2016. dec. 6.

Van ilyen

Vannak napok, amikor úgy egyszerűen csak épp elég volt mindenből. Épp eleget dolgoztam, épp eleget fagyoskodtam, épp eleget adtam magamból másoknak. Igaz, egy csomó minden van, amiből meg éppenséggel nem is volt semmi, de ez most nem számít. Nem is gondolok rá, mert elfáradtam.
Nem akarok az időjárásra szólni semmit, főleg, mert úgyis tudjátok.. de hát igen, nem változik semmi ez ügyben bennem. Igaz, hogy most költöztünk csak be, és épphogy kezdjük magunkénak érezni, de zokszó nélkül állnék neki újra, ha a következő helyen soha többé nem lenne hideg. Nem nekem való ez.

2016. dec. 5.

Mikulás

Már jó sok éve annak, hogy minden december ötödikén este Mikulást játszhatok. Nem változott a forgatókönyv annak ellenére sem, hogy a gyerekeink közül már senki nem hiszi el, hogy az ajándékot a Mikulás hozza. Ma este is ugyanúgy megvártam, hogy mindenki elaludjon, és csak azután szedtem elő a meglepetés csokikat, kekszeket, fülhallgatókat, lámpákat. Roli egy kicsit biztosan csalódott lesz, mert neki számszerűen eggyel kevesebb meglepi lesz, mint a két bátyjának. Mindez csak azért, mert a póló, amit ő választott ki magának, csak holnap fog megérkezni. Majd azzal fogom vigasztalni azt a kis titkoltan csalódott arcát, hogy neki még délután is lesz ajándék. :)
Amúgy nagyon szeretem ezt a játékot, és nagy kár, hogy ilyen gyorsan megnőttek. Megvolt annak a varázsa, amikor még a kikészített kekszbe is bele kellett harapnom, és a tejből is meginni legalább a felét. Roland épp tegnap kérdezte meg, hogy amikor aláírást kértek a Mikulástól, azt hogy írtuk alá. Nos.. sok mindent hajlandó vagyok elismerni ezzel a Mikulás-dologgal kapcsolatban, de ezt mindketten tagadtuk az apjával, hogy mi lettünk volna. :D Ennyi varázs hadd maradjon már.. mert gondolkodóba esett egy kicsit ez a felvilágosult nagyfiú is. :)

Remélem mindenhol csillogó gyerekszemekkel kezdődik majd a reggel. :)

2016. dec. 4.

Na végre

És akkor tádááám.. elfogytak a banános dobozok. Akarom mondani, még egy van, de már tető nincs rajta, és tulajdonképpen menet közben többször is kiürült már, csak valahogy mindig ide dobáltam bele azokat, amiknek még mindig nincs igazi helye. Ebben vannak például a fotók a fiúkról, amik a régi lakásban az ajtófélfa körül voltak. Tuti, hogy Balázs azt mondja, cseréljem ki őket valami aktuálisabbra (és igaza lesz, mert van róluk), bár én imádom a kis hároméves Rolit például. :) Nagyjából már kitaláltam azt is, hogy hova szeretném őket rakatni, de majd jóváhagyatom mindenkivel. :)
Ma még beszereztünk három könyvespolcot, így most minden fiú szobájában van az is, meg került ide a nappali sarkába is egy kisebb.
Felavattam a konyhát is úgy rendesen ma, mert sikerült kifuttatnom a frituból az olajat. Jól vizsgázott minden, mert ugye mindent letakarítottam, igaz, elég cifrán káromkodtam közben.
Szóval.. doboz nincs több. Banános, legalábbis. Van még a padláson egy dobozban jénai tál (és most jut eszembe, van ott egy vadiúj tálaló cucc is abban a dobozban :D), meg a régi tepsik valahol. Az adventi díszek, amiket azért csak lekönyörgök holnap, hogy hadd nézzem, mit hova tudnék tenni. És van még egy zsákban odalent a sufniban valami, meg majd még ott körül kell néznem, hogy mi az, amit még fel szeretnék hozni, vagy marad, és megvárja a tavaszi lomtalanítást.
Lassan csak eljutok odáig, hogy nem lesz más dolgom, mint hogy végre kipróbáljam a sütőmet. :)

2016. dec. 3.

