2016. aug. 25.

Nem könnyű nap végén

Ez a mai nap ez valahogy a szokásosnál is sokkal jobban elfárasztott. Volt, ami megviselt lelkileg, és nehezen is térek felett napirendre. Nem közvetlenül velem kapcsolatos, sőt, leginkább semmi közöm hozzá, de mégis..
És például épp ezzel kapcsolatban jutott az eszembe, hogy vajon hogy lehet az, hogy olyanok is tudnak lenni az emberek, hogy egy cél érdekében mindenki segíti a másikat, míg ugyanazok az emberek akár egy héttel előbb, vagy később megfojtanák egymást egy kanál vízben egy olyan apróság miatt, hogy mondjuk beálltak elé a kasszánál. Én továbbra is azt gondolom, hogy sokkal jobb jónak lenni, mint nem, de persze, nekem sem sikerül mindig.
Az építkezés ma is haladt,és találkoztunk az egyik asztalossal, aki majd jól elkészíti a konyhaszekrényeinkre az árajánlatot. Kíváncsian várom. Egyébként ahogy közeledik a fontos döntések ideje, úgymint milyen színű legyen majd ez vagy az, úgy válok egyre bizonytalanabbá mindennel kapcsolatban.

2016. aug. 24.

Ilyen már volt

Azt hiszem, én vagyok az egyik (aki ezt be is vallja) olyan ember, akivel simán lehetne illusztrálni a "lelki eredetű betegségek lexikonát". Vagy valami olyan ismeretterjesztő kiadványt, amiben azt taglalják, hogy mit is jelent az, hogy "teremt, amit gondol". Vannak ugye régi mondások, amikben nagy igazságok vannak. Az egyik ilyen, (és mindjárt kiderül, hogy van összefüggés az előző sorok és e között, nem hülyültem meg) amikor azt mondják, hogy "nyomja a vállát".
Na.. így vagyok én most. Mert úgy jártam, hogy addig-addig gyűjtöttem be mindenféle gondot, és terhet, amíg aztán el nem kezdett jelezni a testem, hogy talán elég lenne, és ideje egy kicsit belazulni. Igen.. fáj a vállam, meg a hátam. Illetve leginkább az a rész, amit- ha jól tudom- csuklyásizomnak hívnak. Már persze azoknál, akiknek van izmuk is. Rajtam ilyesmi csak úgy elvétve akad, ezért inkább nemes egyszerűséggel csak azt mondom, fáj a hátam.
Egy darabig elvoltam így. Reggelente egy-egy nyújtózkodás után roppant egy hatalmasat a bal lapockám környékén, majd napközben többször "megropogtattam" a nyakam, ha úgy éreztem, hogy már eléri lassan a tűrőképességem határát a fájdalom. Aztán mindig jobban állandósult a fájdalom, végül eljutottam odáig, hogy szépen velem is maradt. Most abba ne menjünk bele, hogy mi minden vezetett idáig, mert pontosan tudom az egésznek a lelki oldalát is (ami nem azt jelenti, hogy tudom másképp csinálni, sőt.. vannak terhek, amit inkább még én vennék a vállaimra, ha ezzel könnyíthetnék máson), a lényeg az, hogy a napokban eljutottam odáig, hogy annyira fájt, hogy folyamatosan frusztrált ez az egész.
Akkor aztán eszembe jutott, hogy Roli egyik osztálytársának az anyukája elvégezte ezt a kine tape ragasztó tanfolyamot. Ahogy felötlött bennem a gondolat, máris megkerestem a facebookon, és írtam neki, hogy mikor tudna rám időt szakítani, Emlékszem, tavaly, amikor már használtam ezeket a tapaszokat, sokat segítettek.
Ma tudott rám időt szakítani, és fel is ragasztgatta a tapaszokat. Nem tudom, mennyi van rajta pontosan, érdekesen néz ki (olyan felsőt most nem veszek fel, amiből kint van a hátam.. bár nincs is olyanom), mint valami kiterített pillangó. Fekete, mert ha már.. akkor használjuk ki a színterápiát is, és a fekete a legerősebb fájdalomcsillapító hatású.
Felkerült, és egész más érzés. Azt nem mondom, hogy varázsütésre elmúlt minden fájdalom, de határozottan komfortosabb így. Azt remélem, hogy most is beválik annyira, mint tavaly.

2016. aug. 23.

