Mondhatni teljesen. Darabokra hullott minden. Itt bőgök a darabok között, mert nem tudok velük mit kezdeni. Össze kéne rakni, de nem tudom hogyan. A tehetetlenség pedig megőrjít, és fáj. Nem tudom mit kéne tennem, vagy mi az, amit nem kéne tennem. Az elmúlt egy hét sok(k) volt. Elfáradtunk bele mindannyian. Lavíroztunk, megcsináltuk. Jól teljesítettünk, mert mindenkinek meg van mindene, ami kell, mindenki eljutott mindenhova, ahova kellett, ettünk is, szóval.. gond egy szál se.
Az iskolai változásokkal változott a munkaidőm is. Egy héten kétszer a négy helyett hat, vagy hat és fél órát dolgozom. 10:30-tól vagy 16:30-ig, vagy 17:00-ig. Ami rendben is lenne, ha állandóan így lenne. De mivel a plusz órák túlórában vannak kifizetve, így lesz, amikor mondjuk 10:30-tól 14:30-ig leszek csak, vagy épp addig, amíg nem érkezik valaki, aki levált. Ez is rendben van, ha tudom előre. De nem fogom tudni, soha előre, ha szerencsém van, akkor aznap délelőtt 10:25-kor már kiderül. Ha nem, akkor csak abban a pillanatban, amikor eljöhetek. Azt hittem, edzett vagyok már az ilyenekben. De tévedtem.
A gyerekeknek sem jó a kiszámíthatatlanságom, mert nem tudom megmondani, ráérek e délután mondjuk tornacipőt venni, vagy várni kell. Nem számíthatnak rám úgy, ahogy eddig, és ez bánt.
Balázsnak sem jó, mert hiába beszélünk meg valamit, ha az utolsó pillanatban megváltozik. Ráadásul a "pihenő idejével" játszunk, ami ritka kincs egy állandó éjszakás műszakban dolgozó valakinek.
Nem tudom betervezni előre, mikor megyünk a bőrgyógyászatra, nem jöhet közbe semmi váratlan esemény. A saját dokimhoz úgy egyeztettem időpontot, hogy még ő tesz nekem szívességet, hogy legyen némi esélyem oda is eljutni, meg esetleg dolgozni is.
De még ez is mind-mind semmi... igaz, ezek folyománya, hogy már a múlt héten szöget ütött a fejembe, hogy mekkora világmarhája voltam én akkor, amikor mindenáron elvágyódtam itthonról. Soha életemben nem volt olyan jó életem, mint akkor, amikor "csak" itthon voltam. Akkor, amikor a nap huszonnégy órája arról szólt, hogy én vagyok a biztos pont itthon, akinél összefutnak a szálak, aki megoldja, elhozza, megveszi, megfőzi, megsüti.
Ma Patrik szülői értekezletére mentem munka után közvetlenül. A tegnap esti Erik-akció miatt amúgy is egész nap elég nyomi voltam, aztán Patrik osztályfőnöke megkoronázta az egészet egy roppant kedves, ám az én lelkemnek jelen pillanatban tőrdöfésnek számító mondatával. "Az idén is szeretnék azon a vonalon tovább menni, mint tavaly, de van valami, amit hozzá kéne tennünk. Veletek együtt szeretném fogni a gyerekek kezét ebben az utolsó évben, mikor még igazán gyerekek. Ez az utolsó "laza" évük, legyünk mellettük, érezzék, tudják, hogy mindenben támogatjuk őket, és mindegyikünknek az a legfontosabb, hogy ők még nálunk is boldogabbak legyenek." Ez, hogy úgy mondjam teljesen betette a kiskaput. Már ott alig bírtam magammal, nehogy elsírjam magam, és aztán még itthon is tartanom kellett magam. Elég hülyén néztem volna ki, úgy jövök haza a szülőiről, hogy sírok, mint a záporeső.
Eddig ment. A tartom magam. Most már nem. Csak jönnek a könnyek, és nem is fogynak el.
Nem akarok ennyire szétmorzsolódni, nem akarok türelmetlen szaranya lenni, aki sosincs itthon, aki sosem főz, aki mindent elfelejt, aki sosem süt.
De felmondani sem akarok.
Úgyhogy jobb megoldás híján, jó alaposan kisírom magam.
Dius gondol... mit is?
2011. szept. 7.
2011. szept. 6.
Minden nagyon jó
.. minden nagyszerű, és mindenki happy. Lehetne ez az alcíme a mai szülői értekezletnek, ami nyitotta a sort az idén, ezúttal Eriknél. Gondolom a kissé gúnyos felhang azért kiérződik ebből. Kedves gesztussal nyitottak, a három harmadikos évfolyamot (illetve szüleiket) együtt üdvözölte az új "helyükön" az ottani igazgatóhelyettes. Róla tudom, hogy valóban hiteles az, amikor azt mondja, bármi probléma van, forduljunk hozzá bizalommal, mert mindenre van megoldás, csak meg kell találni. Reményét fejezte ki, hogy jól érzik magukat a gyerekek, és remélte, hogy a kezdet nehéz csak, és végül mindenki örömét leli majd ebben az új rendszerben.
