrészt féltem, nehogy belemenjen valami por, vagy belefújjon a szél, másrészt úgy éreztem, mintha úgy jobb lenne. Hát azt nem tudom, hogy emiatt e, vagy ettől teljesen függetlenül, de alig elindultunk haza, éreztem, hogy valami történik a fülemben. Egyszerre feszített, égett, fájt, csikizett, nagyon kellemetlen volt. Aztán kis idő múlva ez a történés átváltozott kegyetlen fájdalommá. Olyanná, amikor már tényleg el is sírtam magam. Kegyetlen kínokat éltem át a hata úton, egy idő után már az arcom bal fele végig fájt...A lórúgás fájdalomcsillapító kellett, meg egy fél óra, hogy mostanra lenyugodjon megint. Most azt érzem, hogy hétfőn a fülész bármit csinálhat velem, ha azt ígéri cserébe, hogy ezek a kínok megszűnnek végre.
Hajrá Fradi, Hajrá Dac. 💚💙💛 Hajrá fülfájásmentes napok.

2019. febr. 15.

És akkor ez lett belőle

Úgy tűnik, hogy jobb lett volna már rögtön az első jelre hallgatnom, és akkor, amikor az oldalam elkezdett fájni, nem dolgozni menni, hanem maradni a fenekemen itthon. És nem, amúgy nincs bennem mazochizmus, vagy ilyesmi, simán csak úgy éreztem (akkor még), hogy ez nem akkora baj, amitől ne tudnék dolgozni. Az mondjuk hiba volt, hogy tegnap is bementem, főleg annak fényében, hogy ma reggel kiderült, hogy ez a péntek az a péntek, amikor nincsen fülészeti rendelés. Így aztán minden reményem a háziorvosomban volt, hogy majd azért legalább valami antibiotikumot kapok tőle, mert abban biztos voltam már, hogy anélkül nem fogom megúszni.
A háziorvos minden reményemet felülmúlt, mert ahogy megnézte a fülemet, már mosta is a kezét, és készült, hogy hát akkor, ha nincs szakorvos, akkor azért ő majd rak bele gyógyszeres csíkot, mert "ez annyira csúnyán be van gyulladva, hogy már majdnem teljesen össze is nőtt, és nem fogom kibírni hétfőig". Aztán sietett közölni, hogy össze kell szorítanom a fogamat, mert rettenetesen fog ez az egész fájni, mire szétfeszíti ott belül. Nem részletezem az érzést, a horrorisztikus élményeim közé tartozik. De kibírtam, és csak az ajtóban kifelé rogyott meg kicsit a lábam. Kaptam antibiotikumot is, fülcseppet is, és hétfőn a fülészeten kell kezdenem. Aztán meg újra a háziorvoshoz is mennem kell, hogy felvegyen táppénzre, mert azt már ma leszögezte, hogy legalább egy hétig nem mehetek ezzel dolgozni.
A holnapi meccsre menéstől most még mindig azt mondom, hogy semmi sem tántoríthat el, de azért voltak bizonytalan pillanataim délután. Főleg, amikor az oldalam is újrakezdte a fájást. De nem hagyom magam..
A gyerekek jó fejek, Erik fülfájásilag a legmegértőbb, ő átélte párszor ugyanezt, még csöpögtetni is segít bele. Roli olyan óvatosan ölel, mintha valami porcelánbaba lennék, és mindig aggódva megkérdezi, hogy "nagyon fáj, anya?" Patrik pedig a maga gyakorlatiasságában már ígéretet tett, hogy ha nem boldogulok holnap a hajmosással egyedül, hát majd segít ő.

2019. febr. 14.

A helyzet ...

Azt hiszem, hogy a többség olyannak ismer, aki sem fel nem ad semmit, sem pedig meg nem adja magát egykönnyen. Én is ezt gondolom magamról, de ma többször is nagyon közel jártam hozzá, hogy vagy zokogva rogyjak le az ágyamba, vagy legalább hazarohanjak a munkából. (De mondjuk én voltam a marha, hogy egyáltalán bementem)
Az oldalam teljesen elviselhető állapotban van. Még kerülöm a hirtelen mozdulatokat, nem nyújtózkodom, mert akkor fáj, de nem komolyabb fájdalom, mint egy kiadós izomláz.
Viszont a fülem úgy bekeményített, hogy alig bírom elviselni a fájdalmat. Pedig szokva vagyok hozzá. De ez valami kegyetlen. A bal fülem fáj, és a fülem környéke is egybefüggő, kemény valami (talán nyirokcsomó?). A számat sem tudom rendesen kinyitni, és este ahhoz is fájdalomcsillapító kellett, hogy valamit tudják enni.
Holnap reggel megyek a fülészetre, és bármit vállalok, csak szüntesse meg ezt a kínt. Ráadásul nincs is túl sok időm betegeskedni, szombaton olyan meccsre megyünk Dunaszerdahelyre, amire fél éve várok már (és még Superwoman-nel is találkozni fogok) Úgyhogy drukkoljatok, történjen valami csodaféle holnap.

2019. febr. 13.

Ezt még nem is sejtettem

Amikor tegnap este azt a pár semmitmondó sort írtam, még csak nem is sejtettem, hogy mi vár még rám. Egy ölelés volt csak, ami a világ legjobb dolga tud lenni. Kivéve, ha abban a pillanatban a csillagokat látod a fájdalomtól, és csak a meglepettség az, ami a kitörni készülő könnyeket visszatartja. El sem tudom képzelni, hogy mi történt ott és akkor, de a fájdalom maradt velem. Egész éjjel többször is megébredtem rá, hogy sehogy nem jó, mert csak fáj a bal oldalam, nagyjából egy félkörben a mellem alatt.
Aztán hajnalban akkorát jajjgattam a fájdalomtól, hogy Balázs ijedten rohant be a szobába (szegény...hanyadszor jár már így velem). Megígértem neki, hogy elmegyek az orvoshoz. Leginkább attól félt, hogy infarktusom van.
Háromnegyed kilenctől fél egyig ültem az orvosi rendelőben. (Ha eddig nem voltam beteg...majd most) Az infarktust kizárta. 95 százalékban gyanítható valami mozgásszervi probléma, S maradék öt százalék megmaradt az embólia, légmell, ilyesmi diagnózisoknak. Röntgenen voltam, azon látszik valami 7 mm-es árnyék, de semmi több. Kaptam fájdalomcsillapítót, meg egy csomó jó tanácsot, hogy mire figyeljek, és mikor kell azonnal a sürgősségire indulni.
Ezek után egy óra késéssel, de mentem dolgozni. Addigra a fájdalomcsillapító már dolgozott bennem, és tök jól tartotta is a hatását estig.
Aztán most este megfajdult a bal fülem is....van egy bazi nagy pukli közvetlenül a fülem mellett is, meg egy nyirokcsomó a nyakamon is jól bedurrant...
Pedig még legalább a holnapi napot valahogy ki kéne bírni..

2019. febr. 12.

Kedd

Még csak kedd van, de szerintem volt már annyi minden ezen a héten, ami bőven elég is volt. Na nem, semmi extra, mindig csak a munka...ott is mindig az a rész jut, ami nem a móka és kacagás. De lesz ez jobb is.