Nem is apróság

Vannak ezek a nem is apró dolgok, amik ugyan roppant fárasztóak, de nagyon nagy lendületet is képesek adni.
Ilyen, hogy ma megérkezett a fürdőkádunk, a mosdónk, meg szifontakaró a mosdóhoz, meg kádláb, meg ilyen kis bigyók még.
A csapok már egy korábbi beszerzés eredményéből megvannak. :)
De ez a történés, ez volt a mai napban a legjobb.
Erre értem haza a vásárlásból:


Igen, igen.. végre van bejárati ajtónk. :)
És hogy mi van a másik felén?


A kulcsok az otthonunkhoz. :) Nem is tudom micsoda érzés ez... :) Akkora nagy dolog...

2016. aug. 22.

Esőben álmodtam

Az eső ma mindent vitt. Nem tudtunk miatta gipszkartont hozni, így aztán ma nem történt semmi. Lett volna mit csinálni mondjuk gipszkarton nélkül is, de valahogy a sors másképp akarta.. mert egy csúnya baleset is közbeszólt, útlezárás miatt nem jutott el hozzánk a segítő kéz. Nélküle meg nem mentünk volna sokra.
Ha meg már így alakult, akkor Balázs pihenésképpen helpdeskelt egy kicsit annál az ismerősünknél, aki a gipszkartont fogja nekünk elhozni. (ilyen ez a vidéki élet.. mindenki ott segít, ahol tud) Én meg.. próbáltam nem belesüppedni abba, hogy augusztusban tizenhat fok van, és szakad az eső... helyette inkább elképzeltem mindenfélét a leendő otthonunkba.
Elképzeltem a színeit, az illatát. Olyan jó tiszta-szaga volt a képzeletemben, valami finom kis virágillattal még. A színek mindenfélék, van zöld is, szürke is, érdekes rózsaszínes árnyalat, hófehér is. Láttam, ahogy belépünk munka után, és olyan szép, fényes volt a lábam alatt a padló. Fehér. Sötétszürke fugával.
Millió kis apróságot képzeltem el, és majdnem el is indultam haza, hogy akkor most megnézem, így van e már, mert olyan valóságosnak tűnt. :)
Azért holnap, amikor már majd újra sütni fog a nap, mindent megteszünk azért, hogy megint közelebb kerüljünk a megvalósításhoz.

2016. aug. 21.

Ebből mi lesz

Mi ketten vagyunk az álompár sokak szemében. Mi ketten vagyunk azok, akik kitartottak jóban-rosszban, akik tulajdonképpen gyerekkoruk óta együtt vannak. Tudom, látszik rajtunk ez a rengeteg együtt töltött év, és annyira összecsiszolódtunk, hogy már látszik rajtunk idegenek számára is, hogy összetartozunk. Vannak egyforma gesztusaink, egy-egy pillantásból tudjuk, hogy mire gondol a másik. Elég egy cinkos összekacsintás a legtöbb esetben.
Nos, mi ketten mindketten a tökéletességre, de legalább a legjobbra törekszünk mindig. Az egyetlen, igazán nagy különbség az kettőnk között (és talán semmi másban sincs, csak ebben, ha kihagyjuk azt az örökbecsűt, hogy a fiúknak kukijuk van, a lányoknak meg puncijuk :P), hogy amikor valami nem sikerül nemhogy tökéletesre, de még a legjobbra sem, akkor azt hogyan fogadjuk el. Én általában az vagyok, aki rögtön megpróbál valami más megoldást találni, amivel át lehet hidalni a dolgot, vagy ha ez nincs, akkor szép, csendben kiborulok. Balázs nem szép csendben borul ki, hanem látványosan. Mérgelődik, csapkod, esetleg kiabál, és jajj annak, aki épp a közelében van, mert biztos, hogy talál valamit, ami az ő rovásán van.
Az elmúlt fél évben alig volt ilyen, hogy ki kellett volna bármin is borulnunk. Még az olyan helyzetekben is jól álltuk a sarat, amikor nagyon nem úgy alakultak a dolgok, ahogy mi azt szerettük volna. Akkor mindig valamelyikünk tartotta a lelket a másikban.
Ma egy kicsi kis tökéletlenség elég volt ahhoz, hogy én csendesen kiboruljak (az áthidaló megoldás nem jött be), ő meg.. hát... nem csapkodott, nem kiabált, nem dühöngött. Ő is csendesen borult ki. Na, ez volt az ijesztő az egészben. Mert napok óta figyelem én is, de még anyám is megjegyezte, hogy valami nincs vele rendben, mert nem olyan, mint szokott. Tényleg nem. Nem beszél, nem éhes, nem szeretne semmit, csak teszi a dolgát.
Remélem, hogy nem lesz ebből semmi nagy dolog, csak ez a rohadt parlagfű az, ami ilyen hatással van rá. Mert persze hogy nem kíméli az idén sem. :(

2016. aug. 20.