Aztán folytatódott az osztályban. Az idén E. néni az osztályfőnök, így tőle tudtuk meg az összes hivatalos tudnivalót, a tanítási szünetek időpontját, a nyílt napok időpontját, az iskola telefonszámát, stb.
Aztán szó esett a hatalmas újdonságról, a fakultációkról. Ami az összevonás, és a tanárok/tanítók kötelező többletórájának a szövődménye. Már akkor is bonyolultnak hangzott, mikor a tervezetet láttam/hallottam, de most aztán.. minden évfolyamon van négy osztály. Négyszer kettő tanító nénivel. Meg még van egy gyesről visszajött tanítónő, és egy nem tudom milyen státuszt foglaló tanár/gyermekvédelmis/ valaki, akiknek szintén "kellett" órákat adni. (vagy el kellett volna küldeni). Na, de maradjunk a fakultációknál. Szóval.. a négy osztályból minden nap egy-egy órányi időre lesz hat tanulócsoport. Erre az időtartamra a hat tanulócsoport mindegyikének kitaláltak valamin nagyon-nagyon hasznos dolgot, ami nélkül nem is élet az élet továbbá. Erik pl. ma rejtvényfejtésen volt. Holnap színjátszóra megy. Holnapután pedig harmónia a mozgásban nevűre. Nem ide akart, de közölték vele, ez nem kívánságműsor, mindenki be van osztva mindenhova, és kész. Úgyhogy ment. Meg megy. A tanítók pedig.. egy tartja a fakultációt, a párja meg addig újságot olvas (meg őrzi), hogy a plusz két embernek is legyen mit csinálni. Ritkán fog ismétlődni ugyanaz a foglalkozás, úgyhogy nagyon nagy haszna nem lesz. Hívhatnánk kötelező szakkörnek is szerintem, de mégsem, mert szakkörre akkor megy valaki, ha kedve van az adott dologhoz, vagy tehetsége, vagy ilyesmi. (kivéve, ha emelt matekra jár, mert annak kötelező a matek szakkör).
Szó esett még az oszálypénzről, de csak mert én felvetettem. Mármint hogy minek fizetnénk havi 1000 Ft-ot, amikor sehova nem is mennek? Úgyhogy most én vagyok valószínűleg a fekete bárány, aki amellett, hogy még dohányzik is, sajnálja a gyerekétől a havi ezrest, pedig ez nem igaz. Sajnálom olyan helyre gyűjtögetni, ahova felesleges. Az idén állítólag szeretnének erdei iskolába menni, és majd akkor erre lehet, hogy kéne előre tartalékolni, de megbeszéltük, hogy akkor a meglévő pénz mellé a második félévben gyűjtögetünk, addig nem. Volt, aki nem értett egyet, és fizetne akár kétezret is, de a többség bőszen bólogatott arra, hogy "felesleges".
Ezek után hat órakor eljöttem. (fél ötkor kezdődött).
Mondhatnám, hogy itthon csend és nyugalom fogadott, és szívesen mondanám is, de ez nem igaz. Fiaim hozták a formájukat, morogtak-veszekedtek-verekedtek egymással minden csip-csup marhaságon. Ki megy ki a másikkal, ki nem, ki simogatta meg a kutyát, ki nem.. Odáig fajult a dolog, hogy Erik és Patrik halálra sértegette egymást, mígnem aztán Erik úgy kilenc óra tájban rendesen kiborult, és csak zokogott, zokogott. Én meg ültem tehetetlenül nézve őket, és csak nagyon nehezen esett le a tantusz, hogy az, hogy végül is melyikük iskolatáskája az értékesebb (az egyik egy kappa, a másik egy budmil), csak jó ürügy arra, hogy sírhasson, mert valamiért nagyon sírni szeretne.
Melléfeküdtem, és nagy nehezen elkezdte.. hogy utálja ezt az új iskolát, mert sosem szólítják fel, mert sokat kell várni az ebédre, mert nem is kaptak olyan udvari játékot, amit ígértek, csak az elsősök, de onnan meg elzavarják őket, meg utálja ezt a fakultációt, és végezetül, a legnagyobb probléma mind közül, "amerre nézek, mindenhol c***ny van". Arra a kérdésre, hogy bántják/bántották e, nemmel válaszolt. Nem is cikizték. Csak egyszerűen elege van belőlük máris. És nem érti, hogy nekik miért nem kell uszodahasználati díjat fizetni (aki rgyk-t kap, az díjmentes), mikor nekünk meg igen. Erre a kérdésére nem tudtam válaszolni, de egyébként jogos. A rasszista megnyilvánulását igyekeztem csitítani, mondtam, hogy nem kell azzal foglalkozni, ki milyen származású, ők ugyanolyan gyerekek, mint ő. De erre is volt válasz: nem ugyanolyanok, nekik mindent szabad.
Tudtam én, hogy nem lesz könnyű. Arra nem számítottam, hogy máris csordul a pohár nála. Még reménykedem, hogy mégis a legnagyobb baj a hatalmas változás (másik épület, másik városrész, nincs ott a Patrik) ami nehezen megy neki, és végül jól is alakulhat.
