2020. ápr. 1.

Eleve lehetetlen

Nem szeretem az olyan helyzeteket, amikben minden érvelés ellenére elhangzik, hogy meg kell oldani. És pont. Nincs tovább helye sem érveknek, sem kérdéseknek, sem semminek. A feladat ki van adva, lehet nekiállni.
Az elmúlt két hétben sok ilyen lélekölő feladatom volt, olyanokat is végigcsináltam, amiről már akkor tudtam, hogy hülyeség, amikor először megfogalmazták. De mindig azt néztem, hogy ha most épp a hülyeség visz előre, hát akkor legyen. Azt gondoltam, hogy erősen átmeneti ez az állapot, és amint lecseng az első nagy őrület, kicsit megnyugszanak a kedélyek.
Hatalmasat tévedtem ezzel kapcsolatban, mert ma olyan "meg kell oldani" feladatot kaptam, ami nem csak hülyeség, de majdnem lehetetlen is. Igaz, lehetetlen nincs..eleve lehetetlen, hogy bármi lehetetlen.

2020. márc. 31.

Kedd

Ma is csak azt tudom/tudnám elmesélni, hogy mennyi mindent kellett megcsinálni/megoldani a munkahelyünkön. Balázsnak extra feladat is jutott, valami, amitől egyszerre voltam rá nagyon büszke, és aggódtam magam halálra.
Ezen kívül mit is mondhatnék? Minden furcsán csendes, miközben mindenkiben zakatolnak a kérdések, aggodalmak.
De jó hír is volt mára, és ezt majdnem el is felejtettem. Ha addig nagyon váratlanul extra dologként nem merül az fel, hogy itthonról kell dolgoznom, akkor húsvét után eljöhetek szabira. Kicsit keserédes lesz, mert ez az a dátum, ahová az utazás volt betervezve, de majd azt pótoljuk valamikor. Az is jó lesz, ha pár napot pihenhetünk.

2020. márc. 30.

Hétfő

Azon gondolkodtam ma, hogy vajon ép ésszel fogjuk e ezt az egészet végigcsinálni. Nem merek nagyon komolyan gondolkodni, és próbálom elhessegetni a negatív gondolataimat, de azért estére kicsit kiborultam. Elég volt egy-egy zene hozzà, hogy már ne nagyon tudjam abbahagyni az egerek itatását.
Megmondom őszintén, én kevésnek érzem a korlátozást, és kevésnek érzem azt a fajta tájékoztatást, amitől végre azok is észbe kapnának, akik még mindig nem..Sokan vannak. Láttam ma a lidlben,hogy az én korosztályom nagy része hatalmas biztonságban érzi magát, és velem történt meg, hogy megszóltak amiatt, hogy maszkban és kesztyűben voltam vásárolni. Le tudtam kezelni a helyzetet, de furán éreztem magam tőle. Én nem mondom azt, hogy senki ne mehessen sehová, meg azt sem, hogy mindenkit halálra kell ijeszteni..De most az van a fejekben, hogy járhatunk dolgozni, boltba, akár fodrászhoz, masszőrhöz, kozmetikushoz, csak az idősávokat kell figyelni. Különben is, ránk nem veszélyes ez..de ki tud erre garanciát adni? Senki..egy csomóan azt sem tudhatjuk magunkról, hogy esetleg van valami lappangó betegségünk, mert nem jutunk el orvoshoz időben. Szerintem senki nincs biztonságban.
Aktívan dolgozó emberként egyre kevésbé érzem magam biztonságban egyébként is, mert használunk ugyan egy csomó fertőtlenítő cuccot,de a munkafolyamataink olyanok, ahol van bőven személyes kontakt, és nem lehet mindig megtartani a távolságot. Kicsit úgy érzem, egy időzített bomba ketyeg alattunk, és tényleg csak idő kérdése, hogy mikor kezdünk el hullani, mint a legyek.
Kicsit el vagyok keseredve, na. De majd lesz jobb is, remélem.

2020. márc. 29.