Új korszak

Azt nem lehet mondani, hogy unalmas lenne az életünk. Sosem volt az, de az idén hatványozottan jut azokból a dolgokból, amik még eddig nem voltak.
Ma is volt egy ilyen. Este Patrikhoz érkezett egy barátja. Egy lány barátja. Akiről tudunk már egy ideje, de mindig azt állítja, hogy nem úgy barát, hogy barátnő lenne, hanem csak barát, a szó szoros értelmében. Kicsit mindannyian furcsálljuk a dolgot, mert azért azt érzékeljük, hogy ez a lány fontos neki, bármilyen szerepet töltsön is be az életében. (én mondjuk egyszer nem átallottam megjegyezni azt sem, hogy azért nem akarom elhinni, hogy nincs közöttük semmi, mert egyszerűen nem hiszem el, hogy ebben a korban is létezik ilyen, de kiröhögött) Szóval ez a lány ma este jött.
Szerintem én fogadtam a legjobban a dolgot, mert tulajdonképpen vártam is már, hogy majd egyszer csak jön. (meg kíváncsi is voltam rá) Furcsa ugyan, hogy nem napközben jött, de elfogadtam, hogy napközben családi program volt, ezért az esti időpont.
Balázs kicsit kiakadt, talán ő még nincs felkészülve az ilyenekre, meg amúgy sem nagy társasági ember. A fiúk vihogtak elbújva, majd az érkezése utáni ötödik percben megkérdezték, meddig marad. Szerencsére nem tőle. :D
Igazából én már akkor felkészültem az ilyenekre, amikor a lakást terveztük. Mert ennek jön az ideje, hogy majd jönnek lányok, hol ehhez a fiamhoz, hol ahhoz, és egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy ha el akarunk férni egy hétvégi ebédnél rendesen, akkor kell egy nagyobb ebédlőasztalt venni. :)

2016. dec. 2.

Hmmm... hmmmm

Lassan egy hete itt lakunk. Az, hogy még van egy csomó banános doboz, ami fel sem került a lakásba, egy dolog. Az is, hogy még mindig nem pakoltam át a konyhaszekrényeket, pedig már álltam ott előtte egy párszor, hogy akkor most. A spájzban egyelőre átláthatatlan rendetlenség és káosz van, sokkal inkább hasonlít egy mindenes sufnihoz, mint egy spájzhoz. Mondjuk nekem sosem volt ilyenem, és most nem is nagyon tudok vele mit kezdeni. Főleg, hogy annyira nem áll még kézre az elrendezése (ahhoz egyáltalán nem nyúltunk, pont olyan, mint volt, és még anyám fagyasztója, meg lekvárjai is itt vannak), és annyira nem érzem a magaménak. Azóta, mióta egy kolleganőm elmesélte, hogy ők egy éve ott laknak a lakásukban, és még mindig vannak dobozok egymáson, mert azóta sem tudtak szekrényt venni, némi vigaszt nyújtott a káosz okozta frusztráltságomban.
A másik dolog, hogy csalódottan veszem tudomásul, hogy a régi tárgyaink közül egy csomó minden nem azt az érzést adta, amit vártam. Ami abban a kis lakásban bájos kis egyveleget alkotott, az most ide-oda lerakott semmiségek átláthatatlan halmaza. De attól meg fel tudnék robbanni, amikor Balázs megkérdezi, hogy "miért nem dobod ki?" Mert nem.. annyi mindent kidobtam, hogy már nem akarok tovább szelektálni, és akarom magamnak azokat a régi dolgainkat is, amik mindig arra a rengetegsok évre emlékeztetnek, amit ott töltöttünk abban a lakásban. Mondjuk még azokat a régi képeket nem néztem meg. Meg az adventi díszeket sem hozattam le a padlásról, mert azokkal kapcsolatban is attól félek, hogy itt olyan kis kopottasak lesznek, és nem tudom idevarázsolni azt az érzést, ami ott megvolt.
Kicsit el vagyok veszve most ezek miatt a dolgok miatt. De mondjuk, hogy csak a fáradtság beszél belőlem.

2016. dec. 1.

Várom

Úgy várom már a holnap délutánt, mint a messiást. Végre, amikor majd fél háromkor eljövök a munkából, két napig nem kell mennem. És végre remélhetőleg újra lesz elég energiám arra, amire a héten hiába szerettem volna, hogy legyen. Épp csak a tűzoltásra maradt. Agyalok is rendesen, mit és hogyan kéne csinálnom, hogy energiám is legyen elég, meg meg is legyen mindig minden, amit szeretnék. A legkézenfekvőbb megoldás az lenne, ha egyszerűen nem huszonnégy óra lenne egy-egy nap, hanem legalább harminc. Azzal már lehetne mit kezdeni. :)
Azért igyekszem nem túlzó elvárásokat támasztani magam elé a hétvégére, mert ha nem jön össze minden, akkor majd csalódott leszek, és morgok mindenkivel, mint az a bizonyos bolhás kutya.
A holnap délután meg mindjárt itt lesz. ;)

2016. nov. 30.

Röviden

Ma brutálisan elfáradtam. Többször is sikerült megfagynom már napközben is, majd aztán este még mindezt megtetéztük egy Fradi meccses fagyoskodással. Volt rajtunk bőven ruharéteg, de azért nem volt kellemes idő, ami azt illeti. (de hogy képben legyetek, a Fradi nyert a Puskás ellen a Magyar Kupában, és ezzel a 16 legjobb közé jutott)
Itthon nem sikerült semmit sem csinálni, vár a mosás, van még pakolnivaló, stb. stb. Nyilván megvár, de azért frusztrál.
És ma, hivatalosan is befejeződött minden munkálat, mert végre a külső szigeteléssel is végeztek. A színezés majd csak tavasszal lesz, mert öt fok alatt nem lehet már, de így is nagyon szép lett.