Annyira szeretném, hogy úgy legyen, hogy minden nagyon jó, minden nagyon szép, és mindenki happy. :)
Aztán folytatódott az osztályban. Az idén E. néni az osztályfőnök, így tőle tudtuk meg az összes hivatalos tudnivalót, a tanítási szünetek időpontját, a nyílt napok időpontját, az iskola telefonszámát, stb.
Aztán szó esett a hatalmas újdonságról, a fakultációkról. Ami az összevonás, és a tanárok/tanítók kötelező többletórájának a szövődménye. Már akkor is bonyolultnak hangzott, mikor a tervezetet láttam/hallottam, de most aztán.. minden évfolyamon van négy osztály. Négyszer kettő tanító nénivel. Meg még van egy gyesről visszajött tanítónő, és egy nem tudom milyen státuszt foglaló tanár/gyermekvédelmis/ valaki, akiknek szintén "kellett" órákat adni. (vagy el kellett volna küldeni). Na, de maradjunk a fakultációknál. Szóval.. a négy osztályból minden nap egy-egy órányi időre lesz hat tanulócsoport. Erre az időtartamra a hat tanulócsoport mindegyikének kitaláltak valamin nagyon-nagyon hasznos dolgot, ami nélkül nem is élet az élet továbbá. Erik pl. ma rejtvényfejtésen volt. Holnap színjátszóra megy. Holnapután pedig harmónia a mozgásban nevűre. Nem ide akart, de közölték vele, ez nem kívánságműsor, mindenki be van osztva mindenhova, és kész. Úgyhogy ment. Meg megy. A tanítók pedig.. egy tartja a fakultációt, a párja meg addig újságot olvas (meg őrzi), hogy a plusz két embernek is legyen mit csinálni. Ritkán fog ismétlődni ugyanaz a foglalkozás, úgyhogy nagyon nagy haszna nem lesz. Hívhatnánk kötelező szakkörnek is szerintem, de mégsem, mert szakkörre akkor megy valaki, ha kedve van az adott dologhoz, vagy tehetsége, vagy ilyesmi. (kivéve, ha emelt matekra jár, mert annak kötelező a matek szakkör).
Szó esett még az oszálypénzről, de csak mert én felvetettem. Mármint hogy minek fizetnénk havi 1000 Ft-ot, amikor sehova nem is mennek? Úgyhogy most én vagyok valószínűleg a fekete bárány, aki amellett, hogy még dohányzik is, sajnálja a gyerekétől a havi ezrest, pedig ez nem igaz. Sajnálom olyan helyre gyűjtögetni, ahova felesleges. Az idén állítólag szeretnének erdei iskolába menni, és majd akkor erre lehet, hogy kéne előre tartalékolni, de megbeszéltük, hogy akkor a meglévő pénz mellé a második félévben gyűjtögetünk, addig nem. Volt, aki nem értett egyet, és fizetne akár kétezret is, de a többség bőszen bólogatott arra, hogy "felesleges".
Ezek után hat órakor eljöttem. (fél ötkor kezdődött).
Mondhatnám, hogy itthon csend és nyugalom fogadott, és szívesen mondanám is, de ez nem igaz. Fiaim hozták a formájukat, morogtak-veszekedtek-verekedtek egymással minden csip-csup marhaságon. Ki megy ki a másikkal, ki nem, ki simogatta meg a kutyát, ki nem.. Odáig fajult a dolog, hogy Erik és Patrik halálra sértegette egymást, mígnem aztán Erik úgy kilenc óra tájban rendesen kiborult, és csak zokogott, zokogott. Én meg ültem tehetetlenül nézve őket, és csak nagyon nehezen esett le a tantusz, hogy az, hogy végül is melyikük iskolatáskája az értékesebb (az egyik egy kappa, a másik egy budmil), csak jó ürügy arra, hogy sírhasson, mert valamiért nagyon sírni szeretne.
Melléfeküdtem, és nagy nehezen elkezdte.. hogy utálja ezt az új iskolát, mert sosem szólítják fel, mert sokat kell várni az ebédre, mert nem is kaptak olyan udvari játékot, amit ígértek, csak az elsősök, de onnan meg elzavarják őket, meg utálja ezt a fakultációt, és végezetül, a legnagyobb probléma mind közül, "amerre nézek, mindenhol c***ny van". Arra a kérdésre, hogy bántják/bántották e, nemmel válaszolt. Nem is cikizték. Csak egyszerűen elege van belőlük máris. És nem érti, hogy nekik miért nem kell uszodahasználati díjat fizetni (aki rgyk-t kap, az díjmentes), mikor nekünk meg igen. Erre a kérdésére nem tudtam válaszolni, de egyébként jogos. A rasszista megnyilvánulását igyekeztem csitítani, mondtam, hogy nem kell azzal foglalkozni, ki milyen származású, ők ugyanolyan gyerekek, mint ő. De erre is volt válasz: nem ugyanolyanok, nekik mindent szabad.
Tudtam én, hogy nem lesz könnyű. Arra nem számítottam, hogy máris csordul a pohár nála. Még reménykedem, hogy mégis a legnagyobb baj a hatalmas változás (másik épület, másik városrész, nincs ott a Patrik) ami nehezen megy neki, és végül jól is alakulhat.