Láblógatás elnapolva

Még tegnap estefelé volt olyan tervem is, hogy ma majd jól nem csinálok semmit, és mindenféle csinálás helyett inkább jól kialszom magam.
Nos.. ebből annyi azért megvalósult, hogy fél kilencig aludtam. Balázs akkor már munkára készen állt, és engem is kérdezett, hogy megyek e vele. Nem mentem, mondván főznöm kell, meg van más dolgom is.
Szégyelltem volna a pofám, ha nem csinálok semmit, így aztán a kávé után már álltam is neki lehúzni az ágyneműt. Aztán rendet raktam a szobában, felporszívóztam, közben csináltam az ebédet, pakolásztam. Azt már láttam, hogy egy normális és alapos nagytakarításra most sem lesz idő, ha ebéd után menni akarok Balázzsal, így úgy döntöttem, megelégszem azzal is ami eddig megvan.
Ebéd után épp csak annyi időm volt, hogy igyak egy kávét, bepakoljam a mosogatógépet, már menni is kellett, mert telefonált Festő3, hogy ő bizony ott van most, ha nem gond. Mentünk hát gyorsan. Körbejárt, felírt ezt-azt, megbeszéltük, mit szeretnénk. Majd telefonál, amikor kigondolta, hogy mennyi lesz az annyi. (van egy olyan érzésem, hogy Festő1 lesz a befutó).
Túl sok hasznomat nem vették az építkezésen, de azért legalább arra jó voltam, hogy összesöpörjek. Amikor valaki azt mondja nektek, hogy a gipszkartonozás tiszta munka, ne higgyétek el. :D Tény.. nincs malteros vödör, meg betonkeverő, csak por. De azt igen szép mennyiségben termelődik. :) Roli szobája teljesen készen van, oda akár jöhetne is a festő. A nappali plafonja majdnem száz százalékos lett, csak közben elfogyott a gipszkarton (egy fél tábla hiányzik). Az étkezőt elkezdték belécezni.. úgyhogy haladunk. Nem gyorsan, de biztos léptekkel.
Hétkor jöttünk haza, elpakoltam a tiszta ruhákat, visszahúztam az ágyneműt. Majd aztán még nekiálltam a spájzot kitakarítani, mert egy hete minimum dühöngök már a molylepkék miatt, amik röpködnek örökké, és már két lisztet is kidobtam miattuk, mert beleköltöztek. Tizenegyre végeztem, de legalább elégedett lehetek, mert megcsináltam. :)

És itt kell megjegyeznem, hogy az idei az első olyan év, hogy egyáltalán nem akartam megkóstolni az ország tortáját. Ez a tökmagos izé nem hozott lázba.

2016. aug. 19.

Kicsit bővebben

Azt még nem tudom, hogy sikerül e betartanom az ígéretemet, hogy majd ma bőbeszédűbb leszek, mindenesetre egy csomó szempontból igencsak tanulságos hét áll mögöttem. Megint egy csomó mindent tanultam az emberekről, meg magamról is. Az biztos, hogy a kitartásommal nincsen gond, és az állóképességem is rendben van. Hogy fokozzam a szerénységemet, azt gondolom, hogy még az eszemet is elég jól tudom használni, amikor szükség van rá. A türelmem véges csupán, és abszolút köze van a fáradtság-szintemhez is. Mert minél fáradtabb vagyok, annál kevésbé vagyok türelmes.
A tanulságokon túl, amit kár is megfogalmazni, mert nagyon szubjektív a dolog, és egyáltalán nincs is köze semmihez (lassan hozzám sem túl sok), ma délután, amíg még tartott a munka okozta lendületünk, lemértük az összes létező falat, és padlót, hogy majd aztán kiszámolhassuk, hogy mennyi csempe, mennyi járólap, mennyi szőnyeg, mennyi laminált padló kell.
Találkoztunk egy kétszemélyes festőbrigáddal is, akik nálam egyáltalán nem nyerő emberek. Egy kicsit sem szimpatikusak, ámde drágábbak, mint az a srác, aki már adott árajánlatot.
És a második asztalossal is felvettük a kapcsolatot. Még a végén úgy járunk, hogy csináltatni fogjuk a konyhabútort, nem készen vesszük. :)
És a holnapra bevásárláson is túlestünk. Nem volt egyszerű, mert persze, belecsöppentünk a legnagyobb őrület kellős közepébe. Mit mondjak? Semmi meglepetés nem ért......

És akkor a hétköznapoknak vége is van erre a hétre. :) Jöhet a dolgos hétvége. :)