Vasárnap

Nálunk az óraátállítás nem szokott különösebb fennakadást okozni, nagyjából egy nap alatt képesek vagyunk alkalmazkodni. Mondjuk az ma délután vicces volt, amikor szóltam Rolinak, hogy csak hat körül menjen le a kutyáknak enni adni (öt körül szokták kapni télen) Rögtön vissza is kérdezett, hogy hogyhogy csak akkor? Mondom: hát órát állítottunk, akkor lesz nekik itt a megszokott idő. Rám néz: Tényleg órát állítottunk? Fel sem tűnt...😄 Kicsit felhördültem, mire rögtön meg is magyarázta, hogy hát mindene automatikusan átállt, hogy is vette volna észre..és tényleg, hogy is? Ami nem váltott át automatikusan, azt az apja már reggel beállította, amikor ő még aludt.
Egyébként eseménytelen vasárnapunk volt, ma is volt mosás, főzés, takarítás. Ezen kívül meg nagyjából semmi más. Illetve de, este nyolckor online Fradi sörözésen vettem részt. A többiek valóban söröztek, én kóláztam Fradi pohárból. Jót beszélgettünk, megbeszéltük kivel mi újság, hogy van mindenki. Még úgy sem lógtam ki a sorból, hogy én voltam az egyedüli lány köztük. Ez azért kicsit feldobott, mert egyébként kicsit el vagyok keseredve az egész helyzet miatt. Olyan reménytelenül hosszúnak tűnik még ez, amit végig kell csinálni. Kitartunk, efelől nincs kétségem, de nagyon nehéz lesz.

2020. márc. 28.

Ez van

Mostanában minden hétvége egyforma. Nem csinálunk semmi különöset, nem megyünk sehova.
Furcsa ez, mert normális esetben ezen a hétvégén biztos, hogy mentünk volna a Balatonra, és a füredi Taverna étteremben ettünk volna egy házassági évfordulós ebédet. Aztán egy séta után átmentünk volna Tihanyba, hogy onnan komppal menjünk a déli partra. Ettünk volna egy sütit Lellén a Geleta cukrászdában, és természetesen benéztünk volna Boglárra is a kikötőbe.
Pont jó idő is lett volna mindenhez.
Ehelyett mostam, hamburgert sütöttem (zsemlét is), Balázs kereket cserélt a kocsin (bár figyelmeztettem, hogy jövő hétre megint nem ígérnek semmi jót időjárásilag)
El ne felejtsétek az órákat átállítani.

2020. márc. 27.

21 év

Ennyi évvel ezelőtt pontosan ugyanilyen szép, tavaszi napon házasodtunk össze. Már akkor is volt 6 év közös múltunk, mindketten teljesen biztosak voltunk abban, hogy amit a templomban fogadunk, azt meg is tudjuk majd tartani. Azt természetesen nem mondhatom, hogy mindig, minden nap cukormázas love story az életünk, de eddig még minden nehézséget leküzdöttünk együtt.
Épp a napokban jutott eszembe, hogy milyen jó volt először az új nevemen bemutatkozni, hogy milyen sokáig volt bennem egy külön kis büszkeség csak attól, hogy azt mondhattam, ő a férjem.
Annyi mindent éltünk át együtt, annyira szorosan egy a mi kettőnk élete. Még most is teljesen biztos vagyok benne, hogy ez most már így lesz, amíg csak élünk. ❤️

2020. márc. 26.

Elég furcsa

Ma, amikor hazafelé jöttünk a munkából az igen gyér forgalmú úton, akkor döbbentem rá, hogy milyen szürreális is ez az egész. Amikor dolgozunk, az olyan, mintha semmi nem is történt volna, egy perc nyugalom sincs. Folyamatosan mennek a komissiózó gépek, a targoncák, a teherautók. A kollégàk ugyanúgy beszélgetnek, nevetgélnek. Szóval ott látszólag minden rendben, senkiről nem tudunk a kollégák közül, hogy beteg lenne emiatt a vírus miatt (és ez így is marad, remélhetőleg)
Aztán itthon szembesülünk azzal, hogy a világ délután háromkor megállt, és ugyan a mindennapi dolgokat meg tudjuk venni, de mást nem. Az utcákon alig pár embert látni, autó is alig van.
Mondták a gyerekek ma, hogy a mai tájékoztatáson elhangzott, hogy akár nyár közepéig is eltart, amíg eljön a csúcspont.
Nagyon remélem, hogy nem így lesz.