Annyira szeretném, hogy úgy legyen, hogy minden nagyon jó, minden nagyon szép, és mindenki happy. :)
2011. szept. 5.
Még csak hétfő
...és én máris nagyon fáradt vagyok, és nagyon minden bajom van, és pénteket akarok. De addig még vár rám egy szülői értekezlet holnap, egy szülői értekezlet holnapután, meg munka, munka, munka és munka.. némi túlórával megspékelve. Pedig úgy szeretnék aludni. Mondjuk olyan huszonnégy órát. És akkor talán nem zsibbadna a nyakam, nem fájna a fejem, nem remegne a kezem és nem sajognának az izmaim sem. De lehet, hogy ehhez az is elég lesz, ha a hidegfront végre megérkezik rendesen, aztán eldönti, hogy megy, vagy marad.. én arra szavaznék, hogy menjen.
Ma kissé kiborultam egy telefontól, amit a polgármesteri hivatalból kaptam,
megijedtem egy-két leizzasztós rosszullét-hullámtól,
elfáradtam a túlórától.
És még hétfő is van. Nem az én hétfőm. Minden vágyam aludni most már. Nagyon fáj minden porcikám.
Úgyhogy mára ennyi..
Ma kissé kiborultam egy telefontól, amit a polgármesteri hivatalból kaptam,
megijedtem egy-két leizzasztós rosszullét-hullámtól,
elfáradtam a túlórától.
És még hétfő is van. Nem az én hétfőm. Minden vágyam aludni most már. Nagyon fáj minden porcikám.
Úgyhogy mára ennyi..
2011. szept. 4.
A világról
Arról akartam írni a múlt héten is már, hogy milyen érdekesek az emberi kapcsolatok. Lerágott csont a téma, az tuti, mert már sokan, sokféleképpen írták meg sok helyen is. Aztán elkezdtem olvasni az Istentelen század című könyvet, és végül nem írtam. De aztán csak motoszkált bennem mindenféle gondolat, a könyv hatására is, aminek egyébként semmi köze a valláshoz, egész érdekes műfajt képvisel, mert nem igazi családregény, nem igazi történelmi regény, de valahogy a kettő között van. Ahogy haladtunk előre a század elejétől, úgy formálódott bennem a vélemény, hogy mondhat nekem akárki akármit, nem is változott semmi. Csak lett egy csomó sallang az életünkben. Bankszámla, bankkártya, internet, mobiltelefon, autók, központi fűtés, gyorsétterem. Ami nélkül mi már nehezen boldogulnánk, ha boldogulnánk egyáltalán. De épp az én (és a nálam idősebbek meg főleg) generációm még élénken emlékszik arra, hogy mekkora öröm volt decemberben banánt kapni (nem ám bármikor az év minden napján), de arra is, hogy milyen finom volt az a "letekerhetős" kifli a poharas kakaóval reggelente. Van egy csomó dolog, amire jó visszaemlékezni a gyerekkoromból, sőt, nagyon sok ilyen van. Arra viszont sehogy sem sikerül emlékeznem, hogy mennyire éltünk a mostanihoz képest lassú életet. Mert oké, a tanév pl. akkor egy örökkévalóságnak tűnt, de én akkor iskolás voltam, és az ugye nem mérvadó. De tudom azt is, hogy mindig sürgettek valami miatt. Meg mindig dolgoztak. Hétvégén meg itthon dolgoztak. A kertben, a házon, a ház körül. Mi pedig, pont, mint az én gyerekeim most, játszottunk, tévét néztünk (vasárnap délután négykor mintha kötelező lett volna a Disney délután), leckét írtunk. Az én barátnőim pont úgy kiabáltak a kapuban nekem, mint a fiam barátai ma délután.
Szóval.. a nagy gondolkodásban, amit nem tudok most túlságosan jól leírni, arra jutottam, hogy a világ semmit nem változott, csak modernebb lett. :) Vagy nem?
Szóval.. a nagy gondolkodásban, amit nem tudok most túlságosan jól leírni, arra jutottam, hogy a világ semmit nem változott, csak modernebb lett. :) Vagy nem?
2011. szept. 3.
X-faktor
újra. A nagy kutyázásban majdnem elfelejtettem, hogy ma kezdődik megint. De szerencsére végül sikerült megnéznem. Nos, azt kell mondanom, hogy minden szidalom ellenére az idén is jónak ígérkezik. Mondjuk azért is, mert már az első válogatáson három papír zsebkendőt is telesírtam, de még ennél is többször maradt tátva a szám. És igen, a nulla hallásommal is többször is szaladgált rajtam a hideg. Jónak ígérkezik. :) Ha lemaradtatok (direkt, vagy véletlenül), azért mindenképp nézzétek/hallgassátok meg:
Őket és Őt. De hogy ne csak lányokat mutassak, Őket és Őt is.
Ilyenkor mindig él bennem a remény, hogy ha ilyen tehetséges, kedves fiatal emberek is élnek kicsiny hazánkban, mégiscsak lesz itt még jó világ. :) De ha nem, legalább lesz, aki elénekli. :)
Őket és Őt. De hogy ne csak lányokat mutassak, Őket és Őt is.
Ilyenkor mindig él bennem a remény, hogy ha ilyen tehetséges, kedves fiatal emberek is élnek kicsiny hazánkban, mégiscsak lesz itt még jó világ. :) De ha nem, legalább lesz, aki elénekli. :)
Eggyel több a létszám
Tegnap óta egy pasival több van itthon. Megy ez nekünk, igaz? :D De a plusz pasi nem kétlábú, hanem négy. Igen, beadtuk a derekunkat, és lett egy kutyánk. Nem teljesen úgy és olyan, ahogy azt mi eredetileg elképzeltük. De elmesélem.
Balázs egyik kollégája úgy két hete megkérdezte Balázstól befogadnánk e a 3 éves francia buldogjukat, Arthurt. Érkezik hozzájuk a baba. Amellett, hogy olvastam a héten épp olyan véleményt is, hogy micsoda dolog az ilyen, amikor gyerek jön, a kutyát lepasszoljuk, mert már nem kell, én azt gondolom, felelős gondolkodásra vall. Akármennyire szerették és szeretik is, családtagnak tekintik, a kutya, az kutya. Nekem is fontosabb lenne a saját vérem, mint a kutyám. Bármennyire hülyén hangzik is ez. Nem tudhatják előre, hogy Arthur hogy fogadná a kis jövevényt, lévén Ő volt ott először, mégis egy kisbaba ugye egészen másfajta igényekkel rendelkezik, mint egy kutya. Lényeg a lényeg.. megkérdezte, miután családon belül nem sikerült elhelyezni őt (már mindenhol van kutya), hogy akkor mi mit szólnánk hozzá. Mi pedig majdnem gondolkodás nélkül igent mondtunk. Azt gondoltuk, még külön jó is, hogy "előnevelt", ráadásul panel lakásban lakott eddig, így a helyszűke is ismerős lesz neki. A fajtájáról tudtuk, hogy gyerekbarát. Kis termetű és masszív, aki nem ugrabugra fajta, de azért nem is a világ lustája. Szóval minden szempontból ideális választásnak tűnt. Gyerekek röpdködtek örömükben a hírtől, hogy végre valahára kutyájuk lesz. Főleg Erik. Alig várták, hogy elteljen a hét, mert péntek délutánra volt beígérve az érkezése.
Úgy is lett. Tegnap megérkezett az eddigi gazdáival Arthur (Weasley). Első pillantásra én kicsit visszahőköltem, mert kisebbnek gondoltam. Nem nagy, viszont csupa erő és izom, és ez látszik rajta. Egy pillanatig sem zavartatta magát, azonnal jól érezte magát a kertben, mindent jól végigszaglászott, a gyerekeket is, szemmel láthatóan nagyon örült.
Estére megcsináltuk a helyét. Először a fürdőben, a mosógép előtt. De ott nem jó, mert a közlekedőben a laminált parkettán nem tud közlekedni, elcsúszik. :D Aztán átkerült a fekhelye a konyhában a radiátor elé. Akkor már tudtuk, hogy erősen átmeneti a helyzet, mert ezt egyikünk sem lesz képes jól tolerálni, hogy a konyha közepén egy kutya legyen. De első este félretéve mindent, még ezt sem bántuk. Jól nevelt kutya, egyetlen komoly hibával(?) rendelkezik, hogy süket. De komolyan. Ez mondjuk csak félig hiba.. mert a nevére nem hallgat, és csak kézjelekkel tudunk vele kommunikálni (de érti), viszont cserébe nem zavarja az sem, ha egy utcányi kutya ugatja egyszerre, mert nem hallja.
Mielőtt végleg bejöttünk, még sétáltunk vele egy kört, szépen sétál, nem húz, nem rángat, jön, a legkisebb pórázmozdításra reagál. Megállapítottuk, hogy "nem lesz itt semmi gond". Aztán bejöttünk, elkezdődött az esti mindenféle. Mindenkit elkísért wc-re, és megvárta a wc ajtó előtt. :D
Az első riasztó bonyodalom fél tizenegykor történt. Balázs már elaludt, én békésen olvasgattam a fürdőkádban, mikor Roli sikított. De nem kicsit. Hogy mi történt? Kijött a konyhába, mutatta Arthurnak, hogy menjen a helyére, aki úgy döntött, nem megy. Helyette játszani akart, és indult Roli felé. A francia buldogok (mint az összes buldog fajta) igen sajátos levegővételi technikával rendelkeznek, mert nagyon kicsi az orruk, így ha izgatottak, egészen úgy hangzik, mintha morogna. Roli ettől megijedt, és elszaladt. A kutya meg utána. Roli visítva-sikítva menekült, mi meg ketten kétfelől rohantunk szívdobogva-rémülten. Persze, hogy az összes rémtörténet, amit valaha hallottunk, azonnal megfordult a fejünkben. Őszintén? Ugyan ezt így nem beszéltük meg, de azt hiszem, ott és akkor mindkettőnk fejében megfordult, hogy azonnal visszaszolgáltatjuk a gazdájának. De aztán Rolit igyekeztünk megnyugtatni, elmagyaráztuk, hogy kellene közeledni felé, elmondtuk, hogy ne féljen, hogy ő a főnök. Még nincsenek komoly barátságban, de már alakul a helyzet.
Arthur helye pedig közben készül odakint. Abban abszolút egyet értettünk Balázzsal, hogy nem tartjuk a lakásban. Jobb lesz mindenkinek, ha lesz egy külön vacka.
Beszéltünk a gazdájával is ma, aggodalmát fejezte ki a Roli-helyzet miatt, és mondta, hogy természetesen, ha úgy ítéljük meg, akkor visszacsináljuk. Sosem élt gyerekek között, ez az egyetlen "mentsége" arra, hogy fel van spannolva. Amellett, hogy ugye azért ez neki is egy merőben új helyzet.
Úgy gondolom huszonnégy óra után még nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket. Meglátjuk, hogy alakulnak a továbbiak.. de remélem, összeszokunk, csiszolódunk, és igazi társak lesznek egymásnak a fiúkkal. :) De ezek majd további kutya-címkéjű bejegyzések témái lesznek.
Balázs egyik kollégája úgy két hete megkérdezte Balázstól befogadnánk e a 3 éves francia buldogjukat, Arthurt. Érkezik hozzájuk a baba. Amellett, hogy olvastam a héten épp olyan véleményt is, hogy micsoda dolog az ilyen, amikor gyerek jön, a kutyát lepasszoljuk, mert már nem kell, én azt gondolom, felelős gondolkodásra vall. Akármennyire szerették és szeretik is, családtagnak tekintik, a kutya, az kutya. Nekem is fontosabb lenne a saját vérem, mint a kutyám. Bármennyire hülyén hangzik is ez. Nem tudhatják előre, hogy Arthur hogy fogadná a kis jövevényt, lévén Ő volt ott először, mégis egy kisbaba ugye egészen másfajta igényekkel rendelkezik, mint egy kutya. Lényeg a lényeg.. megkérdezte, miután családon belül nem sikerült elhelyezni őt (már mindenhol van kutya), hogy akkor mi mit szólnánk hozzá. Mi pedig majdnem gondolkodás nélkül igent mondtunk. Azt gondoltuk, még külön jó is, hogy "előnevelt", ráadásul panel lakásban lakott eddig, így a helyszűke is ismerős lesz neki. A fajtájáról tudtuk, hogy gyerekbarát. Kis termetű és masszív, aki nem ugrabugra fajta, de azért nem is a világ lustája. Szóval minden szempontból ideális választásnak tűnt. Gyerekek röpdködtek örömükben a hírtől, hogy végre valahára kutyájuk lesz. Főleg Erik. Alig várták, hogy elteljen a hét, mert péntek délutánra volt beígérve az érkezése.
Úgy is lett. Tegnap megérkezett az eddigi gazdáival Arthur (Weasley). Első pillantásra én kicsit visszahőköltem, mert kisebbnek gondoltam. Nem nagy, viszont csupa erő és izom, és ez látszik rajta. Egy pillanatig sem zavartatta magát, azonnal jól érezte magát a kertben, mindent jól végigszaglászott, a gyerekeket is, szemmel láthatóan nagyon örült.
Estére megcsináltuk a helyét. Először a fürdőben, a mosógép előtt. De ott nem jó, mert a közlekedőben a laminált parkettán nem tud közlekedni, elcsúszik. :D Aztán átkerült a fekhelye a konyhában a radiátor elé. Akkor már tudtuk, hogy erősen átmeneti a helyzet, mert ezt egyikünk sem lesz képes jól tolerálni, hogy a konyha közepén egy kutya legyen. De első este félretéve mindent, még ezt sem bántuk. Jól nevelt kutya, egyetlen komoly hibával(?) rendelkezik, hogy süket. De komolyan. Ez mondjuk csak félig hiba.. mert a nevére nem hallgat, és csak kézjelekkel tudunk vele kommunikálni (de érti), viszont cserébe nem zavarja az sem, ha egy utcányi kutya ugatja egyszerre, mert nem hallja.
Mielőtt végleg bejöttünk, még sétáltunk vele egy kört, szépen sétál, nem húz, nem rángat, jön, a legkisebb pórázmozdításra reagál. Megállapítottuk, hogy "nem lesz itt semmi gond". Aztán bejöttünk, elkezdődött az esti mindenféle. Mindenkit elkísért wc-re, és megvárta a wc ajtó előtt. :D
Az első riasztó bonyodalom fél tizenegykor történt. Balázs már elaludt, én békésen olvasgattam a fürdőkádban, mikor Roli sikított. De nem kicsit. Hogy mi történt? Kijött a konyhába, mutatta Arthurnak, hogy menjen a helyére, aki úgy döntött, nem megy. Helyette játszani akart, és indult Roli felé. A francia buldogok (mint az összes buldog fajta) igen sajátos levegővételi technikával rendelkeznek, mert nagyon kicsi az orruk, így ha izgatottak, egészen úgy hangzik, mintha morogna. Roli ettől megijedt, és elszaladt. A kutya meg utána. Roli visítva-sikítva menekült, mi meg ketten kétfelől rohantunk szívdobogva-rémülten. Persze, hogy az összes rémtörténet, amit valaha hallottunk, azonnal megfordult a fejünkben. Őszintén? Ugyan ezt így nem beszéltük meg, de azt hiszem, ott és akkor mindkettőnk fejében megfordult, hogy azonnal visszaszolgáltatjuk a gazdájának. De aztán Rolit igyekeztünk megnyugtatni, elmagyaráztuk, hogy kellene közeledni felé, elmondtuk, hogy ne féljen, hogy ő a főnök. Még nincsenek komoly barátságban, de már alakul a helyzet.
Arthur helye pedig közben készül odakint. Abban abszolút egyet értettünk Balázzsal, hogy nem tartjuk a lakásban. Jobb lesz mindenkinek, ha lesz egy külön vacka.
Beszéltünk a gazdájával is ma, aggodalmát fejezte ki a Roli-helyzet miatt, és mondta, hogy természetesen, ha úgy ítéljük meg, akkor visszacsináljuk. Sosem élt gyerekek között, ez az egyetlen "mentsége" arra, hogy fel van spannolva. Amellett, hogy ugye azért ez neki is egy merőben új helyzet.
Úgy gondolom huszonnégy óra után még nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket. Meglátjuk, hogy alakulnak a továbbiak.. de remélem, összeszokunk, csiszolódunk, és igazi társak lesznek egymásnak a fiúkkal. :) De ezek majd további kutya-címkéjű bejegyzések témái lesznek.
2011. szept. 1.
Az első nap
Kicsit sem indult zökkenőmentesen. De csak azért ám, mert nagyon klappolnia kellett volna mindennek ma reggel. Úgy kezdődött minden, hogy orbitális fejfájással ébredtem. Ennyire már ezer éve nem fájt. Még az első kávém előtt be kellett vennem egy fájdalomcsillapítót. De azért sikerült megcsinálnom a tízóraikat, elkészült mindenkinek minden táskája, a dobozokat bekészítettem egy-egy szatyorba. Még magamnak is sikerült elraknom az egész napos munka fő kellékei (úgymint könyv, innivaló, kávé, laptop). Rolandot is sikerült egészen rövid idő alatt felébreszteni, úgyhogy éppenséggel negyed nyolcra már meg is nyugodhattam volna. Patrik 7:20-kor elköszönt, és elindult. (gyalog) Erik busszal fog járni az idéntől. Első nap elkísértem. 7:40-kor kell itt lennie a busznak az új menetrend szerint, ami ugyan eleve nem jó, mert 7:45-re már bent kéne lenni az iskolában. Még szerencse, hogy már tegnap szóltam a tanító néniknek, hogy késni fog, mert busszal jön. 7:45-kor még itt álltunk a buszmegállóban. A menetidő tíz perc. Eriknek már fájt a hasa, és vacogtak a fogai. Izgult, mi lesz, hogy elkésik. Izgult, hogy mindent megjegyezzen. Sosem kellett még neki buszozni, ráadásul most rögtön majd úgy, hogy délután már egyedül kell hazajönni. Nem nagyon mertem ránézni, mert annyira sajnáltam, féltettem, hogy félő volt, kibuggyanak a könnyeim. Végül megérkezett a busz, és 7:55-kor már a suli előtt voltunk. Szabályosan felrohantunk a két emeletnyi lépcsőn, de persze kaptunk szemrehányó pillantásokat a tanító néniktől. Na mondjuk nem hatottak meg.. én szóltam..
Erikkel még gyorsan megbeszéltük a délutáni teendőket, aztán elköszöntem tőle. Még volt kis időm a boltnyitásig, így elmentem a gyógyszertárba, a pékségbe, közben folyton az járt a fejemben, hogy remélhetőleg mindent elmondtam neki. Meg az, hogy mégis kellett volna neki az a telefon.. nyugodtabb lennék.. vagy idegesebb...
Kinyitottam a boltot, aztán gondoltam egy nagyot, és felhívtam a polgármesteri hivatalt emiatt a menetrend miatt. Meglepően készséges és tájékozott fiatal emberrel beszéltem, aki azonnal mondta, hogy már tudnak a problémáról, és valóban elkövették azt a hibát, hogy a buszt nem az iskolásokhoz, hanem az ovisokhoz igazították, de legkésőbb két hét múlva már lesz egy újabb menetrend, ami igazodik az iskolai rendhez. Na, úgy legyen..
Meglepően sokan jöttek ma vásárolni, úgyhogy sok időm nem volt gondolkodni, legközelebb arra eszméltem fel, hogy fél 12. Aztán meg hogy hív Patrik, hogy elindult haza.
Innentől megint felgyorsultak az események, és Balázs kérés nélkül is elment a suli elé, hogy "meglesse" Eriket, hogy száll fel a buszra.. Igenám, csakhogy.. Erik kijött háromkor, ahogy kell. A busz 15:10-kor megállt az iskola előtt, csakhogy épp ellenkező irányba ment, mint neki kellett volna. Úgyhogy további negyed óra várakozás következett.. volna.. ha közben Balázs nem unja meg, és nem hozza haza. Szóval jó ez a busz.. csak mégsem. Remélem tényleg megváltoztatják a menetrendet, mert ez így egy kalap.....
Az első nap jól telt nekik. Eriknek tetszik az új épület, bár vannak furcsa korlátozások, pl. nem lehet a lépcsőn csak a fal felőli oldalon menni (van korlát), nem lehet ablakot nyitni, meg ilyenek. A digitális tábla nekik csak október 1-től használható.
Patrik is nagyjából meg van elégedve, bár körberöhögték a tűzvédelmi oktatást, ami nagyjából abból állt, hogy közölték, a digitális táblát nem lehet száraz ronggyal törölni, mert kigyulladhat. :D Náluk keményebb korlátozások vannak, az osztálytermek zárva(!) vannak a szünetekben, szünet végén azonnal (!) osztályonként sorakozó van, meg ilyenek. Hát nem tudom..
Roli nagyon jól érezte magát az oviban, sokat játszott, jót aludt, és végre találkozott a barátjával is. :) Az új kislányok nem tetszenek neki, mert az egyikük kint az udvaron hátba vágta.
Jövő hét kedden és szerdán szülői értekezlet előbb az alsós gyerekemnél, utóbb a felsősnél. (mélysóhaj)
Végezetül pedig idebiggyesztek egy képet, amit Virágtól csórtam el, mert tetszett az ötlet. Nyomtatni nem tudok, mert a nyomtatónk úgy másfél héttel ezelőtt úgy döntött, nyugdíjazza magát, de mire való a technika.. kiszíneztük paint-tel. A kérdés pedig, ami a képhez kapcsolódik: Ez az osztályod/csoportod. Melyik vagy Te közülük?
Aki tud elemezni ebből, most az egyszer tényleg ne fogja vissza magát. Kíváncsi vagyok.. :) (de ez nem újdonság)
Eltelt tehát az első nap. És már van lista, mi maradt le, illetve mi kell még. Nem lesz unalmas a hétvége. :) :D
Erikkel még gyorsan megbeszéltük a délutáni teendőket, aztán elköszöntem tőle. Még volt kis időm a boltnyitásig, így elmentem a gyógyszertárba, a pékségbe, közben folyton az járt a fejemben, hogy remélhetőleg mindent elmondtam neki. Meg az, hogy mégis kellett volna neki az a telefon.. nyugodtabb lennék.. vagy idegesebb...
Kinyitottam a boltot, aztán gondoltam egy nagyot, és felhívtam a polgármesteri hivatalt emiatt a menetrend miatt. Meglepően készséges és tájékozott fiatal emberrel beszéltem, aki azonnal mondta, hogy már tudnak a problémáról, és valóban elkövették azt a hibát, hogy a buszt nem az iskolásokhoz, hanem az ovisokhoz igazították, de legkésőbb két hét múlva már lesz egy újabb menetrend, ami igazodik az iskolai rendhez. Na, úgy legyen..
Meglepően sokan jöttek ma vásárolni, úgyhogy sok időm nem volt gondolkodni, legközelebb arra eszméltem fel, hogy fél 12. Aztán meg hogy hív Patrik, hogy elindult haza.
Innentől megint felgyorsultak az események, és Balázs kérés nélkül is elment a suli elé, hogy "meglesse" Eriket, hogy száll fel a buszra.. Igenám, csakhogy.. Erik kijött háromkor, ahogy kell. A busz 15:10-kor megállt az iskola előtt, csakhogy épp ellenkező irányba ment, mint neki kellett volna. Úgyhogy további negyed óra várakozás következett.. volna.. ha közben Balázs nem unja meg, és nem hozza haza. Szóval jó ez a busz.. csak mégsem. Remélem tényleg megváltoztatják a menetrendet, mert ez így egy kalap.....
Az első nap jól telt nekik. Eriknek tetszik az új épület, bár vannak furcsa korlátozások, pl. nem lehet a lépcsőn csak a fal felőli oldalon menni (van korlát), nem lehet ablakot nyitni, meg ilyenek. A digitális tábla nekik csak október 1-től használható.
Patrik is nagyjából meg van elégedve, bár körberöhögték a tűzvédelmi oktatást, ami nagyjából abból állt, hogy közölték, a digitális táblát nem lehet száraz ronggyal törölni, mert kigyulladhat. :D Náluk keményebb korlátozások vannak, az osztálytermek zárva(!) vannak a szünetekben, szünet végén azonnal (!) osztályonként sorakozó van, meg ilyenek. Hát nem tudom..
Roli nagyon jól érezte magát az oviban, sokat játszott, jót aludt, és végre találkozott a barátjával is. :) Az új kislányok nem tetszenek neki, mert az egyikük kint az udvaron hátba vágta.
Jövő hét kedden és szerdán szülői értekezlet előbb az alsós gyerekemnél, utóbb a felsősnél. (mélysóhaj)
Végezetül pedig idebiggyesztek egy képet, amit Virágtól csórtam el, mert tetszett az ötlet. Nyomtatni nem tudok, mert a nyomtatónk úgy másfél héttel ezelőtt úgy döntött, nyugdíjazza magát, de mire való a technika.. kiszíneztük paint-tel. A kérdés pedig, ami a képhez kapcsolódik: Ez az osztályod/csoportod. Melyik vagy Te közülük?
Eltelt tehát az első nap. És már van lista, mi maradt le, illetve mi kell még. Nem lesz unalmas a hétvége. :) :D
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)